2024. augusztus 2., péntek

Hat fogadónap – kilencszáz kérelem

Tegnap Adára látogattak a szabadkai magyar főkonzulátus munkatársai

Csaknem százhatvanan adták át a magyar állampolgárság könnyített úton történő megszerzésére vonatkozó kérelmüket tegnap az adai második helyi közösségben megtartott kihelyezett konzuli fogadónapon. Ada község területén a mostani már a hatodik kihelyezett konzuli fogadónap volt, amelyek során összesen mintegy kilencszázan adták át kérelmüket, hangsúlyozta Kóspál Szabó Emília, az adai önkormányzat munkatársa, aki elmondta, a nagy érdeklődésre való tekintettel rövidesen újabb fogadónapot is szerveznek majd a Tisza-parti településen.

A szabadkai magyar főkonzulátus örömmel veszi tudomásul, hogy továbbra sem csökken az érdeklődés a magyar állampolgárság könnyített úton történő megszerzése iránt, ugyanakkor továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a magyar nyelvtudás ellenőrzésére – hangsúlyozta dr. Kovács Gábor konzul, aki elmondta, mindezt a kérelmek átvételének helyszíne semmilyen módon nem befolyásolja.
– Nincs különbség annak tekintetében, hogy Magyarország Szabadkai Főkonzulátusán vagy kihelyezett konzuli fogadónapok alkalmával vesszük át a kérelmeket, hiszen ugyanazzal a szigorral és ugyanazzal a következetességgel vizsgáljuk a magyar nyelvtudást. Természetesen nem akadémiai szintű nyelvtudásról van szó, hanem középszintű, hétköznapi magyar nyelvtudást várunk el, ami azt jelenti, hogy az illetőnek képesnek kell lennie önállóan intézni az ügyeit, és magától megfogalmazni a gondolatait magyar nyelven – magyarázta dr. Kovács Gábor, majd hozzátette: mint ismeretes, azon külhoni magyar állampolgároknak, akiknek nincs bejegyzett magyarországi lakcímük, regisztrálniuk kell ahhoz, hogy részt vehessenek a közelgő magyarországi országgyűlési választásokon.

– Vajdaságból eddig mintegy húszezer személy élt ezzel a lehetőséggel, és regisztráltatta magát a Nemzeti Választási Irodánál.  A regisztráció többféleképpen történhet, egyrészt postai úton, lezárt borítékban is el lehet juttatni a kitöltött regisztrációs kérelmet a Nemzeti Választási Irodának. Ezt a lezárt borítékot, amennyiben nem postán kívánja az illető elküldeni, akár hozzánk, a főkonzulátusra is elhozhatja, illetve kihelyezett konzuli fogadónapok alkalmával is átadhatja. Hangsúlyozom, lezárt borítékban, tehát mi semmilyen erre vonatkozó információt nem gyűjtünk, nem tárolunk, éppen ezért az ügy titkossága biztosított – szögezte le a konzul, majd így folytatta: – A másik lehetőség pedig az online regisztráció, amire a www.valasztas.hu, illetve a www.nvi.hu honlapon nyílik lehetőség. Az április 6-ai választások előtt tizenöt nappal lezárul a regisztrációs lehetőség, viszont ha figyelembe vesszük, hogy a postai úton történő regisztráció esetén 3–5 nap is lehet az az idő, amely alatt a kérelem eljut a Nemzeti Választási Irodához, akkor hangsúlyozni kell, hogy ha valaki postai úton szeretne regisztrálni, szerencsés lenne, ha azt március 15. előtt megtenné. Ezt követően inkább az online megoldást érdemes választania, hiszen ott arra is van lehetőség, hogy visszajelzést kapjon arról, ha nem megfelelő módon tölti ki a kérelmet.

Az Ada községbeli polgárok a választási regisztrációval kapcsolatban a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének irodájában kaphatnak segítséget, ugyanakkor Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának illetékeseihez is fordulhatnak tájékoztatásért.
A főkonzulátus illetékesei január 30-án Bácsföldváron, február 4-én Zentán, február 6-án Temerinben, 11-én Magyarkanizsán, 13-án Kúlán, 18-án Újvidéken, 20-án Törökbecsén, 25-én Nagybecskereken, 27-én Rumán tartanak kihelyezett konzuli fogadónapot.