2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Rajt az ötödik serlegért

Novak Đoković a múltban négyszer nyerte meg a pekingi 500-as tornát, ahol ma is címvédőként rajtol. A világelső szerbiai még nem veszített meccset a kínai főváros tornáján, s ottani 5. serlegéért indul harcba, ami, ha sikerül elnyerni, egyben az idei 5., összesen pedig a 46. ATP-trófea lenne. Đoković első ellenfele a 32. évében járó spanyol veterán, Guillermo García López, akivel eddig hatszor játszott, s minden alkalommal nyert is. Az idén Monte-Carlo salakján mérkőztek, s Đoković három játszmában volt jobb.

A sorsolás szerint Đoković második ellenfele a cseh Lukáš Rosol és a kanadai Vasek Pospisil meccsének győztese lesz, a negyeddöntőben a bolgár Grigor Dimitrov, az elődöntőben pedig a horvát Marin Čilić vagy a brit Andy Murray lehet, aki tegnap Sencsenben idei első, összesen 29. trófeáját nyerte, és Tommy Robredo ellen a döntőben öt meccslabdát mentett. A másik ágon a három hónap után újra versenyző spanyol Rafael Nadal a francia Richard Gasquet-vel kezd, a döntőig pedig Ernests Gulbis és Tomáš Berdych lehetnének a legnehezebb riválisai.

Kellemes meglepetés érte Viktor Troickit, akinek a szervezők mégis szabadkártyát adtak. Troicki az 1. fordulóban az orosz Mihail Juzsnyijjal játszik. Szerbiának nem lesz három képviselője, hisz Filip Krajinović a selejtezőben a litván Ričardas Berankis ellen veszített.

Ugyanott a női tornán már kiesett Bojana Jovanovski, akit váratlanul a svájci Romina Oprandi búcsúztatott, az első vaskos meglepetés, hogy a japán Kurumi Nara legyőzte az olasz Sara Erranit. Jelena Janković ma a francia Alize Cornet-vel, Ana Ivanović pedig a selejtezőből jött, roppant tehetséges, 17 éves svájci Belinda Benčićtyel kezd. Ha Ana nyer, a 2. fordulóban is svájcival, a Jovanovskit verő Oprandival találkozik.

Férfitornát játszanak még Tokióban, ahol Stan Wawrinka, David Ferrer, Miloš Raonić, Kej Nisikori és Jo-Wilfried Tsonga a legmagasabban rangsorolt kiemeltek.

A vuhani női tornán Petra Kvitová a kanadai Eugenie Bouchard-t győzte le a döntőben. Ez volt a 3. meccsük, s harmadszor is a cseh nyert, aki az idei wimbledoni döntőben is éppen a kanadait múlta felül. Kvitová 14. WTA-trófeáját szerezte.

Kuala Lumpurban a japán Nisikori pályafutása hatodik tornáját nyerte, a 33 éves francia Julien Benneteau pedig továbbra is a férfimezőny legpechesebbje, hisz már 10. döntőjét vívta, de serleget még egyszer sem nyert.

PEKING. – A női torna 1. fordulójában: Oprandi–Jovanovski 6:2, 6:4, Keys–Riske 6:3, 6:7, 7:5, Csu–Pavljucsenkova 6:3, 3:3 – feladás, A. Radwanska–Vandeweghe 6:4, 6:3, Dijasz–Koukalova 6:1, 6:4, Lisicki–Zsu 4:6, 6:2, 6:0, Suárez–Flipkens 6:2, 6:4, Makarova–Muguruza 6:7, 6:4, 6:4, Stosur–Schiavone 6:4, 6:2, V. Williams–Watson 6:3, 6:1, Vinci–Svedova 6:2, 2:6, 6:1, Sarapova–Kanepi 6:4, 6:1, Nara–Errani 3:6, 6:3, 6:4, Petković–Niculescu 2:6,7 6, 6:4, Hercog–Ka. Plíšková 6:4, 2:6, 6:2. Férfiak, selejtező, 1. forduló: Berankis–Krajinović 6:4, 6:2.

VUHAN. – A női torna elődöntőjében: Bouchard–Wozniacki 6:2, 6:3, döntő: Kvitová–Bouchard 6:3, 6:4.

KUALA LUMPUR. – A férfitorna negyeddöntőjében: Nisikori–Matošević 6:3, 6:0, Nieminen–Andujar 6:3, 6:4, elődöntő: Benneteau–Gulbis 6:4, 6:4, Nisikori–Nieminen 6:3, 4:6, 6:2, döntő: Nisikori–Benneteau 7:6, 6:4.

SENCSEN. – A férfitorna negyeddöntőjében: Murray–Lacko 6:3, 7:5, Monaco–Gasquet 7:6, 6:4, elődöntő: Robredo–Giraldo 6:1, 6:4, Murray–Monaco 2:6, 6:3, 6:0, döntő: Murray–Robredo 5:7, 7:6, 6:1.

LAS VEGAS. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Larcher–Babos 6:3, 6:4.