2024. augusztus 1., csütörtök

Feszültségszítási kísérletek

Válasz az adai VMSZ-frakció 2016. január 9-én megjelent közleményére

Ada község polgármestereként fontosnak tartom, hogy reagáljak az adai VMSZ-frakció vádaskodására.

Ada község mindig is egy békés, csendes község hírében állt, ahol a különböző nemzetiségű emberek tiszteletben tartják egymás vallási szokásait, kulturális örökségeit, hagyományait, és ahol a nemzeti opciók éppen ezért nem tudtak érvényesülni a többpártrendszer kialakulása óta. Az Ada községben élő emberek eddig sem, és bízom benne, hogy ezután sem ülnek fel különböző nemzeti beállítottságú pártok feszültségszítási kísérleteinek.

Az egyes nemzeti pártok ilyen jellegű próbálkozása ugyanis annak az eredménye, hogy munkát, konkrét eredményeket, sőt még olyan megfelelő jelöltet sem tudnak felmutatni, akiben az emberek megbíznának, és egyedül az említett feszültségkeltés marad nekik mint lehetséges szavazatszerzési mód.

Ada községben már több mint egy évtizede megrendezésre kerülnek a Szent György és a Szent Száva jótékonysági bálok, amelyek a helyi római katolikus, illetve a görögkeleti egyházközösségek megsegítésére szolgálnak. Mindkét ilyen bál alkalmával a község magyar és szerb ajkú polgárai együttesen tesznek tanúbizonyságot nagylelkűségükről a jó cél érdekében.

A magyarság elnyomásáról Ada községben már csak azért sem korrekt beszélni, mert ebben a községben magyar a polgármester, az alpolgármester, a községi képviselő-testület elnöke és a községi képviselő-testület elnökhelyettese is.

Az adai VMSZ-es politikusok nyilatkozatukban ugyan nem nevezték meg, de a moholi általános iskola munkáját próbálják kritizálni, ahol szerb nemzetiségű igazgatónő vezeti az intézményt, a Magyar Nemzeti Tanács és a Tartományi Oktatási Titkárság jóváhagyásával, és ahol még a különféle iskolai ünnepségek alkalmával is három nyelven (magyar, szerb és roma) készítik el a műsorokat, ami igen példaértékű, és hűen tükrözi a sokszínűség tiszteletben tartását.

Éppen ezért azt javaslom a kritika megfogalmazóinak, hogy legközelebb akkor adjanak ki közleményt, amikor munkájuk eredményeinek felsorolásával is ugyanekkora újsághasábot ki tudnak tölteni.

Bilicki Zoltán, Ada község polgármestere