A második világháború végén történt magyarellenes megtorlásokról évtizedekig nemigen lehetett hallani, a helyzet a kilencvenes évek elején változott ezen a téren, újságcikkek mellett Matuska Márton A megtorlás napjai és Cseres Tibor Vérbosszú Bácskában című kötete is ekkor jelent meg. A témának mára már tekintélyes irodalma van, emellett film és színházi előadás is készült vele kapcsolatban. S bár a médiában és az iskolában semmit sem hallottunk a szörnyű eseményekről, egyes vajdasági magyar írók már bő fél évszázaddal ezelőtt megtalálták a módját, hogy szót ejtsenek a tragikus eseményekről. Gion Nándor Testvérem, Joáb című, 1969-ben megjelent regényében egyértelmű említést tesz róla. Ahogyan Pomogáts Béla írja: „…meglehetősen nyíltan beszél az 1944–1945-ös évek rettenetes vajdasági magyar tapasztalatairól, az ottani magyarság »hideg napjairól«. A kisvárosi kocsmában összegyűlő társaság beszélgetései során több alkalommal kerülnek szóba azok a kollektív megtorlások, azok a terrorcselekmények, amelyeket a vajdasági magyarságnak el kellett szenvednie.”
A Gion művéhez hasonlóan aktualitásra törő Összeroppanás című regényében Burány Nándor már egy évvel korábban foglalkozott a kérdéssel. A hét évvel ezelőtt elhunyt író-újságíró egy 2014-es interjúban a következőképpen emlékezett vissza a regény megírásának időszakára: „Legnagyobb élményem mindenképp a belgrádi tudósítói korszakomhoz fűződik. A Ranković-időszak volt. Csak a Mindenható csinálhatta meg, hogy akkoriban kerültem oda, amikor a koszovói albánok sírva mesélték, mi történt nemzettársaikkal a partizánok keze nyomán, hogyan kínozták őket változatos kegyetlenséggel. Akkor döbbentem rá, hogy ők kimondták azt, amiről mi itt, a Vajdaságban mélyen hallgatunk. Pedig én is tudtam néhány történetet. Szinte senkinek nem volt mersze írni 1944 őszének magyarellenes véres megtorlásairól. Aztán lassanként megnyíltunk, de ez a folyamat még mindig tart. Akkor úgy gondoltam, ha gyávaságból nem írom meg haladéktalanul azt, amiről az emberek beszélni sem mernek, akkor hogyan írhatnék másról. Megírtam hát az Összeroppanás kisregényemet 1968-ban. Személyes emlékekre alapoztam, melyek szülővárosomhoz, Zentához kötődnek. A mű tilos listára került, felkavarta a politikai állóvizet, de nekem nem esett bántódásom.”
A regény atmoszférájának és szuggesztív nyelvezetének érzékeltetéseként álljon itt egy részlet magából a műből: „Tátott szájjal hallgatod, hogy beszél ez, és sokáig gondolkozol a szavain. Magyarnak születtél, de nem hazafinak; bejöttek a magyarok, az anyaországiak beültek a hivatalokba, a különféle ügynökök meg más vigécek szűz területet sejtve és gazdag zsákmányt remélve ellepték a vidéket, lecsetnikeztek benneteket, a börtönben magyar kommunisták ültek, aztán jön a fordulat, a felszabadulás, s akkor megint megtelik a börtön. Hogy kell itt most eligazodni? Hallottál valamit a csúrogi meg az újvidéki razziákról, hány ezer szerbet öltek meg, hány ártatlan ember esett áldozatul a fasiszta magyarok esztelen bosszújának, de a bűnösök, a fasiszták elmenekültek; negyvennégy után az árat, a vérdíjat mégis meg kellett fizetni. Az itt maradottaknak. Az ártatlanoknak.”
A „konfliktushelyzetekre érzékeny” író-újságíró korai regényeiben – Összeroppanás, Csőd, Különszoba – a vajdasági ember magatartását, küzdelmeit és bukását vizsgálva, a korra jellemző társadalmi visszásságokat ábrázolja. Tépelődő hőseinek dilemmáiból és meghasonlottságából kiérződik a korhangulat, ami a tényszerű adatok mellett sokban árulkodik az adott időszakról. A történelemkönyvekkel ellentétben a regénynek nagy előnye, hogy konkrét emberi sorsokat helyez előtérbe. A hús-vér hősökkel könnyen azonosulunk, be tudunk lépni az életterükbe, átérezve vágyaikat és félelmeiket. Ha összehasonlítom a történelemórán hallottakat és a partizánfilmekben látottakat Burány Nándor korai regényeiben jegyzett „valóságirodalmával”, két egymástól távol eső világ jelenik meg előttem. A magyarázat arra, hogy mindkettő ugyanannak a valóságnak a lenyomata, a múltszerkesztők és a közösségileg elkötelezett író valósághoz való viszonyulása közti különbségben rejlik.
Nyitókép: Pixabay
