Molnár Edvárd
A budapesti Góbi Rita Társulat a nemrégen egy magával ragadó, Rodin szobrai ihlette táncelőadással, a Fehér Fal című produkcióval vendégszerepelt a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház ban. Góbi Ritát, a társulat fiatal vezetőjét, balett-táncost és koreográfust a látottak kapcsán invitáltam beszélgetésre, hogy azután még sok minden másról is szó eshessen.
– Bementem egy barlangszerű, nagyon zárt térbe, ahol nagyon domináltak a fehér falak, a padló, a mennyezet is fehér volt. Ez nagyon megfogott. Oda készítettem először ezt a darabot. Pont ebben az időszakban sikerült eljutnom Párizsba, a Rodin múzeumban nagy hatással voltak rám az alkotások. A táncosokkal elkezdtük tanulmányozni Rodin szobrait. A szobor számomra egy mozdulat, vagyis egy élő dolog, nem stabil. Én mozgást látok benne. Kísérletezni kezdtünk – hallottuk Ritától az előadás születésének történetét. – Három táncosnővel kezdtem dolgozni. Három nagyon különböző személyiségű lánnyal, akik különböző területekről jöttek, különböző kultúrával. Persze a lányokból is táplálkoztam. Az egész szerintem egy harcról szól, emberi kapcsolatokról, hogy le akarjuk vetni magunkról a felesleges dolgokat. Azt gondolom, hogy az életben is mindent le kell vetni, ami fölöslegesen ránk ragadt, mert ekkor lehetünk igazán önmagunk. A darabban a három nő szenvedés útján bár, de összefog, és így tudják áttörni a korlátokat, a falakat. A csapat tagjai nagyon különleges emberek, nagyon jó együtt dolgozni velük.
n Milyen ez a csapat? Milyen a Góbi Rita Társulata?
– Most alakul az egész, formálódik. Keresem a saját utamat. Az ösztöneimre próbálok hallgatni, arra figyelni, ami belőlem, belőlünk jön. Minden technikát, amit tanultam, azt nagyon fontosnak tartok, de el szeretném dobni ezeket. Igazából ekkor jöhet új dolog. Szeretném, ha a mozdulatok ösztönösek lennének, ha az egymás közötti kommunikációra figyelnénk, arra, hogy abban a pillanatban ki hogyan reagál a másikra. Szerencsére rögtön észreveszem, ha valami hamis, és rákényszerítem az embereket arra, hogy természetesek legyenek. Ez nagy feladat, de szerintem így lehet eredetit csinálni.
n Koreográfusként mennyi szabad teret hagysz az improvizációnak?
– Ahogy mi is állandóan változunk, úgy a darab is. Nagyon szeretem, ha elindítok egy labdát, és a táncosaim visszadobják, vagy egymásnak dobják, és így közösen születik az egész. Azt szeretem, ha a táncosaim jól érzik magukat abban, amit csinálnak.
n Te magad is táncos vagy. Szerepeltél már számos darabban, filmben is. Milyen irányelvekkel kell rendelkezniük ezeknek, hogy szívesen elvállald a szereplést?
– Engem nem a szerep vonz, hanem az alkotó, akivel dolgozom. Mindenkitől rengeteget tanultam. Az érdekel, hogy az a másik személy mit vár el tőle, mit hoz ki belőlem, mi az, ami őt érdekli abból, ami bennem van, vagy bennem lehet.
n Ha már az együttműködésnél tartunk: a Fehér Fal egy finn–magyar koprodukció.
– A Performance Sirkusszal dolgoztunk együtt. A darab Helsinkiben lett bemutatva, azután Újvidéken, Budapesten is láthatta már a közönség, de szeretném a darabot vinni még külföldre. Ez a kapcsolat a finn partnerrel azért is fontos, mert szeretném kinyitni az ajtókat. Szerintem az nagyon kell egy csapatnak, hogy lehetősége legyen sokfelé járni, más mentalitással, kultúrával ismerkedni, ki- és belépni az ajtókon. A közönség is máshogy reagálhat. Más játszani Budapesten, mint külföldön. Ez nagyon érdekes. Érdekel, miként reagál a közönség, figyelem a nézőket, de ez nem befolyásolja a darab alakulást. Inkább az befolyásolja a darab alakulását, hogy figyelem, a táncosok hol érzik azt, hogy másként kellene valamit csinálniuk. Azt vallom, hogy ha már kimennek a színpadra, akkor érezzék jól magukat. Ezt szoktam figyelni. Azt, hogy a táncosoknak mi a jó.
n Budiszavai születésű vagy. Az újvidéki balettintézetben töltött évek után Budapestre kerültél, és a Magyar Táncművészeti Főiskolán elvégezted a klasszikus balett szakot, majd a koreográfus szakot is. Hogyan éled meg az érvényesülést Budapesten?
– Érvényesülni... Ezt a szót túlzásnak érzem. Elmentem Budapestre tanulni. Nehéz volt, de nagyon megérte. A gyökerek azonban itt vannak. Ha nem lennének, ha nem épp ilyenek lennének, és nem épp itt lennének, akkor nem lennék ilyen. Fontos nekem az itthon. Azt érzem, hogy többet kellene hazajárnom, előadásokat hozni, és akár itthon is dolgozni. A két ország egymás mellett van, mégis nagyon mások az emberek.
n Ezt te miben érzékeled? Mi jelenti neked ezt a másságot?
– Nagyon érződik a déli vonal. De az is lehet, hogy ez a másság csak bennem van. Itt nagyon pozitív dolgok történtek velem. Amikor a háború volt, azt is valahogy pozitívan éltem meg, mert úgy gondoltam, hogy ez biztosan nem véletlen, hogy nekem ezt meg kell élnem, látnom kell. Nagyon sokat jártam akkor haza. S mindez persze akarva és akaratlanul is befolyásolja az alkotói folyamatot.
n Most éppen egy táncfilmet forgatsz.
– Belefogtunk egy nagy munkába. Nagyon jó filmes csapattal jöttem össze. Mayer Bernadett operatőr-rendezővel nagyon jól tudunk együtt dolgozni, közösen gondolkozni. Most forgattuk a táncfilm első részét. Izgalmas volt, még nem vezényeltem le ilyet soha. A film címe: A négy bukfenc. Négy életszakaszt mutatunk be. Én nem táncolok benne, a saját dolgaimban ezt nem tudom megtenni. Azt szeretném, ha sok táncos jelenne meg a filmben, soknak szeretnék lehetőséget adni, hogy ezt kipróbálhassa.
