Július elsején lesz a Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekverseny döntője, a palicsi Szabadtéri színpadon
A szabadkai születésű Lévay Szilveszter azok közé tartozik, akik egyszerre ismerkedtek a ceruzával és a hangszerrel, de mondhatnám úgy is, hogy korán kezdte zenei pályáját. Azóta világhírű zeneszerzővé vált, és ebben nincs semmi túlzás, hiszen műveit világszerte ismerik. A fantasztikusan fülbemászó Fly Robin Fly Grammy-díjat hozott neki, a pop éra után pedig már a hollywoodi vörös szőnyegen is otthonosan mozog, és kiemelt filmzeneszerzőként jegyzik. Számára azonban van fontosabb is a hollywoodi csillogásnál, így hátat fordít a filmgyárnak és újabb hódításba kezd. Ezúttal musical-zeneszerzőként kerül a középpontba, műveit Budapesten, Bécsben, sőt a távoli Japánban is játsszák. Az ő nevéhez fűződnek az Elisabeth, a Mozart, a Rebecca, és a Marie Antoinette musicalek zenéi. Nemrég előrukkolt egyik legszebb szerzeményével is, amely az Összefogás dala címet kapta, és a magyarországi árvízkárosultak javára énekelték ismert magyar előadók.
(Molnár Edvárd felvétele)
Közben Lévay Szilveszter soha nem feledte el honnan indult. Amikor csak tudott, Szabadkára látogatott, és kicsit mindig hazagondolt. Így történt az is, hogy a Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekverseny középdöntőjét Szabadkára, döntőjét pedig Palicsra, a Szabadtéri színpadra álmodta meg. Az álmot pedig tett követte, így a nagyszabású rendezvényre kilenc ország 48 fellépőjét várják.
–Hogyan született a musicalverseny ötlete?
– A Budapesti Operettszínházzal már régóta tervezzük. Kerényi Miklós Gábor igazgatóval sokat beszélgettünk arról, hogy jó lenne létrehozni. Tisztában voltunk viszont azzal is, hogy ez nagy és alapos munkát igényel, mivel nemzetközi, világméretű, színvonalas versenyre gondoltunk. A rendezvény a nevemet viseli, ezért úgy beszéltük meg, hogy Szabadkára központosítsuk, és főleg az én műveimet adják elő a jelentkezők, mivel azokat Ázsiában is ismerik. A célunk az, hogy széles körben felleljük a musicaltehetségeket. Törekvéseinkhez Szabadkán partnerekre leltünk, a Népkör Magyar Művelődési Központ, a Népszínház Magyar Társulata, és a városi önkormányzat részéről. Fontosnak tartom, hogy gondoljunk a jövő művészeire, ezért arra buzdítottuk a fiatalokat, jelentkezzenek, mert nincs túl sok világméretű, musicales tehetségkutató.
–Hol zajlottak meghallgatások?
– Januárban Japánban, Oszakában tartottunk meghallgatást, utána Münchenben, Grazban, Budapesten, Szabadkán és még sok helyen. Ezek kitöltötték az elmúlt fél évet. Az említett városokkal napi szinten vagyok telefonos összeköttetésben. Akárcsak szabadkai iparművész barátommal Horváth Zoltán Colossal is, aki a díjszobrot készíti, amit jómagam szponzorálok a fesztiválra. Az előkészületek tehát nagyban tartanak, a döntő gálájára Budapestről érkeznek művészek, és a zenekar is.
– Mekkora volt az érdeklődés?
– Nagy, és ennek örülök. Megközelítőleg mondom: Münchenben 98-an jelentkeztek, Grazban 68-an, Budapesten 175-en. E városokban azok is mertek eljönni, akik csak feltűnési viszketegségben szenvednek. Mondtam is a szervezőknek, hogy nem kell tőlem ezért bocsánatot kérni, a „csodabogarak” is így kapnak lehetőségeket megmutatkozni. A középdöntőre Münchenből és Grazból kb. öten-öten érkeznek, Budapestről tizenöten, de jönnek Csehországból is, úgyhogy a japánokkal együttvéve megközelítőleg negyvennyolc résztvevőt várunk Szabadkára. A középdöntők során pedig kiderül, a kb. tizenöt döntős fellépőnek a kiléte, akik majd a Szabadtéri színpadon énekelnek.
–Milyenek az ázsiai tapasztalatok?
– Japánban tizenkét művészt hallgattam meg, és ketten jutottak tovább. Néhány héttel ezelőtt Koreában jártam, ahol 150-en jelentkeztek, de a kiválasztottaknak sajnos nem felel meg a döntő időzítése, így nem tudnak eljönni. Eredetileg július 8-ára terveztük a döntőt, de a szabadkaiakkal és a budapestiekkel történő egyeztetés folyamán előretettük elsejére. Ez pedig a koreaiaknak nem felelt meg.
–Mi a helyzet Szabadkával?
– Boldog vagyok amiért Szabadkán központosul a verseny, mert egész Szerbiára jellemző, hogy nincs élénk, úgymond kifejlődött musicalvilága. Ezt úgy lehet megindítani, hogy először felkutatjuk a fiatal tehetségeket, akik majd valamikor a saját nyelvükön adhatják elő a világhírű musicaleket. Sajnos a szabadkai meghallgatásra nem jutottam el személyesen, de négyen továbbjutottak a középdöntőbe. Videón láttam őket, és nagyon tetszenek. Reménykedek benne, hogy sikeresen szerepelnek.
–Észrevételeim szerint a nagyközönség igényli a zenés előadásokat, viszont egyrészt a kritikusok lenézik a musicaleket, másrészt pedig az anyagi krízis nem engedi meg a kifogástalan technikát, a látványos színpadképet és jelmezeket (Szabadkának megfelelő játszóhelye sincs). Melyiken múlik nálunk a musicalek hiánya?
– Ez jó megfigyelés, és szerintem mindkettőn. Húsz éve írok musicaleket. Eleinte Ausztriában is lenéztek bennünket, de ott ez a hozzáállás azóta változott. Valójában a legtöbb kritikus úgymond a klasszikus világból jön, és emiatt történik a kollízió. Ezek a kritikusok nem nagyon tudják megítélni a musical értékeit, mert nem az ő műfajuk. A másik pedig valóban az anyagi eszközök hiánya, mert a musical akkor tölti be igazából a funkcióját, ha az emberek elámulnak tőle. Ha itthon színpadra állítok egy musicalt, nem várhatom el, hogy olyan formában legyen, mint máshol a világban, mert itt nincs rá elegendő pénz. Egyszerűsíteni kell, de lehetőleg úgy, hogy az embereknek valamennyire élményt nyújtson, és megmaradjon a színvonala.
–Önt mi húzta a musicalek világába?
– A szerzőtársam, Michael Kunzé – akivel a musicalek előtt popzenét írtunk – kért, hogy gondolkozzak el rajta. A döntésemben a feleségem, Mónika játszotta a főszerepet, aki nagyon hitt abban, hogy ez a jó út. Mondtam is neki, ha musicaleket írok, akkor Hollywoodnak hátat kell fordítanom. Nem szakadhatok ketté, mert mindkettő teljes embert követel. Végül mégis rábeszélt, és otthagytam Hollywoodot.
–Ez nehéz döntés lehetett...
– Az volt, hiszen húsz évig éltem Hollywoodban, és sokat dolgoztam ott. Mondhatom viszont, hogy nem jöttem el elégedetlenül. Mielőtt elkezdtem dolgozni az Elisabethen, két-három sikeres filmen voltam túl, amelyek világszerte befutottak. Az igazsághoz tartozik viszont, hogy nemcsak a feleségem és barátom biztatására hagytam fel a hollywoodi élettel. Korábban is éreztem már, hogy a musicalben sokkal nagyobb a zene feladata, mint a filmben. Belegondoltam abba is, hogy nem célom Hollywoodban további sikereket elérni, és még több sztárral összebarátkozni, inkább a kreativitásomat szeretném kiélni. Ennek reményébe vágtattam bele a musical világba.
–Ha már Hollywoodnál tartunk, mely sztárokkal barátkozott össze?
– Például Michael Douglasszel, akivel három produkción dolgoztam, olykor együtt koktéloztunk vagy kávézgattunk és nagyokat beszélgettünk. Sylvester Stallone-val is összebarátkoztam, ő egy stramm srác. Charlie Sheennel is három produkción működtünk együtt, akkoriban irtó rendes volt, most a sok siker után kicsit megviselte a hollywoodi élet, de engem jó emlékek fűznek hozzá. Whoopi Goldberggel is barátkoztunk. Ott a filmesek közvetlenül is találkoznak, és általában mindenki barátságos.
–A zeneszerzés mellett szokott-e szabadidejében zenét hallgatni?
– Anyám és apám nyolcéves koromban írattak be a szabadkai zeneiskolába, mivel már hatévesen elkezdtem zongorázni. Mellette klarinétozni is tanultam. Fiatalon minden érdekelt, ifizenekarban szaxofonoztam, és más hangszereken is kezdtem játszani. Ehhez kötődően több zenei stílusba is belekóstoltam. Szívesen hallgattam is a zenét, régebben az angol és amerikai popot, tizenévesen sokat foglalkoztam Chopinnel, később pedig dzsesszel. Manapság, ha jut időm zenehallgatásra, és a komponálás után még van hozzá kedvem, akkor komolyzenét, például Beethovent vagy Rahmanyinovot hallgatok.
–Szabadkán nagyon tehetséges Lévay-gyerekek cseperednek, akik egyre nagyobb zeneiskolás sikereket érnek el. Az utazgatások mellett tud-e kapcsolatot tartani a szabadkai rokonsággal?
– Örömmel hallom! Amikor csak sikerül, összehozok egy nagy rokoni találkát. Legutóbb nem jött össze, de majd most a döntő idején megpróbálom pótolni. Egyébként valóban sokat utazgatok, feleségemmel és két gyerekemmel már jó ideje Németországban élünk, de a musicalek miatt Bécsben is van lakásom, a gyerekeim oda járnak egyetemre, úgyhogy mondhatni, hogy München és Bécs között ingázok.
–Készül valami újdonsággal?
– Egy új musicalen dolgozok, társammal Michael Kunzével. A címe egyelőre titok, mert még nem volt meg a világbemutatóról szóló sajtótájékoztató. Amit viszont világgá kürtölhetek, hogy a Rebeccát készülünk átvinni New Yorkba. A tervek szerint jövő tavasszal kellene, hogy a broadwayi színpadra kerüljön.
