Fagy után nyúlfarknyi tavasz...

Tavasz a télben. Amikor február huszadika táján a hőmérő higanyszála a húsz fok felé közeledik, joggal mondhatjuk, hogy ez már tavasz a télben. Két hete, tíz napja még kemény fagyok öt centi vastagon keményre edzették az állóvizek tükrét, amelyen még a szürke gém is csak iringált a Ludasi-tó jegén. A szürke gém kitelel a tavak és halastavak, a vízpartok környékén; ha nincs élő hal, jó a döglött is. Ha az sincs, hát a gémek erős lándzsahegyre emlékeztető csőrükkel akár a vékony jeget is fel tudják törni. Ha meg már nem képesek megbirkózni a feladattal, kiruccannak valamelyik víz közeli lucernásra pockot fogni. A mezei pocok és a többi kis testű rágcsáló nem alszik téli álmot, elő-előjönnek föld alatti járataikból táplálék után nézni. Ekkor válnak sokan a gémek zsákmányává.

De mit keres ilyenkor a görbe szablyára emlékeztető csőrrel felszerelt gulipán a jégen? Számára végzetes lehet egy hét kemény fagy, a különleges csőre ugyanis csak arra jó, hogy jobbra-balra végzett kaszáló mozdulatokkal kiszűrje a vízből az apró úszó és lebegő vízi rovarokat, a lágy iszapban rejtőzködő lárvákat. A befagyott vízben azonban ilyenek nincsenek. A korán jött gulipán csak egy héttel érkezett volna később, már nyomát sem találja jégnek. Reméljük, az ínséges napokat át tudta vészelni, már ha maradt valami zsírtartaléka a hosszú hazaút végére. Aztán gyorsan elolvadt a jég, egy csapásra tavasz lett február második felére.

Február közepére megérkeztek az első vándorénekeseink, a narancsvörös mellű vörösbegy és a rozsdavörös-barna mellű cigánycsuk, amely mindig valamilyen kiemelkedő karó, száraz kóró vagy bokor tetejére telepszik és onnan lesi a rovarmozgást, netalán egy közelben kószáló pókot.

Az állandó madaraink közé tartoznak a varjúfélék, a vetési és a dolmányos varjú, a holló és a szarka. A hosszú farkát billegető szarka szó szerint a jég hátán is megél. Ha nincs más táplálék télen, akkor bemerészkedik a településekre, ahol mindig talál valami élelmet, ha mást nem, hát konyhai hulladékot. Az állati tetemeket sem veti meg, miután azokat a ragadozó madarak kikezdik, már könnyedén hozzáfér a döghúshoz. A szarkák február végére már elkészítik a fák csúcsa közelében vékony gallyakból álló, gallyakkal fedett fészküket.

A tavaszköszöntő első vadvirágaink, mint amilyen a védett tarkasáfrány és a csak a Szabadkai–Horgosi-homokvidékre jellemző, fokozottan védett egyhajúvirág. Az első tarkasáfrányokkal a szokottnál is előbb, már február első dekádjában találkozhattunk. Az évelő, szívós hagymás növényt a télutó bágyadt, de már meleget adó napsugarai előcsalogatták a föld alatti nyugalmából. Az egyhajúvirág első példányai is előbújtak február huszadika táján, jelezve, hogy a március, a tavasz első hónapja már itt kopogtat az ajtónkon.