2024. augusztus 2., péntek

Ada

Leégett a házuk

A szerencsétlenül járt család ideiglenesen az egyik külföldön tartózkodó rokonuk adai házában húzódott meg, ám mielőbb szeretnék megkezdeni a felújítást, és visszaköltözni saját otthonukba. A Segítsük egymást, Vajdaság!

Intézkedések a mezőgazdaság fejlesztéséért

A Tartományi Képviselőház Mezőgazdasági Bizottsága tegnap Adán megtartott ülésének két fontos napirendi pontja volt, az egyik az adai „Farmer” földműves-egyesületnek az Ada községbeli mezőgazdasági kérdésekkel kapcsolatos kérelmével foglalkozott, a másik pedig a nagykikindai „Banatska lenija” mezőgazdasági termelők egyesületének a közlekedésbiztonsági törvény módosítására irányuló kezdeményezésével.

Adán ingyen lehet korcsolyázni

Február elsejétől Adán is hódolhatnak majd szenvedélyüknek a korcsolyázni vágyók, Bilicki Zoltán polgármester ugyanis aláírta azt a csaknem kétszáz négyzetméternyi területű műjégpálya bérlésére vonatkozó szerződést, amelynek értelmében a korcsolyapályát a helyi rekreációs központban található kézilabdapályán állítják föl – olvasható az önkormányzat közleményében, amely kitér arra is, hogy a korcsolyapályát az Adica Üdültetési Közvállalat személyzete fogja üzemeltetni. Az érdeklődőket hetven pár különböző méretű korcsolya várja, amelyeket díj...

Hat fogadónap – kilencszáz kérelem

Csaknem százhatvanan adták át a magyar állampolgárság könnyített úton történő megszerzésére vonatkozó kérelmüket tegnap az adai második helyi közösségben megtartott kihelyezett konzuli fogadónapon. Ada község területén a mostani már a hatodik kihelyezett konzuli fogadónap volt, amelyek során összesen mintegy kilencszázan adták át kérelmüket, hangsúlyozta Kóspál Szabó Emília, az adai önkormányzat munkatársa, aki elmondta, a nagy érdeklődésre való tekintettel rövidesen újabb fogadónapot is szerveznek majd a Tisza-parti településen.

Hét foglalkoztatott került az utcára

Az Ada község területén működő négy helyi közösségben a közelmúltig 11 személy volt munkaviszonyban. A kézbesítők, az adminisztratív személyzet és a négy titkár közül azonban csak a titkárok maradhattak meg munkahelyükön.

A felvételek mindenki számára elérhetőek

Az adai községi képviselő-testületet a közelmúltban olyan vádakkal illették, hogy bizonyos médiumok számára nem enged betekintést a testület munkájába, aminek folytán az ominózus médiumok nem tudják azt bemutatni a község lakossága számára – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Bilicki Zoltán, Ada polgármestere, aki határozottan elutasította ezeket a vádakat, mondván, a képviselő-testület ülésein készült felvételek mindenki számára elérhetőek, azzal a megkötéssel, hogy senkinek sincs joga arra, hogy manipulálja azokat.