2024. augusztus 1., csütörtök

Tavaszra új gépek az adai középiskolában

A Bethlen Gábor Alap 18,2 millió forinttal támogatja az adai Műszaki Iskola tanműhelyének felújítását

A külhoni szakképzés évének keretében az adai Műszaki Iskola 18,2 millió forintos, vagyis 58 ezer euró támogatásban részesül az anyaországi Bethlen Gábor Alap jóvoltából. Gilice Hilda iskolaigazgató elmondta, hogy a támogatást a tanműhely felszerelésének felújítására fordítják.

Gilice Hilda iskolaigazgató az egyik felújított marógépet mutatja (Csincsik Zsolt felvétele)

Gilice Hilda iskolaigazgató az egyik felújított marógépet mutatja (Csincsik Zsolt felvétele)

– A nagy összegű támogatásból a fémes tanműhelybe vásárolunk egy számjegyvezérlésű marógépet, valamint az autószerelő-tanműhely felszerelésének felújításához szükség van autóoptikára és két használt autó beszerzésére, amelyen a diákok elvégezhetik a gyakorlati oktatást. A számítógépek elektrotechnikusa szakon tanulók számára új számítógépeket és más eszközöket vásárolunk a támogatásból. A közbeszerzési folyamat már januárban megkezdődik, előreláthatólag március végére befejeződik, és tavaszra beszerzünk minden berendezést és gépet. Az új berendezések beszerzése nagyban hozzájárul az oktatás színvonalának növeléséhez. Ezek nagyon drága eszközök, például a kétsugaras digitális oszcilloszkóp 2000–3000 euróba kerül, amit az iskola nem tud önerőből megvásárolni. Ez előnyt jelent majd iskolánk számára, mert a többi sem rendelkezik ilyen berendezésekkel – nyilatkozta Gilice Hilda.

Az adai középiskola igazgatója szerint a fémes tanműhely felszereltsége és gépparkja kielégítő, bár néhány gép felújításra szorul, illetve tavaszra szeretnének új számjegyvezérlésű marógépet vásárolni. Elmondta, hogy a múlt év végén fejeződött be két univerzális marógép teljes felújítása, amihez 2,5 millió forintot biztosított a Bethlen Gábor Alap. A szerszámgépek felújítását az adai Termometal vállalat végezte el.

– A gyakorlati oktatásban fontos szerepet játszik a két marógép felújítása a hároméves és a négyéves képzésben részt vevő tanulóknál is, miután ezzel 139 diák gyakorlati oktatását oldottuk meg. A felújított gépeken a diákok nagy pontossággal dolgozhatnak, és többféle feladatot tudnak elvégezni, mint korábban. A második félévtől már használni fogják a tanulók a marógépeket – közölte Gilice Hilda.

Mirko Popov gyakorlatioktatás-vezetőtől megtudtuk, hogy a marógépek szovjet és magyar gyártmányúak. Elmondta, hogy a felújítás alkalmával a marógépeken Schlesinger-norma szerint beállították a geometriákat, kicseréltek csapágyakat, megjavították az orsókat, átnézték az elektronikát, az elektromotorokban kicserélték a csapágyat, és újrafestették a gépeket.