Fiatalokból álló társaság ül a kávézó asztalánál, kedvesek, vidámak, sugárzik belőlük az életerő, mégsem élvezik igazán az együttlétet, nem beszélgetnek, legalábbis egymással nem, helyette a telefonjukat bámulják, és az együtt töltött idő felemelő pillanatainak élményszerű megélése helyett a virtuális világ történéseire koncentrálnak. Nem akarnak lemaradni semmiről, miközben éppen ezért maradnak le azokról a dolgokról, amelyek igazán fontosak.
Ugye, ismerős a kép?! Nap mint nap láthatunk, tapasztalhatunk, megélhetünk ilyesmit, ha nyitott szemmel járunk-kelünk a világban, sőt olykor talán magunk is a részesévé válunk hasonló helyzeteknek, feltéve, ha nem vesszük fel tudatosan a harcot az ellen, hogy teljességgel magába szippantson bennünket a különféle közösségi oldalak világa. Felnőttként persze már jóval egyszerűbb a dolgunk, mint tinédzserkorban, hiszen több élettapasztalattal, szilárdabb értékrenddel és valamennyivel nagyobb akaraterővel mégiscsak könnyebben tanúsítunk ellenállást, és döntjük el mi magunk, hogy mi az, ami jó nekünk. Mindennek folytán talán azt is megállapíthatnánk, hogy mi már kevésbé vagyunk kiszolgáltatottak, mint a Z generáció tagjai, ami persze nem feltétlenül igaz, hiszen általánosítani ebben a kérdéskörben sem számít különösebben okos dolognak, ám amennyiben mégis valamilyen megmagyarázhatatlan belső késztetést érzünk rá, hát hajrá! Legfeljebb megcáfolnak bennünket, vagy megcáfoljuk önmagunkat, amit azonban korántsem kell kudarcként megélnünk, sokkal inkább lehetőségként, mivel azt bizonyítja, hogy nyitottak vagyunk a miénktől eltérő vélemények megismerésére és esetleges befogadására, illetve ezáltal önmagunk időnkénti megkérdőjelezésére is, ami napjainkban – valljuk be – komoly erénynek számít.
Minden bizonnyal annak számítana a Z generációhoz tartozó fiatalok esetében is, akiknek 40 százaléka saját bevallása szerint legalább napi két órát tölt a körükben legnépszerűbbnek számító közösségi oldalon, a TikTokon, 10 százalékuk pedig akár napi öt óránál többet is képes elidőzni ezen a platformon, derült ki egy nemrég készült magyarországi felmérésből, amelynek eredményei szerint ezt a tevékenységet gyakran közösségi programként élik meg, ugyanis a megkérdezettek közel háromnegyede rendszeresen szokott a barátaival vagy az ismerőseivel közösen TikTok-videókat nézni.
A TikTok mára kétségtelenül a fiatalok elérésének legfontosabb és leghatékonyabb platformjává vált, megelőzve például a YouTube-ot és az Instagramot, amelyeken a már idézett felmérés eredményei szerint csupán minden ötödik fiatal tölt el legalább két órát naponta. A felmérés készítői ugyanakkor arra is igyekeztek felhívni a nyilvánosság figyelmét, hogy ilyen szempontból a 13 és 15 év közötti korosztályba tartozók tekinthetők a leginkább veszélyeztetetteknek, ugyanis köztük mind a TikTok, mind az Instagram esetében kiemelkedően magas a függők aránya, ami az előbbinél 42, az utóbbinál pedig 37 százalékot tesz ki, és ez bizony jócskán adhat okot aggodalomra.
Jöhetnénk most azzal, hogy mennyi értelmesebb dologgal is foglalkozhatnának abban a napi kettő meg öt órában, ami hetente már tizennégy meg harminc, havonta pedig akár hatvan meg százötven is lehet, csakhogy nem lenne túl sok értelme, meg talán nem is lennénk túlzottan hitelesek, mivel közben mi magunk is ugyanezt tesszük, igaz, valamivel régebbi, esetleg kevésbé korszerű platformok rabjaiként. Azzal ugyanis legfeljebb a saját lelkiismeretünket nyugtatgathatjuk, ha azt sulykoljuk, hogy nekünk bizony a munkánk miatt van rájuk szükségünk, vagy ha azt mondogatjuk, hogy sok emberrel kizárólag azokon a felületeken tudjuk tartani a kapcsolatot, mert bár lehet, hogy van benne igazság – tételezzük fel a legjobbat, azt, hogy legalább önmagunkkal szemben maradéktalanul őszinték vagyunk –, ezekhez a tevékenységekhez az esetek túlnyomó többségében azért aligha van szükség napi több órára.
Így hát, ha lenne valaki, aki olykor nekünk, felnőtteknek is a fejünkre koppintana, akkor talán mi magunk is fordíthatnánk jóval értelmesebb dolgokra az ilyen módon elillanó, semmibe vesző és vissza nem hozható időnket, vagy ha az egészet nem is, legalább egy részét mindenképpen. Ezáltal ugyanis nemcsak hitelesebbekké válhatnánk a fiatalok szabadidő-eltöltésével kapcsolatos aggodalmaink megfogalmazásakor, hanem akár még követendő példát is mutathatnánk nekik arra vonatkozóan, hogy akár hiszik, akár nem, bizony másként is lehet.
