Próba után, fellépés előtt

A topolyai Cirkalom néptánccsoport a hétvégén a Budapesti Operettszínházban a Néptáncantológia 2009 záró műsorszámát adja elő.

Feszített tempóban zajlanak a próbák a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ nagytermében, mint ahogyan a csoport művészeti vezetői, Kisimre Árpád és Savelin László mondják, náluk már megkezdődött a tavaszi zsongás.

– Ötödik alkalommal veszünk részt a Néptáncantológián, ide mindig az elmúlt év legjobb produkciói és legjobb előadói kerülnek be, a feszített tempó azonban nem csak ezért van, közben készülünk már a március 15-ei műsorra is. Heti három alkalommal két, két és fél órákat keményen próbálunk, hogy minden a helyén legyen.

Óvodásoktól kezdve öt generációban van utánpótlásuk, 14 pár alkotja az első együttest. Sportként, rekreációként is megfelel a tánc, de felnőtt embereknél elhivatottság is. A csoport gerincét képező párokra ez jellemző.

– Elsősorban Topolya község falvaiban, de Kishegyesen, Óbecsén, Újvidéken, Péterrévén, Adán dolgoznak táncosaink, hiszen öten befejezték a budapesti Néptáncpedagógiai Főiskolát, hogy a vajdasági mozgalom minél hitelesebb legyen. Ennek az eredménye, hogy Kárpát-medencei viszonylatban is, elismerik, amit csinálnak.

A szerelem köré szövődik az a produkció, amellyel az újvidéki minősítőn kiválóan szerepelt immár hetedszer a csoport, most pedig egy részét a Néptáncantológián adjátok elő.

– A teljes műsor címe: Mert kemény a szerelem, mint a koporsó. A szerelemről, házasságról szól a negyvenperces műsor Furik Rita koreográfus ötlete alapján, ez abból is adódott, hogy több, az életben is párt alkotó párosunk van. A műsorban különböző formái jelennek meg a szerelemnek, az udvarlás, a lánybúcsúztató, a házasság, miközben három vidék tánca van egy műsorrá szerkesztve. Az Operettszínházban csak a vajdaszentiványi táncokat adjuk elő, Kis Demeter Erika–Kis IstvánVolt már ilyen nálunk felé című koreográfiáját, ahol a leánylopás történik.

– Én azóta táncolok, amióta a Cirkalom létezik, tehát 24 éve, és nem tudok eltávolodni. Azt szoktam mondani, hogy nem a fellépés hiányzik, hanem a föllépés előtti öt perc, és a fellépés utáni érzések – mondja Faragó Csaba. – Élvezem a nagyszínpadokat, ahol nem kell arra gondolni, hogy hol botlunk meg. Huszonnégy év alatt sok embert megismertem, és barátságok is fennmaradtak. Olyan helyekre tudtam eljutni, ahová másként biztosan nem jutottam volna el. A kiskunmajsai egyhetes közös nyári pihenőkön is nagyon jól éreztük magunkat.

Sörfőző Kornél 17 éve táncol:

– Nem tartoztam a táncházmozgalom fő sodrába, nekem ez mindig inkább egy személyes élményt jelentett, más jellegű partikra is eljárok, és foglalkozom elektronikus zenével, de nagyon nagy erőt tudok meríteni ebből a hagyományvilágból. A társaság, a testmozgás vonzott, a valahová tartozás érzése jó volt már a kezdetekben is. Később, ahogy kezdtem felnőtté válni, megértettem, hogy mi az, amiről valójában szól, amit csinálunk. Az öcsém is a Cirkalom tagja, talán a szüleink hatása, az a tény, hogy falusi gyökereink vannak, gombosi, Topolya környéki valamint a Duna túloldaláról, Erdődről. Az egész csoport legnagyobb erénye ez, hogy a városnak csak némi jóindulattal mondható településen mindannyian jól ismerjük azt a lelkivilágot, ami létrehozta a népi kultúrát.

Kornél azt is elmondta, hogy szép lányok táncolnak a Cirkalomban, és egyet sikerült meghódítania. Szügyi Judit ott ült mellette, és hozzáfűzte:

– 1991-ben a mamám vitt el egyszer táncolni, és azóta a néptánc iránti lelkesedésem töretlen. Citerázom is, negyedik éve vezetem a Cickom gyerekcsoportot. Egyébként matematikatanár vagyok Szabadkán. A munka nagyon leköt, de ha az embernek megvan a szokásos ritmusa, hogy hétfőn, szerdán, pénteken próba, akkor beillesztethető a hétköznapokba. Én nemcsak a lelki gazdagságot emelném ki, ne felejtsük el, hogy egy jól sikerült táncblokk után, euforikus állapotba kerülünk, fizikailag is felpörgeti az embert, kiadjuk az energiánkat, felfrissülünk.

Arra a kérdésre, hogy mi a legnehezebb és mi a legszebb mindebben, együtt válaszoltak.

– Amikor két hétig nem táncolunk, akkor már hiányzik. A napi beosztás igen feszes, hiszen munka után az utánpótlással foglalkozunk, este próbák vannak. A legnagyobb sikerélmények nem csupán a fesztiválok, a plakettek, hanem amikor lejövünk a színpadról, és érezzük, hogy ez jó buli volt, a számunkra is, és a közönség is átérzi ezt. Mindig szívesebben emeljük ki a falusi fellépéseket; hogy az erdélyi falvakban mekkora szeretettel fogadnak bennünket, nem lehet elfelejteni. Hatalmasakat szoktunk nótázni, betartjuk a népszokásokat, locsolkodunk, karácsonykor is együtt vagyunk.

Kisimre Szerda Annát arról kérdeztem, mi a véleménye azokról, akik lekicsinylik azt, ami a néptánccsoportokban történik.

– Nem igazán értem, hogy mi ez a berzenkedés, hiszen csak a dolgunkat tesszük, és nem is rosszul. Hogy mások miért nem tömegesítik és emelik ilyen színvonalra a művelődési élet más területeit, azt nem tudjuk. Vajdaságban a néptáncmozgalom már nem az amatőrök cipőjében jár. A Batyu tábor az utóbbi években azt is fölvállalta, hogy a vajdasági hagyományőrző falvakat bemutatja. Itt, igenis bizonyos szintű profizmus van, olyan módszerekkel dolgozunk, ami elismert. Nem úgy van, hogy mi csak fölmegyünk a színpadra és táncikálunk. Az a baj, hogy sokan azt gondolják. Kemény munka van mögötte, fizikai és szellemi értelemben is. Egy-egy művelődési műsorból valóban hiányoznak a jó szövegmondók, a komolyzene, a színdarab. Talán, mert az egyesületeknek nincs pénze, hogy munkaviszonyba állítsanak, vagy tiszteletdíjakat fizessenek a szakmai vezetőknek. Ingyen ma már senki nem dolgozik, talán éppen mi, néptáncosok vagyunk leginkább elkötelezettjei ennek a kultúrának.