2024. augusztus 1., csütörtök

Lovaglás, íjászat és lovasíjászat

A helyi Katlan civil szervezet szombaton első alkalommal tartott nyílt napot Adán a Lovasvölgyben, ahol a zentai születésű, Kanadában élő Borsos Róbert és az adai Boldizsár Kornél lovasíjász vezetésével, valamint a helybeli tanítványok közreműködésével, lovasíjász bemutatóedzést tartottak a nagyközönségnek. A nyílt edzésen a gyerekekből és felnőttekből álló közönség a lovaglás, az íjászat és lovasíjászat alapelemeivel ismerkedhetett meg, majd látványos bemutatón tekinthették meg ennek a gyakorlati alkalmazását. A bemutató után az érdeklődők kipróbálhatták a lovaglást és az íjászatot, valamint fogaton kocsikázhattak, illetve élvezhették Lovasvölgy nyújtotta szórakozási lehetőségeket, a játszótértől a tavi fürdőzésig, és megtekinthették Vajdaság legnagyobb lakójurtáját is. A nyílt edzést követően az érdeklődők a jurtában megtartott beszélgetésen kérdéseket tehettek fel a lovasíjászatról, a lovakról, az íjakról és a Lovasvölgyről a hely tulajdonosának, Boldizsár Kornélnak, valamint Borsos Róbertnek, aki tizenkét éve aktív lovasíjász és a Kassai Lajos-féle lovasíjász-iskola kizárólagos kanadai képviselője. 

– A nyílt nap célja, hogy megmutassuk az adai és a vajdasági népnek, hogy mi folyik itt Lovasvölgyben, mit csinálunk a gyerekekkel nap mint nap, hogyan íjászkodunk. Szeretnénk a lovasíjászatot mint harcművészetet és sportot terjeszteni Vajdaságban, mert kevesen tudnak róla. Az adai Lovasvölgyet kivéve egyelőre nincs olyan hely Vajdaságban, ahol ezt lehetne tanulni – közölte Boldizsár Kornél.