A minap a közösségi médiát böngészve egy kép jött velem szemben „Mi a különös? Kommentben megkapod a választ.” címmel. A fotó egy nyüzsgő strandot ábrázolt a hatvanas évekből. Percekig néztem, pásztáztam, de mivel nem jöttem rá a válaszra, így hát megnéztem: „Egy elhízott ember sincs a képen” – állt a bejegyzés alatt. Pár nap múlva egy szintén a múlt század közepéről származó fotósorozaton akadt meg a szemem, a kor kubikusairól, kőműveseiről. Mind úgy néztek ki, mint a jelenkor atlétái. Sörhasnak, súlyfeleslegnek a nyomát sem lehetett látni. A minap pedig a nagymamám a falusi újság hasábjainak olvasása közben fakadt ki: „Milyen sok fiatal hal meg manapság. Régen nem így volt.”
Érdemes elgondolkodni rajta, hogy milyen életmódot folytattak, illetve hogyan táplálkoztak őseink annak idején. Állataikat natúr takarmánnyal etették, így jó minőségű húst fogyasztottak. Amikor annak ideje volt, napon termett, permetszerektől, szintetikus vegyszerektől mentes, vitaminokban gazdag gyümölcsöket, zöldségeket vittek be a szervezetükbe. Amit tudtak, eltettek télire, egyes dolgokat pedig savanyítottak. A kenyér finomítatlan, minőségi gabonából készült. Táplálékkiegészítőkre nem volt szükség. Dédszüleink, nagyszüleink, amikor kimentek a földekre dolgozni, vittek magukkal szalonnát, kenyeret és vöröshagymát. Hiszen utóbbi rostban gazdag, és koleszterincsökkentő hatással bír. A zsíros étel mellé pedig szükséges. Évezredek alatt kialakult egy evolúciós táplálkozási rendszer, amelyet néhány év alatt teljesen felborított a fogyasztói társadalmi világ.
Az élelmiszeripar az egyes terméket többszörösen eladó, üres kalóriák világa lett. A jelenséget jól példázza a fehér liszt előállításának folyamata. A finomítás során szinte minden, az emberi szervezet számára fontos tartalomtól megfosztják a gabonát, hátrahagyva a színtiszta kalóriát. Majd a gyógyszeripar a szintetikusan előállított vitaminokat kínálja nekünk. Ugyanis azoknak a mai élelmiszeripari termékekből csupán töredékét tudjuk pótolni. Mindemellett üzleteink polcain rengeteg tápértékben szegény áru jelent meg, amelyeket előszeretettel fogyasztunk, pedig testünknek nincs rá szüksége. Hízunk, szervezetünk mégis éhezik. Amit régen a hétköznapi étkezések során megkapott a testünk, azt most csak táplálékkiegészítőkkel tudjuk biztosítani. Ha tudjuk. Hiszen ahhoz számtalan doboz tablettát meg kell vásárolnunk. Mindemellett az irodai, beltéri, mozgást nem igénylő munkák száma is drasztikus növekedést mutatott az elmúlt évek során. Kevés mozgás, minőségtelen táplálék. Ha pedig betegségtől szenvedünk, a lehető legkönnyebb utat választjuk a felépülés felé: a gyógyszert. Pedig a kórok többségének az oka életmódunkban, táplálkozásunkban keresendő. A modern orvostudomány atyja, William Osler már évszázadokkal ezelőtt megmondta: „Az orvos egyik fő feladata megtanítani az embereknek, hogyan ne szedjenek gyógyszert.”
Nyolc egészségtudományi területen eltöltött évem alatt számtalan betegségről tanultam. Tudtam, ha egy vizsgán különböző betegségek rizikófaktorairól kérdeznek, nem lőhetek mellé, ha azt mondom, stressz. Ami a jelenkor rohanó világában elkerülhetetlenné vált. Ma pedig csodálkozva állunk egy, az emberiséget megtizedelő világjárvány előtt. Globalista világrendünk megágyazott a vírus terjedésének, míg a kapitalista, fogyasztói társadalmi rendszer megfelelő telephelyet biztosított számára bennünk. Legutóbb az első világháborút követően tört ki a maihoz hasonló méretű pandémia. A kort pedig a stressz, az éhínség jellemezte. Érdemes elgondolkodnunk életmódunkon!
