2024. augusztus 21., szerda

Moholon is megemlékeztek Szent István királyról

A Szent György-templom udvarában áldották meg az új kenyeret

Augusztus 20-án Szent István-napi ünnepséget és koszorúzást tartottak a moholi Szent György-templom udvarán a Csobolyó Művelődési Egyesület, a helyi plébánia és a Vajdasági Magyar Szövetség közös szervezésében. A kenyeret a hagyományoknak megfelelően fiákeren szállították a templom udvarába a megszentelési ünnepségre. Az alkalmi művelődési műsoron fellépett Bor Szabolcs szavaló, a Csobolyó ME kezdő tamburás csoportja Kocsis Tímea csoportvezetővel, a népdalénekes kislányok egy csoportja, valamint a felnőttekből álló Csobolyó Népdalkör. A kultúrműsor után Világos Miklós moholi plébános megszentelte és megáldotta az új kenyeret, majd ünnepi szentmisét mutatott be a templomban.

A misét a koszorúzási ünnepség követte a templomudvarban álló Szent István-szobornál, ahol Lajkó Szilvia, a Magyar Nemzeti Tanács tagja mondott ünnepi beszédet. Kiemelte, hogy a moholi közösség ismét bebizonyította, hogy a hagyományaikra építve és a jelen kihívásaira reagálva építi a jövőt a későbbi generációk számára. Azon dolgoznak, hogy ezek az események ne csak megemlékezések legyenek, hanem élő részei a közösségi életnek, amelynek keretében lehetőség nyílik a közös eredmények és örökségünk ünneplésére.

A koszorúzási ünnepségen a moholi plébánia híveinek nevében Baranyi Judit és Aranyos Lajos helyezett el koszorút, Ada község önkormányzata részéről Búcsú Attila és Berkó Szőke Viktória, a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Lajkó Szilvia, a Szarvas Gábor Könyvtár nevében Maksó Éva és Körtvélyesi Bűn Enikő, a Csobolyó Művelődési Egyesület képviseletében Kocsis Tímea és Muzslai Tünde, a Pro Communitas Egyesület részéről Bálint Ferenc és a Moholi Családok Egyesület nevében Kőrösi Katalin és Bóka Anna. A VMDK részéról Csonka Áron koszorúzott, a VMDP képviseletében Györe Béla, a VMSZ nevében pedig Tóbiás József, dr. Molnár Viktor és Horváth Király Andrea.

Nyitókép: Gecse Attila felvétele