– állítja magáról a csibészes tekintetű, a nők bálványaként is ismert Csányi Sándor színművész a Magyar Szónak adott interjúban. Ezt nehezen tudjuk elhinni neki, elég, ha csak rápillantunk a Tarka Világ címlapjára...
A színész bármilyen karaktert el tud játszani, attól függően, hogy a szerep mit kíván meg, így természetesen a nőcsábászt is. Mégis legutóbb a budapesti Centrál Színház ban John Kander Cabaret című musicaljének színrevitelekor Csányi Sándor a férfi főszereplőnek, Cliff Bradshaw-nak a bőrébe bújt, aki részben a saját neméhez vonzódik, s ő ezt a feladatot is kiválóan megoldotta. A Bozsik Yvette rendezésében és koreografálásával elkészült darab sajtóbemutatója után Csányi Sándor örömmel állt a Magyar Szó rendelkezésére, hogy olvasóinkkal megossza gondolatait.
–Bizonyára nagy kihívás volt ön számára, és gondolom, nem lehetett egyszerű a szerep megformálása?
– Nagy kihívás volt ez számomra, mert olyan erős karakterjegyekkel bírt, ami egy színésznek lendületet ad, legyen az az alakítás pozitív vagy negatív. Jó sok meleg embert ismerek, akik egyáltalán nem buziskodnak, nem csinálnak így a kezükkel – s nyomban a magasba lendíti a karját, hogy demonstrálja, milyen a rossz és téves alakítás –, ez teljesen hülyeség, én nem akartam szélsőséges karaktert alakítani, se meleg paródiát játszani. A Cabaret-ben van egy csávó, akinek nem volt csaja, nem nagyon jött össze neki az élet, bizalmatlan volt, s akkor a férfiak felé fordult. Majd egy pillanatban találkozott egy olyan csodálatos nővel, mind Sally Bowles (Marozsán Erika alakítja – a szerző megjegyzése), akivel jóban lesznek. Eleinte inkább barátok, jókat röhögnek, dumálnak, hülyéskednek, és egyszer csak ez átfordul valami másba, kialakul a szerelem. Ez nem egy szokványos kapcsolat, de igazából nincs nagy különbség más szerelmi kalandokhoz viszonyítva. Számomra az volt a jó, hogy nem egy sármőrt, egy jó pasit kellett alakítanom, hanem valami egészen mást.
–Szívtipróként tartják nyilván, nem félt attól, hogy ez a szerep megváltoztat valamit?
– Én egyáltalán nem vagyok szívtipró. De nem vagyok homokos sem. A színésznek az a dolga, hogy eljátssza azt, amit ráosztanak. Ha értelmi fogyatékost kell alakítani, akkor azt, ha meleget, akkor viszont azt. Állandóan szívtiprót játszani baromian unalmas dolog, sokkal izgalmasabb minden este mást alakítani. Például a Radnótiban (Radnóti Miklós Színház, Budapest) az Alkonyban egy fiatal vadállatot, gyilkos szemétládát alakítok, és nagyon élvezem. A színésznek ez a feladata.
–De bizonyára szívesebben alakít jó fiút vagy csibészt, akire buknak a nők?
– Az attól függ, hogy mennyire jól van megírva a szerep. Nekem ez az elsődleges, s szívesen bújok másnak a bőrébe. És sokat jelent még az is, hogy kikkel játszhatok együtt a színpadon.
Horváth Judit felvétele
–A Cabaret-ben sok kiváló partnere van.
– Marozsán Erikát nagyon kedvelem. Színpadon még nem játszottunk együtt, de filmeztünk többször is. Haumann Péterrel és Básti Julival most dolgoztam először együtt, de ugyanezt mondhatom el Keresztes Tamásról is. Egy-egy interjú alkalmával általában minden színész elmondja, hogy nézi a kollégáit a takarásban, s merem állítani, hogy többnyire hazudnak. Én magam se szoktam megnézni a kollégákat, míg várok a szerepemre, hanem intézem a saját dolgomat. De most annyira csábító volt a próbák során Haumann és Básti Juli alakítása, hogy lestem, figyeltem őket, szívtam magamba a játékukat. Nagyon izgalmas volt, mert jó dolgok történtek a színpadon.
–Milyen volt női rendezővel dolgozni?
– Isteni. Jobban szeretem, ha a nők rendeznek, mint például Goda Kriszta vagy Bozsik Yvette. Nincs semmilyen hatalmi harc ilyenkor a próbák idején, lehet hülyéskedni, kedvesen irányítanak, pontosan megmondják, hogy milyen legyen a figura. A férfiak között mindig van némi harc, tolongás a konkurencia miatt. Ezt én teljesen feleslegesnek tartom és nem is kedvelem.
–Ön szerint meddig lesz műsoron a Cabaret?
– A színházak döntik el, hogy meddig tartanak műsoron egy színdarabot, és arról is gondot viselnek, hogy olyan előadásokat tűzzenek programra, amelyekre bejönnek a nézők. Szerintem ebben az esetben ez mind jól alakult. Én remélem, hogy évekig játszani fogjuk ezt a musicalt, de végül is a nézők döntik el, hogy meddig lesznek rá kíváncsiak. A darabban jó gondolatok vannak, izgalmas helyeztek és kiváló zene. Szerintem megunni nem lehet.
–Nagyon elfoglalt, sokat játszik. Havonta mennyit van színpadon?
– Az év utolsó napjai mindig túlterheltek, azt is mondhatnám, hogy november-december ilyen, telis-tele előadással, próbával. Ebben az a rossz, hogy egyszer csak elkezd az ember agya pörögni. Hiába vagyok egy helyen, végzem a munkámat, mégsem vagyok ott éppen, mert közben folyamatosan jár az agyam azon, hogy mit kell tenni, hogyan kell megoldani egy másik feladatot. Nem könnyű, de meg lehet oldani. Egyébként jó, ha havonta négy-öt szabadnapom van, mondhatni, hogy szinte minden este játszom a Radnótiban, vagy valahol máshol.
–Ha vége az előadásnak, fel tud engedni nyomban vagy tovább folytatódik még a varázs?
– Sehogy se tudok felengedni, amikor az ember felpörög, nehéz utána lecsillapodni. Egyébként húzós napjaim vannak: reggel kilenckor elmegyek otthonról és este tizenegy után érek haza. Jóformán az embernek enni sincs mikor, mert előadás előtt nem érdemes, ugyanis teli hassal nehéz játszani, mire vége a produkciónak, akkorra nagyon megéhezek, viszont ekkor már nem engedhetem meg magamnak, hogy egyek, mert egyrészt az alvással lesz gondom, másrészt ha ilyen későn állok neki vacsorázni, akkor én abba belebukok. Két hét alatt felszednék annyit, hogy az meglátszana rajtam. Manapság már a színészeknek, de nemcsak nekünk, hanem mindenkinek, figyelni kell a test karbantartására. Ezért rendszeresen járok konditerembe, kell a mozgás az egészséges életmódhoz.
–Talán más lenne a helyzet, ha nem este hétkor kezdődnének a színházi előadások, hanem később?
– Nálunk bevett szokás, hogy hét órakor előadás van a színházban. Nem hiszem, hogy ez megoldható lenne másként. Figyelembe kell venni azt, hogy a metró 23 óráig jár, s a színházlátogatóknak haza is kell érniük. Külföldön van rá példa, hogy később kezdődnek az előadások. Például Olaszországban és Spanyolországban is, mert délután három óráig tart a szieszta. Én egyébként bírom az ilyenfajta éjszakai életet, de ezt Magyarországon nem lehet megcsinálni. Van ugyan egy előadás, a Farkasok és bárányok, amelyik este fél tizenegykor kezdődik. Én ezt nagyon szeretem, de a közönség nehezen viseli. Így csak havonta egy alkalommal játsszuk.
–A filmszemlére készült-e az idén, benne lesz-e valamelyik verseny- vagy bemutatásra kerülő filmben?
– Az még egyáltalán nem biztos, hogy idén lesz filmszemle. Az már szinte százszázalékos, hogy februárban elmarad, mert készült három-négy film, ami nagyon kevés. Én két filmben szerepeltem volna, de az egyikre a rendező nem kapta meg a szerződésben előirányozott pénzt, ezért hozzá se kezdett a forgatáshoz, a másik pedig Vitray Marcinak egy agrárthrillerje lett volna. Ebben egy harcsa bajuszos, gumicsizmás csirketenyésztő pasast alakítottam volna, aki, amikor jön a csirkevész, a járvány, elmegy bankot rabolni. Szóval egy kicsit blöffös világban játszódik az egész, de nagyon jó humora van. Végül ezt se forgattuk le. Kálomista Gábor producer javaslatára nyárig várunk, addigra talán összejön a szükséges pénz, s akkor hozzáláthatunk a munkához.
–Bizonyára kedves emlékek fűzik a filmszemléhez, hiszen ott indult el a karrierje, miután a 2004-es szemlén a Kontroll ban alakított Bulcsú megformálásáért a filmkritikusok díját elnyerte. Az egész országban, de még külföldön is, felfigyeltek Csányi Sándorra, s a következő évben a filmszemlén megkapta a legjobb férfi epizódalakításért járó díjat, majd 2006-ban a legjobb férfi alakításért járót.
– Valóban mondhatjuk azt, hogy számomra a Magyar Filmszemlének karrierindító szerepe volt, nagyon jó érzés az, amikor díjat kaphatok. Ezért is szerettem a filmszemlét, de azért is, mert ott rengeteg ember megjelenik, s egy hétig csak a filmekről szól minden. Különösen fontosnak tartom azt, hogy ilyen alkalmakkor külföldről, fesztiválokról érkeznek hozzánk, s vásárolják vagy forgalmazzák a magyar filmeket.
–A Kontroll milyen fordulatot hozott az életében?
– A Kontroll után váltam ismertté, s ez az ismeretség nem onnan jött, hogy megnézték az emberek a moziban az előadást, hanem miután levetítették a tévében, majd megjelent CD-n, felfedeztek engem. Hála Istennek, nem egy hét alatt tört rám az ismeretség, mint a megasztárok vagy a tehetségeket felkutató show-műsorok esetében, mert akkor ezt feltehetőleg nehezebb feldolgozni. Bizony nagy átmenetet jelent az, amikor egyik pillanatról a másikra felismernek az utcán, majd elkezdik boncolgatni a magánéletemet, hogy nős vagyok-e, van-e gyerekem, hány éves vagyok, hova megyek és mit csinálok.
–Miután a Kontrollban jegyellenőrt alakít, előfordult-e, hogy a metrón önt meglátva kikészítették a jegyeiket az utasok?
– Megesett ez is, bizony furcsa dolog, hogy a színészeket azonosítják a szerepükkel. Ezért van az, hogy akik a szappanoperákban rossz embert alakítanak, később szembesülnek azzal, hogy utálják őket. Engem a Kontroll előtt senki sem ismert és később, ha tudták is rólam, hogy színész vagyok, megesett, hogy a metrón engem meglátva kezdték előkészíteni a jegyeiket az emberek, mondván ismerem én ezt a fajtát, vigyázni kell velük.
