2025. január 30., csütörtök

Kiszervezték az oktatást a faluba

Törökfaluban megkezdődött az általános iskola épületének felújítása

Január elején megkezdődött az adai Cseh Károly Általános Iskolához tartozó nyolcosztályos törökfalui iskolaépület felújítása, amely a tervek szerint április közepéig tart. A hetven törökfalui diák oktatását azonban nem zavarták meg a felújítási munkálatok, mert a téli szünetet követően, január 20-tól két falubeli helyszínen szervezték meg számukra a tanítást, a szövetkezeti otthonban, illetve az egykori egészségház épületében, amely szemközt található az általános iskolával. Ferencz Józseftől, az iskola igazgatójától megtudtuk, hogy a tanulók szüleinek hathatós segítségével szervezték meg az oktatást. A szülők ugyanis segítettek kipakolni az iskolát, valamint rendbe tették az oktatáshoz szükséges helyiségeket és az épületet.

A törökfalui kihelyezett tagozat épületének felújítása már régóta esedékes több különböző okból is. Egyrészt az épület állagának megóvása, másrészt az épületen belüli egyes részek elhasználódása, valamint a vizesblokkok teljes felújítása és átszervezése miatt, hogy minden standardnak megfeleljenek – magyarázta Ferencz József. – Ezek voltak az elsődleges tervek, majd később derült ki a falak vizesedése, a padló problémája, ami miatt nem alkalmas a rendes takarításra és fertőtlenítésre, így nem felel meg bizonyos követelményeknek. Ekkor kértük, hogy az elsődleges tervet, amely főleg a vizesblokkokra összpontosult, bővítsék ki, és foglaljanak bele minden olyan dolgot, amivel az iskolaépületet a mai kor igényeihez alakíthatjuk. Ezzel a projekttel pályáztunk különböző helyeken, és próbáltunk pénzt szerezni rá. Végül a tartományi oktatási titkárság a beruházás teljes összegének egynegyedét biztosította, a másik egynegyedét pedig Ada község önkormányzata. A tartományi titkárság 8 millió dinárt biztosított a felújításra, az adai önkormányzat pedig 6,8 millió dinárt. Az összeg másik fele hiányzik, ezért a projektet két fázisra bontották. Az elsőben a fontosabb és a sürgetőbb munkálatokat végzik el. A második fázist egy következő lehetőségként tartjuk fenn. Az első fázis magában foglalja a padlózat komplett cseréjét, a falak szigetelését, az épület meszelését, a vizesblokkok teljes átalakítását és renoválását, a tornaterem mesterséges szellőztetését és a villanyvezeték egy részének cseréjét – nyilatkozta az iskolaigazgató.

A törökfalui iskola felújítására a közbeszerzési eljárást szeptemberben indította el a Cseh Károly iskola. Ferencz József elmondta, hogy decemberben zárult le a folyamat, utána aláírták a szerződést a kivitelező céggel, amely január elején kezdte meg a munkálatokat.

A gyerekek akkor még téli szüneten voltak, ezért az oktatásban ez nem okozott gondot. A háttérben viszont folyamatosan azon dolgoztunk, hogy a második félévre biztosítani tudjuk a gyerekeknek az oktatást. Méghozzá helyben, mert szerintem pedagógiai szempontból az az optimális, ha a gyerek napi rutinja nem bomlik meg. Továbbra is ugyanazt a rutint csinálja végig, mint egyébként, mint amikor az iskolaépületbe járt, azzal a különbséggel, hogy most nem ott, hanem a diákok egyik fele a törökfalui szövetkezeti otthonban tanul, a másik fele pedig az egykori egészségház épületében, ahol tantermeket alakítottunk ki számukra. Ehhez természetesen meg kellett szervezni a fűtést, a logisztikát és minden egyebet. Néhány problémát már az első héten kiküszöböltünk, így mindkét helyen folyik az oktatás. A nyolcosztályos iskolában délelőtt járnak az alsósok, délután pedig a felsősök. A felújítási munkálatok ideje a szerződés szerint 90 nap, ha nem jön közben olyan dolog, ami miatt ezt meg kell hosszabbítani. Nagyon remélem, hogy legkésőbb április közepén vagy végén visszatérhetünk a megújított iskolaépületbe – mondta Ferencz József.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A diákoknak a korábbi egészségház épületében is alakítottak ki tantermeket (Fotó: Göblös Péter)