2024. szeptember 10., kedd

Feladták az ellenfelek

A versenyben maradt két szerbiai teniszezőnek nem volt szüksége komolyabb megerőltetésre, hogy bejusson az Indian Wells-i torna elődöntőjébe. Jelena Jankovićnak ugyan játszania kellett, de csak arra kellett ügyelnie, hogy játékban tartsa a labdát, hisz sérült ellenfele, a kanadai Eugenie Bouchard ellen is nyertes, de hét napon belül hat meccset vívott ukrán Leszia Curenko sorozatban gyártotta az önhibákat, majd a második játszmában, már teljesen vert helyzetben végül fel is adta a meccset. Novak Đokovićnak még csak be sem kellett öltöznie, hisz az ausztrál Bernard Tomić órákkal a meccs kiírt időpontja előtt jelezte, hogy hátizomsérülés miatt nem áll ki.

Janković, aki csaknem egy teljes év után jutott be először rangos torna elődöntőjébe, hisz legutóbb tavaly májusban Rómában szerepelt a legjobb négy között, a döntőért a német Sabine Lisickivel találkozik, aki három meccslabdát mentett a címvédő olasz veterán Flavia Pennetta elleni maratoni hosszúságú csatában. Janković és Lisicki eddig ötször mérkőztek, a szerb 4:1-re vezet, az adogatás ereje szerint világcsúcstartó német pedig egyetlen győzelmét 2013-ban Stuttgartban aratta. A másik ágon az éjjel a világelső amerikai Serena Williams a román Simona Haleppel mérkőzött.

A férfi negyeddöntő egyetlen csütörtöki meccsén a skót Andy Murray nem engedélyezett meglepetést, felülmúlta a spanyol Feliciano Lópezt, ami pályafutása 497. győzelme, amivel brit csúcstartó lett. Az eddigi rekordot Tim Henman tartotta 496 győzelemmel. Murray következő célja, hogy a nyílt korszakban a 46. teniszező legyen, aki eljutott az 500. győzelemig. Murray az álomhatárt Miamiban lépheti át, ma pedig Novak Đokovićnak lesz beleszólása, hogy a brit már szombaton elutazik-e Kaliforniából, vagy pedig vasárnap 32. serlegéért mérkőzhet. Murray egyébként a 2013-as miami óta először jutott be 1000-es rangú torna elődöntőjébe, és most a hagyomány ellen is játszik, hisz kettőjük mérlegét Đoković 16:8 arányban vezeti. Legutóbbi kilenc meccsükön, amennyit a londoni olimpia óta vívtak, Novak 8:1 arányban volt jobb, és legutóbb az Australian Open döntőjében is a szerb világelső diadalmaskodott. Indian Wellsben csak egyszer, a 2007-es elődöntőben találkoztak, amikor Đoković 6:2, 6:3-ra győzött. Az este a másik ágon a NadalRaonić és FedererBerdych negyeddöntőket játszották.

Györe László tegnap gyönge napot fogott ki. A pulai negyeddöntőben a zentai játékos a román Vasile Antunescutól kétjátszmás vereséget szenvedett, így még várni kell az új jelentős haladásra a ranglistán.

A női ITF-tornákon Doroteja Erić Antalyában három játszmában győzte le a fehérorosz Szabalenkát, és ma a döntőért a 4. kiemelt ukrán Alona Szotnikovával mérkőzik. Orlandóban a magyar Stollár Fanni a második akadályt is vette, a negyeddöntőben pedig az amerikai Stewart az ellenfele. Gálfi Dalma a svájci Sabinót verte, majd a negyeddöntőben visszavágott a francia Irina Ramialsonnak a múlt heti vereségért. Gálfi a döntőért az izraeli Deniz Kazaniukkal játszik.