2024. augusztus 2., péntek

A csodák ünnepe Adán

A Vadvirág HK megtartotta hagyományos karácsonyi rendezvényét

Szombat este az adai színházban népes közönség előtt mutatta be a Vadvirág Hagyományápoló Kör hagyományos karácsonyi műsorát, amelyen fellépett az egyesület minden tagja, köztük a táncosok, a zenészek, az énekesek és a drámacsoport. Varga Lívia, az egyesület elnöke ünnepi köszöntőjében emlékeztetett, hogy több mint húsz éve ünnepli a karácsonyt a helyi színházban a Vadvirág HK, amelynek első fellépői már felnőttek, közülük egyeseknek a gyerekei szerepelnek a műsorban:

– Öltöztessünk lelkünket ünneplőben, hiszen van mit ünnepelni ezen az estén. Ezek a gyerkőcök és ifjak egész évben kitartóan dolgoztak, és nagyon szép eredményt tudnak felmutatni – mondta Varga Lívia. – Ha dicsekedni szeretnék, azt mondhatnám, hogy az idén száz százalékban teljesítettek a Vadvirág tagjai. Minden induló versenyzőnk, csoportunk első helyezést ért el a népzenei és néptáncvetélkedőn. Mindez nem valósulhatott volna meg a csoportvezetők kitartó munkája és a szülők áldozatvállalása nélkül. Látják, így együtt csodákra vagyunk képesek. S ha már a csodáknál tartunk, egyesületünk csatlakozott az MTVA Jónak lenni jó – jótékonysági akciójához, és november 30-án adománygyűjtési akciót kezdeményeztünk a dreai Lurkóház javára. Álmunkban sem gondoltuk, hogy ilyen sokan az ügy mellé állnak. Köszönet ezért minden jóakaratú embernek! A mennyiségről még nem tudok beszámolni, hiszen akciónk december 19-éig tart, amikor az ünnepi karácsonyi műsoron átadjuk az adományokat a lurkóknak Dreán – hallottuk a hagyományápoló kör vezetőjétől.

A várva várt vendég hozzánk megérkezett című ünnepi műsoron fellépett Apró Boglárka énekes, a Füzike óvodáscsoport Varga Imola és Varga Lilla vezetésével, a Csillagvirág táncegyüttes, illetve a Tarsóka néptáncegyüttes. Ezenkívül a drámai csoport tagjai, akik betlehemes játékot mutatta be, valamint Tóth Teodóra, Szügyi Levente és Koliger Maxwell révén szavaltak és prózát mondtak. A rendezvényen bemutatkozott a Bojtocska furulyacsoport, valamint a tamburazenekar Zombori Péter vezetésével. A narrátor Nagybali Tamara volt, és közreműködött még a Vadvirág asszonykórusa, a talpalávalót pedig az óbecsei Fokos népzenei együttes húzta. A műsort Resócki Rolland koreográfus állította színpadra.