Körmöci Petronellát hamarosan Ibsen Nórájában is láthatjuk
Körmöci Petronella kicsit olyan, mint egy búvópatak. Néha eltűnik, de csupán kis időre, mert hamarosan újból előbukkan, épp csak azt nem tudni, hol. Tizenkét éve a szabadkai Népszínház magyar társulatának tagja, de állt már az Újvidéki Színház, a Kosztolányi Dezső Színház, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház színpadán, és filmes élménye is van. Kálló Bélával határon innen és túl játszanak meséket kisgyerekeknek, G. Erdélyi Herminával pedig középiskolásokat készítettek fel színpadi létre. Újonnan a RÉS Civil Szervezet alelnöke, nemrég pedig az is kiderült, hogy szeret énekelni, habár eleinte tiltakozott ellene. A Népszínházban futó előadásai közül a Veszedelmes viszonyokban és a Gézagyerekben láthatjuk, immár megszokottan epizódszerepekben, az Eastwicki boszorkányokban Feliciát játssza, és csak akkor ismerhetjük fel, ha nagyon kimeresztjük a szemünket. Hamarosan viszont IbsenNórájában látjuk majd Krisztinaként.
(Molnár Edvárd felvétele)
–Hogyan sikerült megtalálnod magadat ezekben a karakterekben? Melyikük áll közelebb a te jellemedhez?
– Szeretem Feliciát, mert amikor őt játszom, önmagamból kikelve üvölthetek, mialatt a maszkomban teljesen felismerhetetlen vagyok. Krisztina viszont Felicia teljes ellentéte, tehát visszahúzódó, konzervatív, halk szavú, szerény. Időnként mindkettő kibukik belőlem, de valahol a kettő között vagyok, ezért, amikor ilyen szélsőséges karaktereket játszom, valójában csak a saját korlátaimat tolom kifelé. Az utcán nem tudnék úgy üvölteni, mint Felicia, de szeretnék, mert néha olyan élethelyzetekbe kerülök. Az se jó szerintem, ha valaki annyira visszafogott, mint Krisztina, mert akkor meg nem tud semmiben sem érvényesülni. Az viszont nagyszerű számomra, hogy kipróbálhatom a szélsőségeket.
–A színpadi partnereiddel is sikerült megtalálnod az összhangot?
– Tizenkét éve vagyok a színháznál, és az Eastwicki boszorkányok kapcsán először dolgozhattam Ralbovszki Csabával közvetlen partnerként. Nagyon jó volt, még a bemutató után is lázasan beszélgettünk a szerepekről. A Nórában leginkább Kalmár Zsuzsa a partnerem, de vele sem volt eddig alkalmam ilyen módon együtt játszani, úgyhogy ez az időszak sok újdonságot hozott számomra. Nagyszerű volt Hernyák Györggyel, az Eastwicki boszorkányok rendezőjével is dolgozni. A Nórát Szekeres Csaba rendezi, és a vele történő munkának is örülök.
–Az elmúlt években epizodista lettél. Nem szoktál emiatt csüggedni?
– A szülés után alakult ez így. Néha nehéz ezzel megküzdenem, olykor kívánom, hogy úgymond nagyobb szerepeket is kapjak. Ugyanakkor minden szerepemet szeretem. Amikor meglátom a szereposztást, kicsit elszomorodom, hogy már megint nyúlfaroknyi megmutatkozási lehetőségem van, utána viszont nagyon belejövök, és úgy igyekszem játszani, mintha én lennék a főszereplő. Lehet, hogy csak így érdemes. Nekem nincs időm a színpadon kibontakozni, mindent be kell sűrítenem néhány jelenetbe, megvillanásba, és ez elég nehéz. Úgy állok hozzá, hogy minden szerepben erősíthetem magamat.
–Másik oldalról nézve viszont igen színes életed van. Mi minden gazdagítja?
– A RÉS Civil Szervezet alelnöke lettem idén, amelynek elnöke Kovács Frigyes. A szervezet nyolc éve működik, és magába foglalta többek között a színitanodát is, amit az utóbbi években G. Erdélyi Herminával vezettünk. Jelenleg kicsit alszik a tanoda, a katasztrofális anyagi helyzet miatt, de a fő gond az, hogy nincs próbahelyünk. Büszkék vagyunk viszont arra, hogy kilenc növendékünk az akadémián tanul hivatásos színésznek. Ugyancsak a RÉS keretei között működik, és szintén G. Erdélyi Herminával hoztuk létre, a Szabad Színházi Társulást. Ez is kicsit alszik, de szeretnénk rajta újból dolgozni. Ezen belül jött létre a Magyar passió is, amit Nemes Nagy Anitával készítettünk. Időközben Kálló Bélával 2008 óta működtetjük a Meseszínpadot. Egyelőre két mesét játszunk, Wass Albert Erdők meséjét, és Ignácz RózsaAz igazi Ibrinkóját. Előbbiből nemrég játszottuk le a századik előadásunkat. Sokat tájoltunk, Szlovéniába, Horvátországba, Erdélybe, Magyarországra mentünk, de szeretnénk eljutni Szlovákiába és Kárpátaljára. Bejártuk Dél-Bánátot és Szerémséget. Valamiféle misszió lett belőle. Nem ez volt a tervünk, csak egy utaztatható előadást szerettünk volna készíteni, de olyan helyekre is elmegyünk, ahol csupán néhány magyar kisgyerek maradt. Játszottunk Szerémségben alig tíz gyerek előtt, akik már csak anyanyelvoktatáson tanulnak magyarul. Például a boszorkány szót nem ismerték, mert nincs mindennap használatban, tőlünk tanulták meg. Utazásaink során nagy nyomort is láttunk, falvakat eltűnni, és sok mást, ami egy városban élő embernek szinte elképzelhetetlen. Olyan helyeken is jártunk, ahol korábban nem járt színház, és játszottunk olyan tájakon, amilyeneket a magyar népmesékben látni. Néha szomorú, néha vidám, de mindent egybevéve csodálatos élményben volt részünk.
–Egészen más gyerekeknek, mint felnőtt közönségnek játszani. Szeretsz-e különböző színpadi tapasztalatokat szerezni?
– Sem Kálló Béla, sem én, korábban nem játszottunk külön gyerekeknek. Eleinte nehéz volt reggel játszani. Nem könnyű alkalomadtán több száz ásítozó ovist reggel nyolckor elkápráztatni. Ugyanakkor a gyerekközönség azonnal reagál, őszinte, és nagyon hálás. Ha nem vagyunk jók, akkor nem figyelnek. Ha a poénok nem jók, akkor mocorognak és beszélgetnek. Sírás is volt már, mert valaki megijedt a boszorkánytól. Az is természetes, hogy egyesek beszólnak, ha nem hallják a szöveget. Ilyenkor megismételjük. Nem is mindenhol ugyanazok a poénok jönnek be. Minden országban, sőt városban, másmilyenek a gyerekek, de ez a felnőttekre is igaz. Jól jön a frissülés, egészségesnek tartom, hogy alkalomadtán más színházaknál, vagy formációkban játsszak, mert az egy kicsit kizökkent a megszokott kerékvágásból, és feltölt. Ugyanakkor elköteleztem magamat a szabadkai Népszínház mellett, szeretem a társulatot, otthon érzem magamat közöttük, és nagyon jó amikor velük játszhatok, hiszen már jól ismerjük egymást.
–Hogyan sikerül egyensúlyban tartanod a családi életedet a munkáddal?
– Életem egyik részét a színház, másikat a fiam tölti ki. Mivel elváltam, anyukám sokat segít körülötte. Györk hamarosan nyolcéves lesz, de más színésznők gyerekeivel ellentétben ő nem szeret próbákra eljárni velem, zavarja a túl hangos zene, meg a sötét is. Jobban szeret játszani, de fogékony a zenére, és az iskolában is jól startolt. Sokat utazok, és este is dolgozom, mivel akkor vannak az előadások, de nekünk ez normális. Másnak bizonyára elképzelhetetlen az ilyen életmód. Hozzánk a tévészerelő is úgy jön, hogy a repertoárhoz igazítja a látogatást.
