2024. december 22., vasárnap

Íztisztaság és harmónia

Százharminc minta érkezett a szenttamási pálinkaversenyre

– A szenttamási Bácska Szíve Pálinkaversenyre a szervezők a benevezett legjobb pálinkák készítőit szeptember 14-én a templombúcsú keretében megtartandó ünnepségen jutalmazzák meg – mondta Balázs Csilla, a verseny egyik koordinátora.

− A benevezett pálinkaminták zsűrizése megtörtént. A megadott határidőig több mint 130 minta érkezett be, a zsűri döntése alapján az idén 17 bronz, 50 ezüst és 58 arany minősítés született. Külön büszkék vagyunk arra, hogy ebből 14 arany minősítés Szenttamásra került, és ezek közül választottuk ki a falu legjobb pálinkáját – mondta Balázs Csilla. A részletekről szólva kiemelte, a beérkezett mintákat gyümölcsfajták alapján kategorizálták, így kategóriánként további díjakat osztanak majd.

− Az idei versenyre 30 minta érkezett Magyarországról, de küldtek pálinkát Szlovéniából és Észak-Macedóniából is. Nagy segítséget kaptunk a falugazdászoktól, hiszen Vajdaság-szerte a falugazdász irodákban is leadhatták a mintákat, ők összegyűjtötték, majd később eljuttatták Szenttamásra. Végül még néhány érdekesség: a pálinkaminták Adáról, Bácsföldvárról, Újvidékről, Szabadkáról, Bácsfeketehegyről, Temerinből stb. érkeztek, volt köztük cseresznye- és őszibarack-pálinka, továbbá narancs-, füge-, meggy-, sőt, sütőtökpálinka is. Likőröket is beneveztek, így birslikőr, meggylikőr, diólikőr is érkezett, többnyire Magyarországról. A pálinkamintákat a búcsú napján a vendégek is megkóstolhatják – mondta a verseny koordinátora.

A kérdésre, hogy a szakzsűri milyen kritériumok alapján pontozta a benevezett pálinkákat, Pulai József vállalkozó, a zsűri egyik tagja válaszolt, és többek között elmondta, a tavalyi versenyhez viszonyítva az idén sokkal minőségibb italokat kóstoltak meg.

− A zsűri számára a legfontosabb, hogy megtalálja mi a pálinka hibája. Ez alatt a dohosságot, a penészt, a kozmaságot, továbbá a különböző mellékízeket, mint például a műanyagot, a gumit, a tejsavakat kell érteni. Ezek nagy hibák. Figyelembe vesszük azt is, hogy hogyan sikerült leválasztani az előpárlatot és az utópárlatot. További fontos tétel a cukor, hiszen még mindig érkeznek olyan minták, ahol a cukor „megszaladt”. Ezt már a finomabb dolgok követik, mint az illattisztaság, ahol a pohárban lévő pálinka vissza kell hogy adja a gyümölcs természetes illatát. Nagyon fontos továbbá az íztisztaság. Ez alatt azt értjük, hogy miután megkóstoljuk és kiköpjük a pálinkát, a szájüregben és a nyelvünk alatt megmarad az íz, amelynek hosszantartónak kell lennie. Végül jön a harmónia, vagyis ahol a felsoroltak mind harmóniában vannak, arra a pálinkára rá tudjuk mondani, hogy igenis, ez finom – fogalmazott Pulai József.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: (Fotó: Sz. F. B.)