Viccesen (tehát: véresen komolyan) azt szoktam mondogatni, hogy ahová nem lehet biciklivel eljutni, oda el sem kellene indulni. Persze vannak helyzetek az életben, amikor nem kerülhető el az a fránya utazás s így valamilyen gépjármű használata sem, legyen az személygépkocsi, autóbusz, vonat vagy akár repülő!
Az ilyen esetek a legtöbbször újfent megerősítik bennem fenti meglátásom helyénvalóságát. Nem volt ez másképp a múlt hétvégén sem.
Pénteken hajnalban, egészen pontosan „1:39-kor érkezett egy névtelen bejelentés, amely szerint távolsági vonatokon robbanószerkezeteket helyeztek el”, ami miatt a Srbijavoz ideiglenesen felfüggesztette a személyszállítást. Érdekes egybeesés, hogy mindez éppen akkor történt, amikor sokan Belgrádba készültek a tiltakozó egyetemisták által meghirdetett tüntetésre. A két eset közti esetleges összefüggést tovább erősítette az az információ, miszerint „a vonatok pénteken és szombaton nem fognak közlekedni”, akárcsak azok a tájékoztatások, hogy egyes utasszállítók az adott időszakban törölték a Belgrádba tartó autóbuszjáratokat. De hagyjuk a spekulációkat, és kanyarodjunk vissza a vasúti személyforgalom szüneteltetéséhez. Meglepő módon a bejelentés után egyetlen hírrel sem találkoztam arról, hogyan zajlik a feltételezett robbanószerkezet felkutatása, a szerelvények átvizsgálása, biztosan háttérbe szorították őket a tüntetésről érkező beszámolók.
A lényeg, hogy a kialakult helyzet miatt párommal a szombatra tervezett utazásunkat vasárnapra halasztottuk. Azt reméltük, ha pénteken talán még nem is, szombat estig úgyis megtalálják a galibát okozó robbanószerkezetet. Vasárnap reggel útra készen megjelentünk a szabadkai vasútállomáson, ott azonban közölték velünk, hogy a vonatok továbbra sem közlekednek. Az egyik vasúti dolgozó szinte mentegetőzve mondta, higgyük el, ők sem tudnak semmit, őket sem értesítették. Biztos még mindig a bombát keresik, jegyezte meg csalódottsággal teli malíciával egy utazni vágyó hölgy.
Mi mást tehettünk, átmentünk az autóbusz-pályaudvarra, azzal a szándékkal, hogy Újvidéken keresztül jutunk el Nagybecskerekre. Esett az eső, igaz, nem olyan hevesen, mint nyári záporok idején tud, ám kitartóan, és mint arról nemsokára meggyőződhettünk, a buszállomás tetőszerkezete ezt már nem bírta. A problémát orvosolandó, a váróteremben a kritikus helyeken négy műanyag vödröt helyeztek el, hogy azokba csöpögjön a víz. Nem messze onnan egy biztonsági őr kinézetű férfi ült, aki időről időre felállt, és a felmosóval feltörölte a színes csöbrök környékét. Nem is akárhogyan! Bal kezét a zsebébe süllyesztette, jobbjával pedig módszeresen feláztatta a vödrök körül összegyűlő vizet. Mivel a legközelebbi buszjáratot lemondták, és a következő indulásáig volt bő másfél óra, kinéztem a peronokra. Meglepődve állapítottam meg, hogy ott, ahol tapasztalataim szerint általában több tíz jármű szokott állni, most egyetlen piros autóbusz árválkodott.
A szellemtanyára emlékeztető épületben csakhamar feltűnt egy férfi, aki felkiáltott, hogy az, aki Újvidékre, Belgrádba vagy Nišbe igyekszik, nála kaphat jegyet. Merthogy a jegypénztáraknál nem lehetett jegyet váltani; hogy miért nem, azt most ne firtassuk. Az illető helyet foglalt az egyik ülőhelyen, zsebéből kivette a jegykiadó masináját, és az előtte felsorakozott utasoknak egyenként osztogatni kezdte az utazásra feljogosító cédulát. A helyiség másik végéből figyelve olyannak tűnt a jelenet, mint a nyolcvanas években a mozi előtt a jegyüzérkedéssel is foglalkozó tökmag- és napraforgóárusnál. Néhány méterrel arrébb közben a teremőr újra elkezdte felitatni a vödrök körül a vizet. Úgy éreztem magam, mintha valami szürreális utazás folytán egy korai Kusturica-film forgatására csöppentem volna.
A helyzet abszurditásáról noteszomba a következőket jegyeztem föl: autóbusz-pályaudvar, Szabadka, Vajdaság, Szerbia. Történik mindez 2025-ben. És még hozzáfűztem: elhiszem, hogy a dísztermekből és a luxusautókból figyelve szépnek tűnik a világ, éppen ezért nem ártana időről időre kijönni onnan, és szétnézni a valóságban – lehet, hogy tartogat néhány meglepetést a saját elidegenedett világában elkényelmesedett szemlélő számára.
Nyitókép: Pixabay
