2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Sarapova kiesett, Janković továbbjutott

A második helyen kiemelt orosz Marija Sarapova már a nyolcaddöntőben búcsúzott az 5,381 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i keménypályás tenisztornától, mivel kikapott az olasz Flavia Pennettától.

A keddi mérkőzésen Sarapova az első játszmát még megnyerte, ám ezt követően a címvédő olasz teniszező vette át az irányítást és eredményes játékkal fordított.
Az első helyen kiemelt Serena Williams mérkőzése nem indult könnyen honfitársa, Sloane Stephens ellen, aki az első szettet rövidítésben hozta. Ezt követően viszont magára talált Williams, és a folytatásban mindössze négy játékot veszített el.

Bejutott a negyeddöntőbe a szerb Jelena Janković, aki a svájci színekben versenyző Belinda Benčićet győzte le három játszmában. Janković következő ellenfele az ukrán Curenko lesz, aki a hatodik helyen kiemelt Bouchard-ot búcsúztatta.

A férfiaknál a második helyen kiemelt svájci Roger Federer és a harmadikként rangsorolt spanyol Rafael Nadal egyformán kétjátszmás győzelmet aratott, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.
Eredmények, férfiak, 3. forduló (a 16 közé jutásért):

Federer (svájci, 2.)-Seppi (olasz, 30.) 6:3, 6:4
Nadal (spanyol, 3.)-Young (amerikai) 6:4, 6:2
Raonić (kanadai, 6.)-Dolgopolov (ukrán) 7:6 (7-2), 6:4
Berdych (cseh, 9.)-Johnson (amerikai) 6:4, 6:2
Robredo (spanyol, 17.)-Dimitrov (bolgár, 11.) 6:4, 1:6, 7:5
Simon (francia, 13.)-Berrer (német) 6:2, 7:5
Sock (amerikai)-Bautista (spanyol, 15.) 3:6, 6:3, 6:2
Rosol (cseh, 27.)-Haase (holland) 6:4, 6:7 (4-7), 7:6 (7-3)

    Nők, nyolcaddöntő:
S. Williams (amerikai, 1.)-Stephens (amerikai) 6:7 (3-7), 6:2, 6:2
Pennetta (olasz, 15.)-Sarapova (orosz, 2.) 3:6, 6:3, 6:2
Halep (román, 3.)-Pliskova (cseh, 14.) 6:4, 6:4
Curenko (ukrán)-Bouchard (kanadai, 6.) 6:7 (5-7), 7:5, 6:4
Navarro (spanyol, 12.)-Watson (brit) 7:6 (7-5), 3:6, 6:1
Janković (szerb, 18.)-Benčić (svájci, 31.) 6:3, 3:6, 6:3
Bacsinszky (svájci, 27.)-Szvitolina (ukrán, 23.) 4:6, 6:1, 6:1
Lisicki (német, 24.)-Garcia (francia, 25.) 6:4, 6:4