2024. augusztus 2., péntek

Hét foglalkoztatott került az utcára

Létszámleépítés az adai helyi közösségekben – Egyedül a titkárok maradhattak munkaviszonyban

Az Ada község területén működő négy helyi közösségben a közelmúltig 11 személy volt munkaviszonyban. A kézbesítők, az adminisztratív személyzet és a négy titkár közül azonban csak a titkárok maradhattak meg munkahelyükön. Miért volt szükség a drasztikus leépítésre és hogyan fogja a létszámcsökkenés befolyásolni a helyi közösségek munkáját, a tervek megvalósítását? – kérdeztük Gecse Istvántól, az adai első helyi közösség tavaly októberben újabb négyéves mandátumra megválasztott titkárától.

– Tavaly december vége felé kaptunk egy átíratott a községi adminisztrációtól Bilicki Zoltán polgármester aláírásával, amelyben arról értesítették a község területén működő négy helyi közösséget, az adai első és második, valamint a törökfalui és moholi helyi közösséget, hogy január elsejével kizárólag a titkárok maradhatnak munkaviszonyban, a többi alkalmazottnak – a kézbesítőknek, az adminisztratív személyzetnek, összesen hét főnek – felmondanak. A leépítés magyarázatául arról tájékoztattak bennünket, hogy a helyi közösségek dolgozói valami oknál fogva nem voltak nyilvántartva mint a községi adminisztráció része. Mivel a községi közigazgatásban dolgozók létszáma behatárolt, és minden hely be van töltve, a helyi közösségeknek pedig működniük kell, legfeljebb a titkárok maradhatnak meg funkciójukban.

Adán a községi adminisztráció részét képezi a könyvtár, a sportközpont és a turisztikai szervezet is. Az önkormányzatok működéséről szóló törvény alapján a helyi közösségek dolgozói az önkormányzati alkalmazotti körbe vannak besorolva. A község meghagyása nyomán a helyi közösségben januártól nincs kézbesítő, adminisztratív munkás, sem takarító. Egyelőre egyedül vagyok az első helyi közösségben, ami azt jelenti, ha házon kívül vagyok, a befizetéseket, postát stb. intézem, kénytelen vagyok bezárni az irodát. A polgárok hozzá voltak szokva, hogy ügyes-bajos dolgaikkal munkaidőben mindig találtak valakit a helyi közösségben, most viszont előfordul, hogy zárt ajtó fogadja őket, ami előtt értetlenül állnak.

Ami az eszközöket, a helyi közösség pénzét, a helyi járulékot illeti, eddig teljes összegben elkaptuk a költségvetésből, január elsejétől azonban a többi községhez hasonlóan számlán, a leszerződött munkák, például a szennyvízcsatorna építésével kapcsolatos munkák kifizetésére igényelhetjük, költhetjük a helyi közösség pénzét. Az önkormányzat pénzügyi osztályával jó volt az együttműködésünk, bízom benne, hogy a jövőben is hasonlóan gördülékeny lesz az ügyintézés. Reményeink szerint, az idénre tervezett beruházások megvalósításával sem lesznek problémák.

A helyi közösségek terhére végkielégítéssel távozó hét foglalkoztatott pótlására minél előbb áthidaló megoldást kell találni. Időszakos munkák végzésére szerződéses munkaerőt alkalmazhatunk – mondta többek között Gecse István, az első helyi közösség titkára.