2024. augusztus 1., csütörtök

Októbertől jelölhetők a tanácstagok

November elején választást tartanak az adai II. helyi közösségben
A helyi közösség tanácsa tizenöt tagú (Csincsik Zsolt felvétele)

A helyi közösség tanácsa tizenöt tagú (Csincsik Zsolt felvétele)

Az adai II. helyi közösségben november 8-án tartják a tanácstagválasztást, miután Horti György tanácselnök szeptember 23-án kiírta a helyi közösségi választást. Ezen a szavazók összesen tizenöt tanácstagot választanak meg az új összetételű tanácsba, amelynek megbízatása négy évre szól. Varga Elfride helyi közösségi titkár elmondta, hogy a tanácstagjelöltek október 1. és 23. között adhatják át a jelöltetéshez szükséges dokumentumokat, köztük a harminc támogatói aláírást tartalmazó ívet.

– A II. helyi közösségben kilenc választási körzet található. Ebből hat választási körzetben két-két tanácstagot választanak meg a voksolók, három körzetben pedig egy-egy személyt. Így alakul ki a tizenöt tagú helyi közösségi tanács, amelyben a legdemokratikusabb módon minden körzet képviselteti magát, hiszen mindegyikből érkeznek tanácstagok a testületbe – magyarázta Varga Elfride. – A tanács tagjának olyan személy jelöltetheti magát, akinek az adott körzetben van a bejelentett lakhelye, és nem átjelentkező, valamint rendelkezik választójoggal, vagyis választhat és választható. Továbbá a jelöltnek harminc támogatói aláírás kell összegyűjtenie abban a körzetben, ahol lakik és ahol jelöltetni kívánja magát a választásra. A tanácstagjelöltek október 23-áig adhatják át a helyi közösségben a támogatói aláírásokat és a szükséges dokumentumokat, valamint egy nyilatkozatot is alá kell írniuk, amivel jelöltetik magukat. Ezután állítják össze a választási listákat minden körzetben, mert időigényes a szavazócédulákat kinyomtatni és mindent előkészíteni a választások zökkenőmentes lebonyolításához – közölte a titkár, aki hozzátette, hogy azok a személyek, akik indulni kívánnak a választáson, a jelöltetéshez szükséges formanyomtatványokat minden munkanapon 8 és 12 óra között vehetik át a helyi közösség épületében.

Varga Elfride megjegyezte, hogy az új összetételű tanács megbízatása négy évre szól. A tanácsot várhatóan már decemberben beiktatják, így 2019 decemberéig lesz tisztségben. A titkár elmondta, hogy a helyi közösségben 2016. december 31-éig van érvényben a helyi járulék programja, amit jövőre az új tanácsnak referendumon kellene újra bevezetni. A titkár szerint az új helyi járulék programot 2020. január elsejéig kellene bevezetni, ugyanúgy, mint a többi helyi közösségben.