A 2010-ben a Davis-kupában serleget nyert szerb válogatott az új idény kezdetén a második titulust helyezte kilátásba. Nemcsak azért, mert erős csapatról van szó, amely képes felvenni a harcot bárkivel, hanem mert már a sorsoláskor ki lehetett deríteni, hogy kedvező módon állhat össze a kép, a párosítás eleve olyan, amely megengedi nemcsak az álmodozást, hanem az álmok megvalósítását is.
Belgiumot ugyan a rajton nem lehetett félvállról venni, de még kevesebb ok volt a rettegésre. Tudvalevő volt, hogy a negyeddöntőben az USA vagy Brazília következik, s hogy mindkettő legyőzhető, bármilyen talajon is folyik a meccs. Arra ugyan nem lehetett számítani, hogy Kanada kiüti a spanyolokat, viszont teljesen mindegy volt, hogy a felső négyesből ki jön, amikor Szerbiának biztosított volt az itthoni meccs. Csupán a döntő lehetett kérdéses, mert jöhetett volna Franciaország vagy Argentína, s ekkor Szerbia vendégségbe kényszerül, legjobb megoldásként pedig Csehország, amely ellen újra vendéglátó a Novak Đoković vezette társaság.
A negyeddöntő előtti egyetlen gond Janko Tipsarević visszalépése volt, amiért egyszerűen nem látszott, hogy melyik mérkőzésen lehetne megszerezni a harmadik pontot, hisz Đoković két győzelmére mindenképpen számítani lehetett. Szerencsére a formán kívüli Viktor Troicki hozzájárulása nélkül is sikerült nyerni, hisz a Bozoljac/Zimonjić páros csodát tett, s négy és fél órás meccsen nyert a világelső Bryan fivérekkel szemben. Bozoljac mindenkit meglepett, feltehetően saját magát is, vele kapcsolatban pedig a legjobbat Jim Courier, az amerikaiak kapitánya, a négyszeres Grand Slam-győztes teniszező mondta:
– Nem ismertem, játéka nagyon meglepett, s a jövőben, bárhol találkozok vele, tiszteletem jeléül előre köszönök neki.
A rajton a tartalékos spanyolokat verő Kanada a negyeddöntőben az olaszokat is kiütötte. Mint Szerbiának, nekik is csak egy élvonalbeli teniszezőjük van, és egy veteránjuk a párosban, a többiek pedig esetleg meglepetéssel szolgálhatnak. Miloš Raonić azonban vitathatatlan tehetsége ellenére még nem Đoković-kaliberű teniszező, s neki az is szép eredmény lesz, ha szeptember 13. és 15. között egy pontot hoz majd a csapatának. Rajta kívül a ranglistán a jelen pillanatban 96. Jesse Levine-re, a 140. Vasek Pospisilre, a 198. Frank Dančevićre és a 41 éves Daniel Nestorra számíthat Martin Laurendeau kapitány. Igazi idegenlégió ez, amelyet egy-egy montenegrói, amerikai, cseh, szerb és macedón születésű sportoló alkot. Jók, de nem annyira, hogy bárki is esélyesnek vélje őket Szerbia ellen, ha az a legerősebb összeállításban léphet fel. Ez pedig a mai állás szerint azt jelenti, hogy Troickinak kifelé áll a rúdja a csapatból, mert Đoković és Tipsarević mellett Bogdan Obradović kapitány csakis a Boise-ban győztes párosra voksolhat.
Mivel az elődöntő másik meccsén Csehország az örökös elődöntős, de soha bajnok Argentínát fogadja, kézenfekvő megjósolni a Szerbia–Csehország döntőt. November 15. és 17. között a fővárosi Arenában biztosan nem a csehekre illik majd fogadni, különösen akkor, ha, mint fent már említettük, Szerbia a legjobbjaival állhat ki.
S éppen ez a legnagyobb talány, mert nem tudni előre, hogy Tipsarević öt hónap múlva újra teljes értékű csapattag lehet-e, és hogy Đokovićot az idény nyári része nem kezdi-e ki ugyanúgy, mint 2011-ben. A vasárnap esti tényleges vagy csak színlelt bokasérülése ad okot a visszafogottságra. Vagyis, az aranykapu nyitva van, de nem tudni, lesz-e, aki átbújik majd rajta.
