Ötvennégy éves fennállását ünnepeli az idén a népszerű Apostol együttes. A legendás csapat több alkalommal is járt Vajdaságban, Szenttamáson viszont a templombúcsú keretében először láthatta őket a közönség. Az a közönség, amely a helyiek és környékbeliek mellett miskolci, szekszárdi, pécsi, szegedi rajongók, sőt Erdélyből érkezett slágerkedvelőkkel együtt a szűnni nem akaró esőt követően (külön püspöki engedéllyel) színültig megtöltötte a helyi római katolikus templomot. A zenekar frontemberével, Meződi Józseffel a koncertet megelőző előkészületek alatt sikerült egy rövid interjút készíteni.
Hogy érzik magukat itt, Vajdaságban, illetve milyenek a benyomások erről a vidékről, hiszen már többször is szerepeltek nálunk?
– Tulajdonképpen kitűnő a közönség, nagyon szeretnek minket, remélem most is fognak. Gyakorlatilag nagyon rossz passzban vagyunk, mert esik az eső és így a templomban kell játszani, de majd meglátjuk, hogyan tudjuk megoldani. A templom hangzásvilága ugyanis teljesen más, mint szabadtéren, vagy például egy csarnokban, és egy ilyen nagy létszámú zenekarnál ezt keserves lesz összehozni. De meg fogjuk oldani, megoldottunk már ettől sokkal nehezebb problémát is.
Amikor azt mondjuk, hogy Apostol-koncert, tapasztaljuk, hogy az őszülő nagytaták, nagymamák, az unokákkal jönnek, és ott állnak valahol az első sorban. Milyen benyomást kelt mindez a színpadon? Hogyan élik át maguk a zenészek a közönséggel való találkozást?
– A közönség nagy része, mondjuk 60%-a velünk együtt öregedett meg, ők ismerik ezeket a nótákat, úgyhogy velünk énekelik. Az unokák, vagyis a gyerekek közben megtanulták, hogy melyik volt a legkedvesebb nótája a nagymamának. Nekünk már teljesen egyértelmű, hogy az unokák is kívülről fogják tudni, mert a mama tanítja őket, aki a konyhában, ebédfőzés közben énekeli a slágereket. A zenekarban folyamatosan a szeretetről, szerelemről, barátságról és az egymáshoz tartozásról énekelünk, majdnem minden nótánk erről szól, ezért ez könnyen átragad egyik korosztályról a másikra, és nem panaszkodhatunk, mert valóban minden korosztály jelen van a fellépéseinken.
Évtizedek óta a színpadon vannak, az idény során és azon kívül is egymást érik a koncertek. Honnan és miből merítik az erőt? Mert azért naponta, hetente utazni, Magyarországon, Délvidéken, Felvidéken, Erdélyben, komoly fizikai és szellemi erőt igényel.
– Igen, most már egy kicsit lassabban dolgozunk. Azelőtt nagyon sokat mentünk. Jelenleg évente kb. 50 koncertünk van, ennyit még meg tudunk csinálni. Tulajdonképpen ezzel nincsen semmi gond, mert bárhonnan érkezik egy felkérés, elmegyünk és lejátsszuk. Fizikailag? Hát az úgy működik, hogy az ember megpróbálja rendbe tartani saját magát, leginkább az orvosok próbálnak meg belőlünk embert faragni. A többi már megy. Fent a színpadon az összes nehézség elfelejtődik, mert ott a közönség kiszolgálása van fókuszban, és nem a saját bajom, hogy most itt szúr, meg ott bök. Csak amikor lejövök a színpadról, akkor jön elő ez a történet. Két héttel ezelőtt voltunk Erdélyben, Székelyudvarhelyen, ez Budapesttől olyan 800 kilométerre van. Leutaztunk a 800 kilométert, megcsináltuk a koncertet, ott aludtunk és jöttünk vissza újabb 800 km-t, de közben csináltunk még egy koncertet Erdélyben. Tehát működött a dolog. Az igaz, hogy utána egy hétig az ember nyomta az ágyat, meg igyekezett nem csinálni semmit, de ez hozzátartozik a mindennapokhoz. Szerintem egy kétkezi munkás is úgy van vele, hogy fiatalon jól megy a munka, de később, amikor idősebb lesz, akkor már nehezebben megy.
(Fotó: Paraczky László)
Néhány szóban a repertoárról. Mindenhová ugyanazt a műsort viszik, vagy meg van határozva, hogy mit hová? Esetleg más a dalok sorrendje?
– Gyakorlatilag mi az év elején összeállítunk egy programot, és mivel 53-54 éve játszunk együtt, így körülbelül tudjuk, hogy a célközönségnek melyik nóták jönnek be. Összeállítjuk január tájékán a listát, és igazából onnantól kezdve azt játsszuk év végéig. Kivételt képez, amikor egy kimondottan új helyre érkezünk, mint például Szenttamás, vagy egy olyan helyre megyünk, ahol más igények vannak, olyankor ahhoz alkalmazkodunk.
A mai koncert kivételesen templomban lesz, mert három napja szakad az eső. Felléptek már templomban?
– Igen, eszembe jutott, hogy egyszer játszottunk templomban, gyermekkórussal, karácsonyi műsort készült, amit rögzítettünk.
Napok óta hatalmas az érdeklődés a szenttamási fellépés iránt, Magyarországról, Budapestről, Szegedről, Pécsről, Bajáról, sőt Erdélyből is megkeresték a szervezőket a rajongók. Mennyire lepődnek meg ezen?
– A meglepő az egészben az, amikor sokan oda jönnek hozzám és megkérdezik, hogy emlékszel rám? És akkor én mondom, hogy igen, emlékszem rád, persze, honnan is jöttél? Szóval, általában nagyon sok emberrel találkozok, hiszen a koncertek után fél órát, sőt egy órát még ott maradunk és kommunikálunk a közönséggel. Kérdéseket tesznek fel, beszélgetünk, fényképezkedünk. Gyakorlatilag egy nagyon nagy, úgymond baráti közönségünk van, amelyik követ minket. Ha lehetőségük van rá, eljönnek, meghallgatnak, megnéznek bennünket, utána pedig elbeszélgetünk arról, hogy 40 évvel ezelőtt mi minden történt.
Nyitókép: (Fotó: Paraczky László)
