Nem is tél az, ha nem kerülnek szóba a cinegék. Ezúttal éppen a hiányuk miatt. Lám, mennyit jelent egy kis cicoma – fekete-fehér-sárga-zöld színezet –, hiszen itt ugrándoznak körülöttünk a szürkés-barnás verebek, és szinte tudomást sem veszünk róluk. Pedig ők talán még a cinkéknél is gyorsabban fogyatkoznak, nagyobb veszélyben vannak, miközben rovargyérítő hasznuk nem kisebb, mint a színesebb rokonoké. El lehet töprengeni rajta, hogy a szépség vagy a föltűnés vonzza-e inkább a szemet (a kettő együtt biztosan), vagy melyik nyújt visszavágyott élményt az embernek. A szürkeség egyértelműen hátrányosnak tűnik. Erre abból is következtetek, hogy cinegebarát madáretetők megróják a verebeket, mert elorozzák amazoktól az élelmet, pedig ez alighanem csak előítélet, kitaláció: annyira elbájolják őket a cinegék, hogy ellenséget kreálnak a verebekből. Madarászok is mondják, hogy valótlan az ilyen állítás, jómagam pedig azt tapasztaltam, hogy a rajnyi veréb sem riasztja el a cinegéket, ők inkább a napraforgóból lepottyant morzsákat szedegetik a fa alatt. Persze a magot sem vetik meg, mégsem lökdösik el más színezetű társaikat a „vályútól”. (Veréblejárató álhírek.)
A gyéren fogyatkozó napraforgó a bizonyíték rá, hogy ezen a télen – nem első évben már – igencsak mellőzik az emberi gondoskodást a színes madarak, időnként ugyan néhányan, legföljebb féltucatnyian megrebbentik a tuja ágait-leveleit, de a nagy és tömeges dínomdánom elmaradt. Találgathatom, hogy esetleg mégsem az ellustító készre vágynak, hanem inkább megdolgoznak az élelemért, vagy inkább időjósok, és korán megérzik, hogy a dermesztő hideg és hó ezúttal is elmarad, így fölösleges a házak körül keresni a támogatást, az emberek némi bánatára. Bár az időjós tehetségük kétséges lehet, talán inkább a fecskéknek hihetünk jobban, bár ők is csak esőre vagy viharra figyelmeztetnek nyáridőben: „Ha a fecskék szárnyukkal a vizet hasítják, eső lesz”. A kutatók pedig megmagyarázzák, hogy eső előtt alacsonyra kényszerülnek a rovarok, a fecskék pedig követik őket, az előbbiek vesztére. Igaz, az is népi megfigyelés, hogyha a cinegék a házak közt megjelennek, esősre fordul az idő. Mi meg arra gondolunk, hogy az élelmüket befedő hó kergeti őket az emberek közelébe, ahol inkább akad csipegetnivaló. De hát az okos ember sem annyira okos, hogy biztosra meg tudja fejteni az állatok ilyesféle működési rendszerét, esetleg azt állapítja meg, hogy megérzik a rendkívüli helyzeteket, a veszélyeket, ilyenkor nyugtalanná válnak. Nem egy nagy fölfedezés – mondhatnánk –, mivel sok ember is érzi testi-lelki bajainak fokozódása által a frontok érkezését. Az állatok miért lennének különbek nála? Igen ám, de bő fél évszázada történt például, hogy egy kínai földrengés előtt az epicentrum közelében levő falu kutyái megszöktek a házaktól, a madarak ide-oda repdesve menekülni igyekeztek a kalitkából, a lovak megvadultak, próbáltak kitörni, a méhek kirepültek a kasokból, a patkányok csapatokban hagyták el a helyüket, a malacok visítozva próbálták kitörni az ólból, csak épp az ember várta bambán a végítéletet. Pedig az állatok katasztrófa-előrejelzővé váltak mindannyian.
Ilyen jelek miatt nem kellene lebecsülnünk a cinegék valamiféle időjárási megérzését sem. Mert az tény, hogy mindeddig olyan telünk volt, amelynél sokkal jobbat energiaínséges időkben és megvadult árak mellett sem igen tudunk kívánni magunknak. Az viszont kétségtelen, hogy megfosztottak bennünket egy madárkavalkádos élménytől, de hát továbbra is itt csivitelnek nekünk a mellőzött verebek. Hacsak a medve a minap nem „jelentett be” zordra váltó fordulatot.
