Szántó Zoltán , a Magyar Szó nyugdíjas sportújságírója. Hetvenkettedik életévét tapossa. Bennünket, húsz, harminc évvel fiatalabbakat meghazudtolva készíti hétről hétre az újság horgász- és vadászrovatát. A bánáti Tóbáról érkezett a bácskai nagyvárosba. És onnan bejárta az egész világot. Három nyári olimpiáról tudósította lapunkat és a szarajevói téli olimpián Csordás Árpád dal és Csorba Zoltán nal együtt a sajtófelelősként dolgozott Trebevićen. Valamikor régen birkózott, majd tekézett, így ezt a két sportágat is kísérte újságíróként.
Rengeteg világversenyre eljutott. Saját bevallása szerint a birkózó világversenyek számát nem is tudja, a teke versenyekét igen. Tizenegy világbajnokságról tudósított.
Ezek, és nemcsak ezek Szántó Zoltán nagy eredményei. Engem azonban más érdekel. A halfőző versenyek. Mert Ő eben a „sportkategóriában” is remekelt.
– Mielőtt a halakra térnék, még csak annyit mondok, és nem dicsekvésképpen, hogy sportújságíróként, szerkesztőként a kerékpározás bolondja is voltam, és Németh Mátyás fotós barátommal hatszor voltunk a régi jugoszláviai körversenyeken.
Mindezek a rendezvények gasztronómiai élményekkel is párosultak, de számomra mindig az volt a legfontosabb ebben a „versenyszámban”, amit jómagam készítek. Elsősorban halat, de különböző paprikásokat is. Mielőtt bármiről is vallanék, bevallok egy dolgot. A halak szerelmese vagyok, de a kedvenc ételem mégis a birkapaprikás…
Visszatérve a halakhoz elmondhatom, hogy nem voltam már gyerek, amikor megszerettem a horgászást. Gimnáziumba jártam Szabadkán. Egy napon a szomszédom, Budai István, aki később polgármester is volt, elhívott Palicsra horgászni. Miután Újvidékre kerültem, kerestem a módját a horgászásnak. Ebben segített nyomdász barátom, Fehér Karesz, ő készítette első bambusznád botjaimat. Később megismerkedtem Köteles Károllyal, aki szintén nyomdász volt, gépszedő. Ő teljesen megfertőzött a horgászással, olyannyira, hogy ez a szenvedély még a mai napig is tart. Persze, nem olyan hévvel, mint húsz, harminc évvel ezelőtt, de több mint negyven éve együtt járunk horgászni. És nem ám akárhova. Bezdánba!
Ugyanis Köteles Károly barátom bezdáni. És ha már horgásztunk, és halat is fogtunk, akkor ezt a halat el is készítettük. Minden év szeptember utolsó és október első hetében vettem ki a szabadságom, mert ebben az időben a legjobb a kapás. Később barátom épített egy kabinos csónakot is, amellyel Újvidékről hajóztunk Bezdánba és vissza. Mit nekünk tenger, mit óceánok! Ezeken a kirándulásokon, kéthetes utakon mindig, minden nap halat ettünk. Hagymát, szalonnát és paprikát vittünk csak magunkkal, persze sót is, és minden nap megfogtuk a halat, amit megfőztünk, megsütöttünk. Köteles komám néha megunta a halat és ismerőseinél a sült halat becserélte szalonnára, de ez ritkán történt. Én nem tudtam megunni, sőt másnapra is vittem az előző nap megsütött halból reggelit magamnak a horgászhelyre.
Aki a hallal megbarátkozik, az megtanulja elkészíteni is. A halászlét, halpaprikást úgymond bezdáni módra készítem, vagy ha jobban tetszik bajai módra. Ez azt jelenti, hogy mielőtt a tűzre tenném a bográcsot, mindent beleteszek.
Kilenc halfőző versenyen vettem részt. Tóth László, a Magyar Szó egykori munkatársa, zombori szerkesztőnk szervezte ezeket a halfőző versenyeket. Bencze Lajos, a tévé sportszerkesztője gombosi létére azzal dicsekedett, hogy a gombosi halászlénél nincsen jobb. De senkinek sem akarta elárulni, hogy mitől jobb a gombosi a bezdáni halászlénél. Én nem törődtem dicsekedésével, hanem úgy készítettem mindig, ahogy Bezdánban megtanultam. Mert aki Bezdánban jár és szeret horgászni, szereti a halat, megtanulja annak elkészítési módjait is. És nincs annál szebb, amikor egy horgászás után és baranyai bor kortyolgatása közben fő a halpaprikás.
Kilenc versenyen voltam, amelyeket Tóth Laci barátom az újságírók megmérettetésére és szórakoztatására szervezett. Az apatini versenyt megnyertem. És nagyon büszke vagyok erre a győzelemre, ugyanis a három tagú bírálóbizottság egyik tagja volt a magyarországi Baracskáról a tízszeres halfőző bajnok. A másik két zsűritag volt a bajai párttitkár, és Herceg János. Emlékszem, esett az eső. A szálloda teraszán álltak a bográcsok. Az enyém alá befolyt a víz, a tüzemet kétfelé választotta. Rettentő bosszantott, de igyekeztem. És sikerült.
Halászlét, halpaprikás mindenki tud készíteni. De csukapörköltet, vagy kékre főzött süllőt, már nemigen. Mi, Bánátban karácsony böjtjén nem halat ettünk, hanem babot, és mákos tésztát… Ezt a szokást magunkkal hoztuk. Párom is bánáti. Ő is, családom is egyre gyakrabban kér meg arra, hogy halat készítsek. Még most karácsony böjtjére is.
Lányaim imádják a kékre főzött süllőt. Ehhez az ételhez, egytől, másfél kilogrammos süllő kell, nem kisebb. Egy edénybe felteszek zöldséget, sárgarépát, borsot, babérlevelet és lila káposztát főni. A lila káposztától lesz a süllő húsa kék. Felforralom a lét, majd leszűröm és belehelyezem az előzőleg megtisztított, megmosott süllőt. Ezután még hagyom, hogy forrjon néhány – öt, tíz – percig. Vajon pirított resztelt krumplit szolgálunk fel hozzá.
És baranyai bort. Sajnos manapság nemigen jutunk hozzá.
Annak idején a Baracskában táboroztunk. Délben a halászlé megvolt, sok baranyai bort ittunk hozzá. Lepihentünk, majd estefelé komám azt mondta, hogy vacsorára csukapörköltet eszünk. Elindultam a Baracskában villantózni – száz métert jobbra, száz métert balra –, és hoztam egy füzér csukát. Ilyen is volt. Ma már ez megismételhetetlen.
És volt csukapörkölt.
Apróra vágott hagymát kockákra vágott füstölt szalonnán megpirítottam. Majd a megtisztított csukafejeket a bográcsba helyeztem és egy kanál őrölt erős paprikát. Mindezt állandóan kevergettem, amíg a csukafejekből ki nem álltak a szálkák. Ezután hozzáadtam a többi húst, a darabokra vágott csukát. Tovább kevertem, már-már odaégettem, és ekkor öntöttem rá a vizet. Csak annyit, hogy ellepje. Ezután tettem rá a sót, az édes paprikát és főni hagytam, addig, hogy a hús megfőjön és az ízek összeérjenek. Körülbelül húsz, huszonöt percig. Ebbe az ételbe lehet felszeletelt paradicsomot és paprikát is tenni, de nem fontos.
Később a csukapörköltet még egy gasztronómiai élménnyel gazdagítottam. Túrós csuszával.
Most is összefut a nyál a számban, ha rágondolok…
