Korunk egyik nagy kihívását a tények megfelelő kezelése jelenti, ilyen szempontból, azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy társadalmi paradigmaváltás előtt állunk. Az általánosan elfogadott faktumok meglétét eddig lényegében mindenki tiszteletben tartotta, manapság azonban tekintélyes helyeken is megtörténik, hogy egyesek megkérdőjelezik egyik-másik köztudott és könnyen ellenőrizhető tényadat érvényességét, hozzáállásukkal és magatartásukkal azt sugallva, hogy őket cselekvésükben nem befolyásolják azok. A civilizációnk jelen formájában azonban aligha maradhat fenn, ha nincs minimális társadalmi konszenzus az objektív igazság, ha úgy tetszik, a valóság percepciója kapcsán.
„Mi az igazság? – veti fel a kérdést a bő száz évvel ezelőtt megjelent A Nyugat alkonya című monumentális történetfilozófiai alkotásában Oswald Spengler, s azonnal meg is válaszolja azt: – A tömeg számára az, amit naponta olvas és hall. Ha valahol egy szerencsétlen flótás érveket gyűjtöget, hogy megállapítsa, mi is az »igazság« – ez az ő igazsága. A másik, a pillanat nyilvános igazsága, melyről az okok és az okozatok tényvilágában valóban szó van, ma a sajtó terméke. Amit a sajtó akar, az az igaz. A sajtó parancsnokai hozzák létre, alakítják át, cserélik ki az igazságokat. Három hét sajtómunka, és az egész világ megismeri az igazságot. Érvei mindaddig megcáfolhatatlanok, amíg pénz van rá, hogy szakadatlanul ismételje őket.”
Képzeljük el, hogy egy társadalmi botránnyal kapcsolatban nyilvánosságra kerülnek konkrét tények, amelyek hitelessége vitathatatlan, természetük és súlyuk tükrében következtetéseket lehet(ne) belőlük levonni, ami akár változásokhoz is vezethet(ne), ez azonban sokszor mégsem történik meg. A társadalom logikusan érvelő része szerint azért nem, mert az információk a mérvadó tényekről nem jutnak el az adott közösség tagjainak a többségéhez. Ez az állapot gyakran evidens, mégsem vennék mérget arra, hogy a fenti ok-okozati következmény törvényszerűen bekövetkezne az adatok megfelelő áramlása esetében. Szerintem inkább arról van szó, hogy az emberek egy részét egészen egyszerűen hidegen hagyják a tények.
A logikusan gondolkodók tévednek, amikor úgy vélik, hogy mindenkit foglalkoztatnak a makacs faktumok. Ahogyan az is tévhit, hogy a modern technológia segít a tájékozódásban és az ember intellektuális felemelkedésében. Az az elgondolás, hogy az internet demokratizmusa majd ellehetetleníti a hírek, események, vélemények elkendőzését, és majd mindenki megfelelő mértékű tájékozottságra tesz szert, mára végleg eloszlott. Egyértelművé vált, hogy az emberek ebben a tekintetben sokszor nem azért követik a médiát, hogy megtudjanak valamit a világból, hanem azért, hogy megerősítést nyerjenek a világról alkotott elképzelésükről. Gondoljunk csak bele abba, hogy amióta elterjedtek a közösségi oldalak, megnőtt a laposföldhívők száma!
A tények racionális jelenségek, az ember pedig többnyire irracionális lény. Az átlagszavazó rendszerint nem fog észszerűen mérlegelni két politikai opció között, kevésbé érdekli őt az egyik jelölt kimerítő költségvetési elemzése, még ha azzal korrupciógyanús ügyleteket is leplez le, amikor a másik jelölt egy podcastban épp arról fejti ki magvas gondolatait, hogy mit fog tenni, ha netán kapcsolatba lépünk majd az ufókkal. Bármennyire is könnyen bizonyíthatók és evidensek legyenek, ha nem közvetlenül érintik, az ember hajlamos nem venni tudomást a tényekről, amelyek ily módon tekintélyüket vesztik, és nem feltétlen hatnak ki súlyuknak megfelelő módon a történésekre.
Társadalmi félreértés azt hinni, hogy a teljes valóság kellő mértékű ismeretében az emberek többsége másképp viselkedne. Egy részük tisztában van a körülötte zajló események zömével, és ez a mozzanat egyáltalán nem befolyásolja mindennapi tevékenységében, másik részüket pedig nem érdeklik a tények, őket sokkal inkább az érzelmeik vezérlik, nekik mítoszokra van szükségük, amelyekkel azonosulni tudnak. A populista politikusok rég felismerték ezt az igényt, és ehhez igazítják ténykedésüket, egyféle ördögi kört teremtve általa. Annak, aki a tények megmásítatlan erejével igyekszik harcot indítani a realitás elfogadtatása érdekében, tisztában kell lennie azzal, hogy a másik oldal illúziókban utazik.
Nyitókép: Pixabay
