Marozsán Erika 38 éves színművésznő, férjével és kislányával egyenesen Amerikából érkezett haza Budapestre, Puskás Tamás a Central Színház igazgatójának meghívására, hogy próbáljon és felkészüljön a Kander-Ebb-Masteroff Cabaret- jának szilveszteri bemutatójára. Az időzítés és maga a cselekvés szenzációs volt, hiszen a musicalban is utazásról érkezik meg a főszereplő a darab kezdetén, s a történet éppen szilveszter éjszakáján indul.
A szép színésznő, Sally Bowles figuráját személyesíti meg, ami táncos, énekes szerep. Cseppet sem volt könnyű helyzetben, hiszen valamennyiünk emlékezetében éberen él Lisa Minnelli alakítása a híres Cabaret filmből, s ezt überelni bizony nagyon nehéz. De Marozsán Erikának Bozsik Yvett , rendező-koreográfus irányításával kiválóan sikerült, nagyszerűen megoldotta a feladatot, és tündököl a pajkos, hódító énekesnő bőrében. Amikor a főpróba után meghallotta, hogy a Magyar Szó nak fog nyilatkozni, szinte ömlött belőle a dicsérő szó:
– Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy az újvidéki Magyar Szóról van szó, mert egyrészt imádom Vajdaságot, nagyon szeretek oda járni, azért mert mindig nagy lelkesedéssel és tisztelettel fogadnak ott. De másrészt családi kötődésem is van oda. Szinte meg vagyok hatódva, felelevenednek bennem az emlékek. Amikor legutóbb lemezbemutató körúton jártunk Szabadkán és Újvidéken, a fellépéseim során olyan szeretet fogadott, amit soha nem fogok elfelejteni. Sehol a világon nincs olyan nézőközönség mint ott önöknél Vajdaságban, Újvidéken és Szabadkán. Szeretnék mielőbb újra odalátogatni.
(Horváth Judit felvétele)
–Milyen érzés volt újra itthon, Budapesten színpadra lépni?
– Fantasztikus. Jó érzés volt próbálni, annyi idő után ismét a világot jelentő deszkákra lépni, lubickoltam a szerepben, gondolom, hogy ehhez nagyban hozzájárult Yvette gondos rendezése, mert ő egy csodálatos mágusnő, aki szinte megbabonázza a szereplőit. Már vagy 7–8 éve nem álltam színpadon, csak lemezbemutatók alkalmával. Volt egy kis lámpalázam is, de mindent legyűrtem ezért a szerepért.
–Sally Bowlest megformálni bizony nem lehetett egyszerű.
– Valóban. Lisa Minelli után ez egy rendkívüli feladat volt, de a rendezőnő sokat segített nekem. Én meg azt a megoldást választottam, hogy nem néztem újra a kabaréfilmet. Még véletlenül sem szerettem volna, ha az alakításomból arra az egykori musicalfilmre asszociálnak a nézők. Rendkívül örültem, hogy Csányi Sándorral játszhattam együtt, egyszerűen elragadó volt, hogy annyi éves színpadi kihagyás után éppen vele kerültem egy darabba.
–Az alakítása során egyformán kibontakoztathatta tánc, zenei és színészi tehetségét, hiszen ennek a háromnak az ötvözete adja meg Sally szerepét.
– Igen, én mind a hármat imádom, ugyanis már hatéves koromban elkezdtem zongorázni, és az életemet mind a mai napig végigkíséri a zene. Énekelni is imádok, de legalább ennyire szeretem a táncot is, hiszen 11 éves koromtól a Balettintézet növendéke voltam. Volt egy időszak az életemben, amikor balerinának készültem, ami aztán később megváltozott, mert 15 éves koromban forgattam az első filmemet, s ez kimozdított abból a balettos közegből, s más irányba terelt. De a táncot a mai napig nagyon szeretem, s főleg nagyra becsülöm a táncosokat, mert tudom, hogy mennyire nehéz és összetett munka megoldani egy-egy feladatot. Nagyon szerettem próbálni a táncosokkal a Cabaret feldolgozása során, talán azért is, mert a valamikori balettos énemet sikerült előbányászni magamból, viszont nagyon nagy koncentrációt is igényelt, hogy lépést tudjak tartani a profi táncosokkal.
–Ezek szerint meghatározó volt az életében az, amikor 15 éves korában filmezni hívták?
– Igen az is, de tulajdonképpen a mérföldkövet az 1989-es Béketárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart című film forgatása jelentette, ekkor 17 éves voltam és számomra végkép eldőlt, hogy milyen irányt vesz az életem. A Színművészeti Főiskola elvégzése után az Újszínház társulatához szerződtem, sok szép színpadi szerep várt rám, de egymás után forgattam a filmeket is. Egyértelmű, hogy a legnagyobb sikert az 1999-es Szomorú vasárnap hozta meg számomra, úgy is fogalmazhatnék, hogy az életemnek ez az egyik legfontosabb szerepe. Mivel külföldi koprodukciós alkotás volt, így megnyílt az út Nyugat és Amerika felé is. Sajnos ekkor az a fészek, amit a színház nyújthat, megingott, fel kellett adni ezt a biztonságot jelentő állapotot, viszont az új lehetőség egy másfajta érvényesülései módot hozott számomra, egy nagyobb szabadságlehetőséget.
–Hogy került ki Amerikába?
– Ez bizony hosszú történet. A Szomorú vasárnap előbb Németország felé nyitotta meg számomra a lehetőségek útját, majd onnan, miután az amerikai mozikban is kezdték vetíteni a filmet, s ott nagy sikert aratott, egyenes út vezetett Los Angelesbe. Egy ügynökség leszerződtetett, s akkor már kicsit megkönnyebbültebben kezdtem szerepek után nézni Amerikában, s egy idő után a férjem is kijött tanulni oda, majd kint ragadtunk egy időre.
–Jól érzik ott magukat?
– Most éppen New Yorkban vagyunk, csodálatos város, izgalmas, nagyon sok lehetőséget tartogat számunkra. Igen, szeretünk ott lenni, de az utóbbi időben már inkább ingázunk Budapest és New York között.
–Vannak ott szereplehetőségek?
– Vagyogatnak. A kint töltött időszakban négy-öt nagyobb független produkcióban vettem részt, azaz ennyi filmben forgattam. Akad itt-ott, ez-az.
–Van különbség az ott és a Magyarországon forgatott filmek között?
– Ez mindig attól függ, hogy ki a rendező. Én rendezőfüggő vagyok. Ha jó és szakavatott az aki irányít, akkor szárnyakat kapok, s imádom csinálni a munkámat. Viszont, ha nem jó a rendező, az az egész forgatásra rányomja bélyegét, akkor lehet a világ legjobb körülményét és feltételét biztosítani, az ember nem érzi jól magát. Ilyenre is volt már példa, de itthon hasonló eset nemigen fordult elő velem. Bozsik Yvettel meg nem csak, hogy szárnyaltam, hanem szinte röpültem a boldogságtól.
–A férje is szakmabeli?
– Részben igen, ő fotográfus. Valamelyest ő is az arcokat, az életet, a lelket keresi, és azt személyesíti meg a képeivel. Nagy lelkesedéssel jöttünk mind a ketten haza Budapestre. Jó volt újra Európában lenni. Egész januárban Budapesten forgattam Csányi Sándorral egy újabb Márai-filmben, februárban pedig Németországban leszek. Ott is egy forgatáson, így most egy ideig Amerikát mellőzni fogjuk.
