2024. szeptember 11., szerda

Ötvenhárom perces meccsek

Két szerbiai teniszező is 53 perc alatt játszotta le tegnap pekingi meccsét. A még világelső Novak Đoković nyert ennyi idő alatt a cseh Lukas Rosol ellen, s nem kellett több a kínai Na Linak sem, hogy legyőzze Bojana Jovanovskit. Kakukktojásnak Janko Tipsarević bizonyult, aki Tokióban csak két és fél órás csata után múlta felül a román Victor Hanescut.

Đoković nagyon jól játszott, és saját adogatásán a csehnek mindössze hat pontot engedélyezett. Kuriózum, hogy ennek nagy részét egyetlen játékban tette, vagyis Rosalnak így két break-labdája is volt, de egyiket sem használta ki. Đoković a 2. fordulóban holnap a spanyol Fernando Verdascóval mérkőzik. Novak 5:4-re vezet, de legutóbb 2010-ben játszottak, és a spanyol kemény borításon csak egyszer nyert, 2005-ben az US Openen öt játszmában verte az akkor alig 18 éves belgrádit.

Jovanovski az elmúlt három héten két tornát nyert, és egy elődöntőt is vívott, Pekingre ezért már kimerült, és példás harciassága ellenére sem tudta felvenni az egyenlő küzdelmet a ranglistán 5. és hazai pályán szereplő Na Li ellen. A női tornán akadt három nagyszerű meccs is. Serena Williams sokat bajlódott az olasz Francesca Schiavoneval, Sabine Lisicki egyszerűen letarolta a volt világelső Venus Williamset, a két fiatal észak-amerikai reménység, Sloane Stephens és Eugenie Bouchard között pedig árnyalatok döntöttek az előbbi javára.

Tipsarević az egyenlő első játszmában előnyről bukott el a rövidítésben, majd a folytatásban kifejezetten jobb volt, és megérdemelten jutott a 2. fordulóba, amelyben az ukrán Alekszandr Dolgopolov lesz az ellenfele. Egyetlen eddigi meccsüket tavaly Miamiben vívták, amikor fölényesen Janko győzött.

Ana Ivanović, aki a rajton 1:5-ről fordított Flavia Pennetta ellen, ma 9 órakor a szlovén Polona Hercoggal mérkőzik, míg Jelena Janković, aki a rajton játszmahátrányból győzött, 6.30 órakor a kazah Galina Voszkobojevával találkozik.