2024. július 29., hétfő

Kisbírók fesztiválja volt Csókán

Vasárnap a kora esti órákban kisbírók dobpergetésétől volt hangos Csóka központja: az idén is megrendezték a nemzetközi kisbírófesztivált, amelyen a (nem is olyan) régmúlt idők hírnökei ezúttal is bebizonyították, hogy „szakmájuk” magaslatán állnak, és amennyiben szükséges, helytállnak a sokkal modernebb tömegtájékoztatási formákkal szemben is. Mert véletlenül sem szabad elfeledni azt, hogy az észak-bánáti község volt az, amely térségünkben legtovább vette igénybe a kisbírók cseppet sem könnyű munkáját. Az igazán jó kisbírónak ugyanis kiváló hangorgánummal kellett rendelkeznie, s nyitott természetűnek kellett lennie, de mindenekelőtt írástudónak.

Az elmúlt hétvégén megtartott fesztivál péntek este elektronikus zenei partival kezdődött, majd szombaton a hagyományos birkapörköltfőző és dobostorta-készítő versenyt rendezték meg. A gasztronómia nagymestereit az igencsak kellemetlen, hűvös, esős idő sem akadályozta meg abban, hogy elkészítsék ínyencfalatjaikat. A legízletesebb birkapörköltet végül a cservenkai Ante Maras készítette el, a dobostorták közül pedig a csókai Báló Ibolya süteménye diadalmaskodott.
A rendezvény utolsó napján tartották meg a kisbírók szemléjét, amelynek keretében a hazai résztvevők mellett magyarországi, romániai és macedóniai kisbírók csillogtatták meg tudásukat. Az idei fesztiválon egyébként először vettek részt a macedóniai Rakovo város képviselői. Az előző évekhez hasonlóan a fesztivál hagyományos karneváli felvonulással ért véget, amelyet az idén is Dragoljub Đuričić, a csókai fesztivál népszerűsítője vezetett az észak-bánáti községből, a környező településekről és városokból érkező dobosok társaságában.