2024. szeptember 12., csütörtök

Novak halad, és Györe is

Novak Đoković Rómában a második akadályt is könnyen vette, és bejutott a negyeddöntőbe. Mint általában, az ukrán Alekszandr Dolgopolov ezúttal sem volt méltó ellenfél. Novak a nyolc között a cseh Tomáš Berdychhel találkozik, és ez lesz a 15. meccsük. Az eddigiek során Đoković sokkal sikeresebb volt, hisz 14-ből csak egyszer veszített, 2010-ben Wimbledonban.

Novak Đoković könnyedén győzte le ukrán ellenfelét (Fotó: Beta/AP)

Novak Đoković könnyedén győzte le ukrán ellenfelét (Fotó: Beta/AP)

Viktor Troicki az 1. fordulóban mutatott jó játéka után ismét erősen aládobott. A lett Ernests Gulbis ellen mindent tévesen csinált, idegeskedett, és még a bíróval is vitába bocsátkozott, aminek súlyos vereség lett a vége.

A torna szerdán este az egyik fő esélyese, a brit Andy Murray nélkül maradt, aki a második játszma után, hátizom sérülésre hivatkozva, feladta a meccset a spanyol Marcel Granollersnek.

A női tornán Jelena Janković halad szép tempóban. A volt világelső óriási csatában a kínai Na Lit győzte le tegnap, és negyeddöntős lett. Következő ellenfele az olasz Roberta Vinci, aki ellen 4:2-re vezet, vagy a román Simona Halep, akivel 1:1 a mérlege.

Györe László újra pontszerző, hisz a kolozsvári torna rajtján egészen könnyen győzte le a francia Stephan Hoisst, amivel további néhány helynyi haladást biztosított a ranglistán, és a 2. fordulóban megint francia riválissal, ezúttal a listán 466. Jerome Inzerilloval találkozott, de ő sem jelentett gondot a számára. Györe párosban is sikeres, hisz a román Ciorcilával az oldalán már két meccset nyertek, és a negyeddöntőben vannak.

A két győzelem után befejezte szamarkandi szereplését Filip Krajinović. A zombori a negyeddöntőben két játszmában veszített az üzbégek egyik legjobbja, Faruk Dusztov ellen. Így is 15 pontot gyűjtött, amivel visszatér a legjobb 400 közé, s ha bejut a selejtezőbe, a következő héten a Roland Garroson indul, ahol tavaly 35 pontot nyert.

Jó hírek érkeznek Prágából, ahol előbb Czink Melinda túljutott az 1. fordulón, tegnap pedig Vesna Dolonc újra nyert, és már negyeddöntős. Czink a cseh Lucie Hradeckát győzte le, és a negyeddöntőért a cseh Barbora Zahlavovával mérkőzik, míg Dolonc három játszmában verte a japán Miszaki Dojt, és az elődöntőért a román Alexandra Cadantu vagy a horvát Ana Vrljić lesz az ellenfele.