2024. augusztus 2., péntek

Felújítják az iskolakönyvtárat

Az adai Műszaki Iskolában diákok és helybeli fiatalok végzik a renoválási munkálatokat

Adán már régóta jól együttműködik a Műszaki Iskola és a helyi Ifix Ifjúsági Szervezet: közös programokat bonyolítanak le, és közös rendezvényeket szerveznek. Mikusák István, az Ifix elnöke elmondta: a középiskola emiatt kérte fel az ifjúsági szervezetet, hogy segítsen az iskolakönyvtár felújításában. A szervezet a diákok közreműködésével végzi el a munkálatokat, amelyeket az adai önkormányzat finanszíroz.

– Az iskolakönyvtár felújítását május 8-án kezdtük el. A munkálatokat Pejić Aleksandar Saša vezeti, illetve további egy-két ifixes aktivista, akik egyben a Műszaki Iskola diákjai is. A renoválásban folyamatosan 6-8 diák segédkezik. A munkálatok eredményeként 6 négyzetméterrel megnagyobbítottuk az iskolakönyvtárat, amelynek az alapterülete így már 42 négyzetméter. A helyiségben új könyvespolcokat szerelünk föl, átfestjük a falat, az ablakokat és az ajtókat, valamint ülőalkalmatosságnak babzsákokat helyezünk el. Ezeket a középiskola varrónő szakosztálya készíti majd el. A terveink szerint június 5-én szeretnénk átadni a felújított iskolakönyvtárat, esetleg egy hét késés lehetséges. Az iskolakönyvtár felújítása 70 000 dinárba kerül – közölte Mikusák István.