2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Szerbia–Horvátország – Đokovićtyal!

Miután az idény végén kiválóan játszott, s a londoni ATP-világbajnokságon nem talált legyőzőre, ezzel magabiztosan megőrizte első helyét a világranglistán, a szerb Novak Đoković hivatalos honlapján közölte: Bogdan Obradović, a szerb férfiteniszválogatott szövetségi kapitánya számíthat a játékára a Horvátország elleni Davis-kupa mérkőzésen.

Habár még mindig nem tudni, hogy a 2015. március 6. és 8. között sorra kerülő találkozót melyik szerbiai városban rendezik meg, az már biztos, hogy a szerb válogatott azzal, hogy a világ első számú teniszezője jelezte részvételi szándékát, a találkozó esélyesévé lépett elő. Đoković a következő évet Abu Dzabiban kezdi a január 1. és 3. között sorra kerülő bemutatótornán kezdi, s utána a dohai tornán szerepel 4. és 10. között, utána pedig az év első Grand slam tornája, az Australian Open következik január 19. és február 1. között. A melbourne-i torna után három héttel Đoković Dubajban lép pályára, majd a Davis-kupa következik, utána pedig Indian Wells és Miami következik.