2024. július 29., hétfő

Csóka: Karcsúsított költségvetés

Pénteken délelőtt Csókán idei utolsó ülésén a képviselő-testület elfogadta a 2014-es évre szóló községi költségvetés összegére és felosztására vonatkozó határozati javaslatot és az idei zárszámadás külső könyvvizsgálóval történő revízióját.

Jövőre az önkormányzat 641,7 millió dinár bevételre számít, ami az idei büdzsénél 30 millió dinárral kevesebb. Tavaly ugyancsak az év utolsó hetében hozták meg a községi költségvetésről szóló határozatot. Akkor 2013-ra még 721 millió dináros bevételt irányoztak elő, de év közben kiderült, hogy túlságosan ambiciózusnak bizonyult ez a terv. Menet közben módosítani kellett a büdzsén, az összeget ekkor faragták le 671 millió dinárra. Ehhez a módosított költségvetéshez képest tegnap még karcsúbb költségvetésről döntött a kkt. A községi vezetés a csökkentett költségvetés ellenére azt ígéri a büdzsére támaszkodó intézményeknek, hogy juttatásaik nem lesznek megkurtítva, sőt az önkormányzat nagyobb figyelmet, az ideinél is több pénzt fordít az oktatásra, az egészségügyre és a növekvő szociális problémák orvoslására.