„Emlékszem, a nagyanyám mindig azt mondta: nem érdekel, mit mondanak neked az iskolában, Kleopátra fekete volt” – hangzik el a kijelentés egy történésztől (?) a Netflix dokumentumfilmként címkézett, Kleopátra, Egyiptom királynője című sorozatában. A május 10-én bemutatott sorozat valóban történelmi, de elsősorban nem témáját, hanem a megvalósítását tekintve: eddig még nem nagyon volt példa arra, hogy valaki a nagymamájának a véleményét idézze hiteles történelmi forrásként egy kétezer éves történethez. Bár ezen talán már meg sem lepődünk. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy a nagyvilág múltját egyre inkább olyanná masszírozzák, ami passzolhat a jelenkor sokszínűségi fixációjához. Ám az, hogy valaki a kétezer évvel ezelőtti történelmet ilyen alapokkal próbálja megváltoztatni, már olyan szintű pofátlanság, amely mellett nehezen megy el szó nélkül a jóérzésű ember.
Az egyiptomiak sem nézték mindezt tétlenül: a helyi történészek történelemhamisítással vádolják a Netflixet, úgy vélik, a szolgáltató az egyiptomi identitás eltörlésére törekszik. Egy ügyvéd pedig keresetet nyújtott be a streamingplatform betiltásáért az országban. A világ történészeinek mondhatni egybehangzó véleménye szerint Kleopátra makedón származású volt, a Ptolemaidadinasztia sarjaként Nagy Sándor egyik tábornokának leszármazottja. A családtagok előszeretettel házasodtak egymás között, nem különösebben keveredtek a helyiekkel, és a korabeli források szerint Kleopátra volt az első, aki egyáltalán megtanulta az egyiptomi nép nyelvét. Az uralkodó a korabeli ábrázolások szerint nemcsak hogy világos bőrű, de konkrétan fehér, méretes „görög” orral, egyes ábrázolásokon vörös hajjal.
De mégis mi történik a szemünk előtt? Mi ez a jelenség, amely gejzírként tör felszínre a Netflixen? A jelenkor kultúrájában egy felvilágosultnak nevezett elképzelés nyert teret, amely szerint a faji identitás nem egy áthidalhatatlan tulajdonság. Mindez azonban csak egy irányban működik. Gyarmatból a gyarmattartó irányába. Egykori rabszolganépből a rabszolgatartó nép felé. Mit jelent ez a gyakorlatban? Egy indiai származású ember britté válhat,
ám egy brit nem lehet indiai. Egy fekete színész bármikor megszemélyesíthet egy fehér történelmi személyt, fordítva ez nem történhet meg. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a fekete színészek jelenlétét kifogásolom a filmiparban (sőt, Will Smith, Eddie Murphy, Martin Lawrence a kedvenceim közé tartoznak). A nyílt, pofátlan történelemhamisítás, valamint az erőltetés az, ami zavar. Annak sem örülnék, ha Malcolm X afroamerikai polgárjogi harcost Jackie Chan játszaná el, annak sem, ha Bruce Lee életrajzi filmjében Brad Pitt lenne a főszereplő, vagy ha Muhammad Alit Bruce Willis személyesítené meg egy hitelesnek mutatott dokumentumfilmben.
A kollektív történelmi tudás eltörlése, módosítása zajlik a szemünk előtt. A beidegződések arról, hogy hogyan voltak a dolgok korábban, idővel elkezdik formálni a kollektív tudást azzal kapcsolatban, ahogy a dolgok most vannak. A fikcióból faktum lesz. Mivel nézők százmilliói kísérik, így az, hogy a Netflix mit tart történelemnek, fontos. Ezek a tartalmak ott vannak az emberek nappalijában, s hamarosan a fejünkben is ott lesznek, ha nem vigyázunk. A jelenség mögött az rejlik, hogy a világ vezető kulturális hatalma, az Egyesült Államok feloldozást akar nyerni ősbűne, rabszolgatartó múltja alól. A történelmet azonban nem megváltoztatni kell, hanem megőrizni úgy, ahogy megtörtént, és láthatóvá kell azt tenni. Ha hitelesen emlékezünk, akkor ugyanis okulhatunk belőle, és jó eséllyel a korábbiakhoz hasonló katasztrófa/katasztrófák soha többé nem következnek be. A múltból azonban csak akkor tanulhatunk, ha visszautasítjuk a történelemhamisítást.
