Mit jegyez fel naplójában az ember? Terveit, merengéseit, efemer elképzeléseit? Véleményét a körülötte lévő emberekről és társadalomról? Teljesen őszintén, az esetleges kompromittáló mozzanatok elhallgatása nélkül?! És vajon mi céllal teszi mindezt? Hogy ne felejtse el, és egyszer évek múltán, amikor fellapozza emlékkönyvét, szembesülhessen feljegyzéseivel valamelyik közeli ismerőséről, akitől közben valamilyen oknál fogva eltávolodott? Vagy hogy egyszer majd felgöngyölíthesse kudarcélményének keletkezéstörténetét? Netalántán nyomon követhesse nézeteinek az évek során történő átalakulását? Mire lesz jó mindez?
Vagy naplóját a nyilvánosságnak szánja? Ám ha már írás közben tudja, hogy gondolatait mások is olvasni fogják, vajon mekkora mértékben fog kitárulkozni? Nem a lejegyzettek őszinteségét kérdőjelezem meg, hanem azon tűnődöm, vajon tényleg a felvetett kérdések izgatják-e a leginkább a naplóírót, vagy esetleg valami más, amiről jobbnak látja hallgatni. Vagy azért, mert nem szeretné, hogy nyilvánosságra kerüljön az álláspontja egyes eseményről, jelenségről vagy személyről, vagy pedig azért hallgatja el az őt foglalkoztató kérdéseket, mert úgy ítéli meg, hogy senkire sem tartoznak magánjellegű tépelődései, titkai és vágyai.
Utóbbi esetben teljesen igaza van, csakhogy amellett, hogy időszerű történésekre reagál, a napló legfőbb ismérve a teljes őszinteség kellene, hogy legyen. Az efféle irodalmi álnaplóban azonban csakis olyan személyes témáról érdemes írni, amely túlmutat a szerző intim szféráján, és mások számára is érdekes lehet, vagy pedig a szerzőnek bizonyos jelenségekről alkotott meggyőződését tartalmazza, olvasmány- és filmélményeit éli tovább. Az ilyen naplóból többnyire az olvasható ki, hogy az író sohasem ujjong vagy bosszankodik focicsapata eredményén, nem csigázza őt fel az utcán vele szembejövő hölgyemény csípőriszálása, őt mindig és mindenkor kizárólag a súlyos társadalmi témák foglalkoztatják.
Töprengő alkat esetében az efféle napló nagymértékben feleslegessé teszi a kritika-, az esszé- és a jegyzetírást, hiszen az ember meglátásait a világról mind beleírhatja ebbe az eszményi határműfajba, mi több, talán még a prózaötleteit is belegyúrhatja eme szövegtengerbe, különösen akkor, ha a cselekményszegény esszéprózát részesíti előnyben. A naplóírással szembeni fenntartásaim ellenére beszélhetünk tehát egy külön irodalmi műfajról, amelyet az egyszerűség kedvéért naplónak hívunk, amely az utóbbi időben nagy népszerűségre tett szert írói körökben. Mindebből kifolyólag felmerül a kérdés, vajon az ilyen napló hol foglal helyet az írói életműben.
Irodalomtörténeti szempontból megkérdőjelezhetetlen értékük ellenére ugyanis vitatható, hogy az úgynevezett klasszikus naplók – akárcsak a levelek és egyéb önéletrajzi ihletésű írások – a szerzői életmű részét képezik-e, vagy sem. A felsorolt vallomásos műfajok szigorú értelemben az irodalmon kívül helyezkednek el. Elsődleges rendeltetésük szerint a velünk történt és körülöttünk zajló események leírását, a hozzájuk fűződő értelmezésünket és a világról alkotott véleményünket tartalmazzák. Ilyen tekintetben a naplók sokkal közelebb állnak az élethez, mint a művészethez, csakhogy, mint látjuk, a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. Írók esetében ez fokozottan érvényes. Az író többnyire akkor is alkot, amikor naplót ír: az események özönében valamire kifejezett hangsúlyt fektet, másvalamit elhallgat, bizonyos dolgoknak pedig eltúlozza a jelentőségét. Művészi szándékkal vagy anélkül, de mindenképpen stilizálja lejegyzett gondolatait, aminek következtében műalkotásként (is) értelmezhetjük az ily módon létrejött szöveget.
A felsorolt sajátosságok ellenére minden igaz naplónak van egy közös vonása: szülessen akár a kitárulkozás szándékával, akár a mesterséges emlékezet megteremtésének igényével, az élet menet közben történő rögzítése mindig írójának a lelkivilágát tükrözi. Függetlenül attól, hogy a szépirodalom eszközeivel vagy puszta dokumentáló szándékkal jegyzi le a maga körüli történéseket, a naplóíró mindig önvizsgálatot gyakorol: akkor is, amikor arról dönt, hogy mit jegyez le és mit nem az őt foglalkoztató kérdések közül, és akkor is, amikor ebbéli dilemmáit osztja meg potenciális olvasóival.
Nyitókép: Pixabay
