2024. szeptember 10., kedd

Đoković megindult

Egy óránál öt másodperccel kevesebb kellett Novak Đokovićnak, hogy Indian Wellsben megszerezze idei első győzelmét. A címvédő és világelső négyszer nyerte el a ciprusi Markosz Bagdatisz adogatását, annak pedig egyetlen breakesélyt sem nyújtott, így megtette az első lépést pályafutása 50. ATP-trófeája irányába. Đoković következő ellenfele ma éjjel a 3. fordulóban az első körben Viktor Troickit verő spanyol Albert Ramos lesz, akivel hivatalos meccset még nem játszott. Mivel egyidősek, a magasságuk, valamint testsúlyuk is megegyezik, kettőjük között a ranglistahelyezésen kívül az a különbség még, hogy a spanyol balkezes, így a kimondott esélyes Đokovićnak a meccs előkészületként is szolgálhat a Rafael Nadal elleni esetleges döntőre.

Markosz Bagdatisz még méltó ellenállást sem tudott nyújtani a világelsővel szemben (Fotó:  Beta/AP)

Markosz Bagdatisz még méltó ellenállást sem tudott nyújtani a világelsővel szemben (Fotó: Beta/AP)

Đoković egyetlen szerbiai férfiként maradt a mezőnyben, hisz Filip Krajinović három játszmában kapott ki a holland Igor Sijslingtől, az elmúlt két versenynap egyetlen igazi meglepetése pedig az argentin Diego Schwartzmann győzelme a lengyel Jerzy Janowicz ellen. A nagy játékosok közül magabiztos rajtot vett Andy Murray, Kej Nisikori és David Ferrer is, bár utóbbi játszmát adott le Ivan Dodignak. Ferrernek ez volt pályafutása 621. győzelme, amivel a nyílt korszak öröklistájának 17. helyén beérte az osztrák Thomas Mustert. Hogy el is hagyja, ahhoz ma nyerni kell a jó formában levő ausztrál Bernard Tomić ellen. A mérleg 3:0 Ferrer javára, másfél hónapja azonban Acapulcóban a spanyol csak három szoros játszmában nyert. Négy hónapos szünet után újra játszott Marin Čilić, de formán kívül van, és simán kikapott az argentin Juan Monacótól.

A nőknél Ana Ivanović és Jelena Janković jutott a 32 legjobb közé, míg Bojana Jovanovski kölcsönösen gyönge játékban a svájci tehetség, Belinda Benčić ellen veszített, aki hétszer, míg Bojana ötször nyerte el riválisa kezdőütését. Ivanović könnyen győzte le a kazah Julija Putincevát, Janković viszont 140 perces, nem kimondottan színvonalas küzdelemben múlta csak felül az amerikai Lauren Davist. Ivanović a nyolcaddöntőért azzal a francia Caroline Garciával mérkőzik, akitől tíz napja a monterreyi elődöntőben kikapott, míg Jelena ellenfele az egyre jobb amerikai Madison Keys, akivel 1:1 a mérlege, legutóbb azonban tavaly Eastbnourne-ben Keys győzött.

A nőknél Serena Williams 13 év után játszott ismét Indian Wellsben, az esélyesek közül nyert Sarapova, Halep, A. Radwanska és Wozniacki is, a kiemeltek közül veszített viszont Petković, Kerber és Záhlavová.

A guangzhoui challengeren Fucsovics Márton az elődöntőben bukott el, a héten pedig a szintén kínai Sencsenben indul, és az első ellenfele a kínai Vang Csuhan. A sevillai női ITF-torna selejtezőjében Vojislava Lukić már kiesett, Ivana Jorović pedig az olasz Anna-Giulia Remondinával kezd, s két győzelem kell neki a táblára jutáshoz.

INDIAN WELLS. – A férfitorna 1. fordulójában: Sijsling–Krajinović 6:4, 3:6, 6:2, Hanescu–Juzsnyij 6:3, 6:4, Dolgopolov–Dančević 6:2, 7:5, Bolelli–Bellucci 6:2, 6:7, 6:4, Golubev–Brown 6:7, 6:3, 7:6, Kyrgios–Kudla 6:4, 7:5, Zsaziri–Ito 7:5, 6:1, Berrer–Estrella 6:3, 5:7, 6:4, Young–Carreno 6:3, 6:4, Kližan–Andujar 7:6, 6:3, Sztahovszkij–Querrey 2:6, 6:4, 6:2, Sock–Lu 6:7, 6:2, 7:5, Schwartzman–Janowicz 6:4, 3:6, 7:6, Johnson–Granollers 6:2, 6:3, 2. forduló: Đoković–Bagdatisz 6:1, 6:3, Ramos–Benneteau 6:2, 6:3, Isner–Melzer 6:3, 6:4, Anderson–Delbonis 7:5, 6:4, Monaco–Čilić 6:4, 6:4, Kokkinakis–G. López 7:5, 5:7, 6:3, Tomić–Ćorić 6:3, 6:4, Ferrer–Dodig 4:6, 6:1, 7:6, Murray–Pospisil 6:1, 6:3, Kohlschreiber–Smyczek 6:3, 6:1, Mannarino–Fognini 7:6, 6:3, Gulbis–Gimeno 6:4, 6:1, F. López–Roger-Vasselin 6:7, 6:4, 6:4, Cuevas–Nieminen 4:6, 7:5, 6:0, Verdasco–Duckworth 6:2, 7:6, Nisikori–Harrison 6:4, 6:4. Nők, 2. forduló: S. Williams–Niculescu 7:5, 7:5, Dijasz–Vekić 6:3, 6:3, Kuznyecova–Siniaková 7:6, 6:2, Stephens–Kerber 7:6, 6:2, Šafářová–Barthel 6:4, 7:6, Szvitolina–Van Uytvanck 4:6, 7:6, 6:1, Bacsinszky–Eraković 4:6, 6:3, 6:2, Makarova–Vesznyina 6:4, 6:0, Halep–Gavrilova 2:6, 6:1, 6:2, Lepcsenko–Vickery 6:4, 6:1, Muguruza–Falconi 4:6, 6:2, 6:3, Ka. Plíšková–Arruabarrena 6:3, 7:5, Suárez–Puig 6:1, 6:1, Pavljucsenkova–Záhlavová 6:3, 6:3, Watson–Giorgi 7:5, 7:5, A. Radwanska–Riske 6:3, 6:1, Bouchard–Hradecká 6:2, 6:2, Vandeweghe–Karatancseva 6:2, 6:3, Cornet–McHale 4:6, 6:2, 6:1, Curenko–Petković 6:3, 4:6, 6:4, Keys–Koukalová 6:3, 6:2, Janković–Davis 6:7, 6:0, 6:4, Benčić–Jovanovski 6:2, 7:6, Wozniacki–Zsaber 7:6, 6:4, Ivanović–Putinceva 6:3, 6:1, Garcia–Hercog 6:4, 6:7, 6:4, Lisicki–Vinci 6:1, 5:7, 6:4, Errani–Zsu 6:0, 4:6, 6:2, Pennetta–Brengle 6:4, 6:2, Stosur–Townsend 6:4, 6:2, Azarenka–Flipkens 6:2, 6:4, Sarapova–Wickmayer 6:1, 7:5.

GUANGZHOU. – A challenger negyeddöntőjében: Fucsovics–Šetkić 6:2, 3:6, 6:4, elődöntő: Marcora–Fucsovics 7:6, 6:7, 6:4.

SEVILLA. – A női ITF-torna selejtezőjének 1. fordulójában: Szmirnova–Lukić 7:5, 2:6, 6:3.