A futaki Stevan Mogić számtalan hazai és nemzetközi elismerést, díszoklevelet kapott találmányaiért. A sajátos vágókésért, amely a húsdarálókban alkalmazható, négy évvel ezelőtt Brüsszelben aranyéremmel tüntették ki, majd ugyanezen találmányát Magyarországon, Hódmezővásárhelyen az IDEA Találmányok és Újítások Kiállításán többször is díjazták.
Futaki házában beszélgetünk.
– Pénzt találmányaim gyártásához, esetleg továbbfejlesztéséhez soha se kaptam. Csak vállveregetést. Pedig Brüsszelben voltak pénzjutalmak is. Például igen nagy pénzt kapott egy „feltaláló”, aki olyan kanalat készített, amely maga keveri a cukrot a kávéban. Óriási találmány! Tudni kell azt, hogy a pénzjutalmakat mindig azok kapják, akik közel ülnek a tűzhöz vagy az ő retyerutyáik. És azt hiszem, hogy ez nemcsak ránk, újítókra vonatkoztatható. Sok-sok évvel ezelőtt készítettem egy olyan autótervet, amely a városban villanyáramra, azaz akkumulátorra működött volna, a városon kívül pedig dízel üzemanyagra. Környezetbarát autó lett volna. Az Újvidéki Egyetem felfigyelt az ötletemre, és az egyik professzor közölte velem, hogy előteremti a pénzt – ma már nem tudom mennyit, de nem volt túl nagy az összeg –, az autó elkészítéséhez. Fityóba terveztem beépíteni mindazt, amit kieszeltem. Sok részét az új gépnek már meg is vettem. A professzor jelezte, hogy megvan a pénz, és hamarosan hozzáfoghatunk a munkához. Elmúlt egy hét, két hét, egy hónap, két hónap. Ekkor felkerestem a professzort és megkérdeztem tőle, miért nem kezdünk hozzá az autó elkészítéséhez? A válasz a következő volt: sajnos, volt egy szeminárium Magyarországon, ahova az egyetem professzorait is meghívták, és a pénzt erre költöttük. Megkérdeztem, hogy jól érezték-e magukat ezen a szemináriumon? Azt felelte, hogy igen, nagyon jókat ettek, ittak és cigányok muzsikáltak nekik. És elköltötték a pénzt, amit az autómra szántak... Hát így voltunk, és így vagyunk ma is ezzel. Mi újítók, feltalálók egyáltalán nem vagyunk fontosak a hatalmon levő emberek számára, azon emberek számára, akiktől nemcsak a jövőnk függ, hanem akiknek a kezében van a pénz is, és oda teszik, ahova ők akarják. Cigányok muzsikálnak nekik, és jókat esznek…
Mogić úrnak, mert úrnak kell neveznem, és egy jobb világban valóban úr is volna, itt viszont csak egy egyszerű iparos, aki apjától tanulta a szakmát, mellette dolgozott, majd iskolába járt, és a gépészeti egyetemet is befejezte, tehát mondhatom azt is, hogy értelmiségi, rengeteg újítása, találmánya, ötlete van. A sok közül most csak a legújabbat mutatjuk be, a különleges vágókést, amely a húsfeldolgozásban használható.
– Használják is, de csak kisebb hentesboltokban. Itt Futakon és a környéken néhányan. A lényege az, hogy az általam gyártott kés úgy vágja fel a húst, hogy nem veszíti nedvét. Késem nemcsak összevágja a húst, hanem a lyukakon keresztül oly módon préseli át, hogy minden értéke megmarad. Egyébként manapság itt, nálunk, Szerbiában még úgy-ahogy csak érvényesülhetnek az élelmiszeriparban az újítók és feltalálók. Itt próbálkozom én is, kisebb-nagyobb sikerrel. Tudom, hogy a késem, amelyet a húsdarálóban lehet használni, korszakalkotó találmány, egyébként Brüsszelben sem kaptam volna meg az elismerést, de azt is tudom, hogy itt, Szerbiában, nem ez a fontos. Nagyon sokszor elkeseredtem, nagyon sokszor kiábrándultam mindebből, ám aztán erőt vett rajtam az alkotói szellem, és folytattam a munkámat. Élem a világom, a politikusok pedig éljék az ő világukat. Azt hiszem, hogy én sokkal boldogabb vagyok náluk…
