2024. szeptember 12., csütörtök

Eszményképét verte a japán

A listavezető Novak Đoković után a madridi torna a címvédője nélkül is maradt. A spanyol fővárosban tavaly bajnokságot nyert svájci Roger Federert a japán Kej Nisikori győzte le a nyolcaddöntőben, majd kijelentette, hogy mindig is az eszményképének tartott Roger elleni győzelemről álmodozott. A 23 éves japán akár tovább is menetelhetett, ha az este győzni tudott a nyolc között leggyöngébben rangsorolt spanyol Pablo Andujar ellen.

Kej Nisikori a példaképét győzte le (Beta/AP)

Kej Nisikori a példaképét győzte le (Beta/AP)

Persze, Nisikori úgy is járhatott, mint a bolgár Grigor Dimitrov, aki, miután legyőzte Đokovićot, a következő meccsen kikapott a svájci Stanislas Wawrinkától. A svájci mellesleg nagyon jó formában van, hisz legutóbbi 11 meccse közül 10-et megnyert. Ezzel szemben a bolgárnak egy idei szép sorozata szakadt meg, hisz 2013-ban az eddigi mind a 15 mérkőzését megnyerte, amikor övé volt az első játszma.

Federer a saját maga választotta majd két hónapos szünet után – legutóbb Indian Wellsben szerepelt – jóval képességei alatt teljesített, majd restellve az egészet elárulta, hogy a sajtóértekezlet után azonnal edzeni megy.

Nem volt könnyű dolga Andy Murray-nek, Tomáš Berdychnek és Jo-Wilfred Tsongának sem, de közel sem annyira, mint David Ferrernek, aki a 30-on felüli veteránok rangadóján alaposan megszenvedett a német Tommy Haas elleni győzelemért, míg Rafael Nadal egészen könnyen elbánt az orosz Mihail Juzsnyijval.

A nőknél a világelső Serena Williams lett az első elődöntős, de csak komoly gondok árán, hisz tegnap a második játszmát például nullára veszítette a spanyol Anabel Medina ellen.

Aleksandra Krunić legyőzte Nagyszombatban (Trnava) az orosz Darja Gavrilovát, és a horvát Tereza Mrdežával csatázott az elődöntőért. Krunić már biztosította a helyet a legjobb 150 között, ami pályafutása legjobbja. Szintén egyéni csúcsot jegyez a 305. hely táján Teodora Mirčić, mivel Johannesburgban legyőzte a szlovén Tadea Majeričet. Mirčić menetelését az elődöntőben az újra a legjobb száz felé kacsingató magyar Babos Tímea állította meg. Dušan Lajović Rómában a negyeddöntőben állt meg, hisz az olasz Filippo Volandri már túl nagy falat lett volna, így is halad vagy tíz helyet a ranglistán.