Gyermekrajzok világában, Fődi Évánál jártunk
Fődi Éva újvidéki képzőművészre idén figyelt fel a vajdasági közvélemény. Ezt bátran kijelenthetjük, hisz amióta elnyerte a Forum Képzőművészeti Díj at, vagyis július eleje óta hol itt, hol ott bukkan fel a sajtóban. Főleg a vajdasági magyar sajtóban, de a szerb sajtó figyelmét sem kerülte el a fiatal képzőművész, aki ideje túlnyomó részét nem az alkotómunkának, hanem gyermekek képzőművészeti fejlődésének szenteli. Legalábbis az utóbbi években.
Fotó: Dávid Csilla
Évát munkahelyén, a Vajdasági Gyermek- és Ifjúsági Rajzközpontban kerestük fel, amelynek vezetőjeként ténykedik, ám egyszemélyben minden más teendőt is el kell végeznie, hiszen egyedüli alkalmazott.
– Úgy gondolom, hogy jót tesz a központnak a sajtó fokozott érdeklődése, így kétszeresen hálás vagyok a Forum-díjért. Felfigyeltek, és díjazták munkámat, amit igazán szeretek. Nagyon fontosnak tartom a gyerekekkel való kitartó foglalkozást – mondja, de talán nem is kellene mondania, mert elég csak ránézni, és körüljárni a 3-4 helyiségből álló rajzközpontot. Minden talpalatnyi helyen gyermekmunkák: némelyek kiállításra készültek, némelyek „csak” a közös műhelymunka végeredményeként lapulnak a falakon, a pannókon. Legtalálóbban mégis a Forum-díj idei zsűritagja, Butterer-Kiss Márta ugyancsak újvidéki képzőművész és pedagógus jellemezte a díjátadón, visszaemlékezve egy találkozásukra: „Cudarul esett az eső, valahova siettem, mikor a város központjában hirtelen elém került Éva. Esőkabátjáról csurgott a víz, egyik kezével tolta a kerékpárját, melyen fiai ültek, a másik kezében hatalmas hammertekercsek voltak. Csodálkozva kérdeztem, hogy hova tartanak ebben az esőben, mire Évi röviden azt válaszolta, egy gyermekkiállítás előkészítésére. Ilyennek kell Fődi Évát ma is elképzelnünk, mert fáradságot nem ismerve teszi a dolgát éjjel-nappal, kutat a gyermekrajzok között, netán felfedez egy igazi kincset, egy-egy tehetséget.”
Pedig nem is túl régen, még maga is diák volt. Első önálló kiállítását 15 évvel ezelőtt rendezte A hasonló nem egyforma címmel. Grafikáival hívta fel ekkoriban a figyelmet, és nyilván nem sejtette, hogy a benne rejtőzködő művészt hamarosan elnyomja a pedagógus. Merthogy képzőművész tanárként helyezkedett el, 1999-ben pedig a Vajdasági Gyermek- és Ifjúsági Rajzközpont igazgatónőjének, Milica Spasojevićnak a szakmai tanácsadója lett. Több ezer hazai és külföldi képzőművészeti pályázatot, rendezvényt, műhelymunkát, kiállítást szerveztek és valósítottak meg közösen, a mélyen tisztelt kolléganő váratlan haláláig. Ekkor kényszerült magára vállalni a központ vezetését, immár egyszemélyben. Ráadásul a gazdasági válsággal az anyagi biztonság is megingott. A központ mégis megállta helyét, sőt időközben Éva két kisfia: Áron és Árpád nevelésére, és tanulmányai folytatására is talált időt, ugyanis 2005-ben magiszteri fokozatot szerzett az újvidéki Művészeti Akadémián.
És mégis hogyan működik az újvidéki székhelyű rajzközpont, melynek vezetéséért immár díjat is kiérdemelt?
– A tartomány az alapító, de a város adja a költségvetés szinte háromnegyedét – mondja Éva, majd hozzáteszi, hogy az új idők szellemében mindenütt, többek között a köztársaságnál is pályázik, így ha nem csurran, hát csöppen. Nem egyszerű fenntartani a központot, de a nagy elődök tisztelete kötelez.
A rajzközpontot ugyanis 1954-ben Bogomil Karlavaris festőművész és egyetemi tanár alapította meg azzal a szándékkal, hogy megmutatkozási lehetőséget biztosítson a vajdasági gyerekeknek és fiataloknak, valamint rajztanáraiknak. Az eltelt idő alatt sok gyermeket mozgatott meg a központ, csaknem félmillió gyermekalkotás gyűlt össze, egy igazán egyedi, értékes gyűjteményt alkotva. Mindez elsősorban a júliusban elhunyt Karlavaris és az ugyancsak a közelmúltban elhunyt igazgatónő munkájának köszönhető, akiknek Fődi Éva hősiesen a nyomdokaiba lépett.
– Minden lényeges dolgot, ami a központ működésével kapcsolatos, tőlük tanultam meg – vallja. – Nagyszerű emberek, művészek és szervezők voltak. Sajnos anyagi okoknál fogva helyettük új munkatársat nem vehetünk fel, így mindent egyedül kell elvégeznem a projektumok kidolgozásától kezdve a munkák kifüggesztéséig. Viszont nagy öröm és siker, hogy a város székhelyet biztosított a központnak a Putnik vajda utca 1. alatt (Tanítók Otthona), ahol galériateret is kialakítottunk. Itt kiállításokat szervezünk, de az eddigi munkákat, a több mint fél évszázad termése is itt kap helyet. A tárolás megoldatlan, vagyis most már megvannak a megfelelő archiválódobozok, csak nagyon időigényes munka a rengeteg alkotást megfelelően elraktározni.
Hogy jut-e erre idő, amikor máris elkezdődött az új tanév? Éva szerint a nyár az adatok rendezésére jó, ősszel, a tanév kezdetével azonban már elérkezik a pályázathirdetés ideje, hogy decemberben sor kerülhessen a hagyományos kiállításra. A kiállítás témája évenként változik, idén a sportra és a képregényre esett a választás. Általában több száz iskola jelentkezik, akár több ezer munkát, közöttük kiváló munkákat küldenek. A zsűri 200-300 alkotást javasol kiállításra.
– Ezek a pályázatok jók az ismerkedésre, bár alapvetően a gyerekek motiválása a cél. Másik nagyszabású rendezvény az újvidéki SPENS-ben az ősz elejei gyermekheti kiállítás. Emellett mintegy tíz éve műhelymunkákat is szervezek általános iskolás tanulóknak. A másik, újabb keletű csoport tagjai a veterniki otthon sérült gyermekei közül kerülnek ki, akiket minden alkalommal ide, a központba hoznak. Hihetetlenül figyelmes és szeretetigényes gyerekek, tudásban jószerével egy év alatt felzárkóztak a nem sérült társaikhoz. A központ egyik fontos feladata az is, hogy figyeli a nemzetközi pályázatokat, begyűjtjük a diákok munkáit, és elküldjük. Kb. 15 országban meghirdetett pályázatra jelentkeztünk eddig, és mondhatom túlnyomórészt nem maradtunk díj nélkül.
Fődi Éva elárulta azt is, hogy három önálló kiállítás, és „némi” kihagyás után készíti negyedik kiállításának anyagát. Hogy mit? Az titok maradt.
