2024. szeptember 12., csütörtök

Janko ment Viktor után

Novak Đoković még nem is rajtolt Monte-Carlóban, máris egyedüli szerbként maradt a főtáblán. Az is megtörténhetett ugyan, hogy a világelső is lemondja a szereplést, ha a boise-i sérülés után nem találja magát eléggé felkészültnek a legmagasabb szintű játékra, az esetben pedig az idén szerbiai már nem is játszik a hercegségben, hisz Viktor Troicki hétfői veresége után tegnap a 8. helyen kiemelt Janko Tipsarević is elbúcsúzott.

Janko jól kezdett a bolgár Grigor Dimitrov ellen, akit korábbi három meccsükön rendre, és játszmaveszteség nélkül legyőzött, hisz azonnal elnyerte a bolgár kezdőütését, és 3:1-ig szinte hibátlanul játszott. Azután fordult a kocka, Dimitrov visszavette a breaket, majd a rövidített játékban vezetéshez is jutott. A második játszmában már nem volt vitás, hogy ki nyer, amit követően kérdéses lett Tipsarević helye a legjobb tíz között. E torna után még marad az előkelő pozíción, mert Marin Čilić és Nicolas Almagro elég messze van, viszont ha nem védi meg a madridi elődöntőt sem, Janko 18 hónap után kiesik a top 10-esből.

Javíthat viszont Ilija Bozoljac, aki a floridai Sarasotában táblára jutott, mivel legyőzte a dél-afrikai Fritz Wolmaranst. Ilija az 1. fordulóban, a szerencse által is támogatva, a szintén a selejtezőből feljutott koreai Lim Jong Kjuval mérkőzik. Jól kezdett Rómában Dušan Lajović is, hisz váratlanul könnyen verte a román Marius Copilt, a 2. fordulóban pedig az este játszott Starace–Ilhan-meccs továbbjutója következik.