2024. július 29., hétfő

Segítség a nagycsaládoknak

A VMSZ Női Fóruma Csóka községben harminc segélycsomagot osztott szét

Nemrégen a Hódegyháza melletti Hodicson egy hat- és egy ötgyermekes családot látogatott meg Balázs Ferenc polgármester, Kormányos László, a VMSZ községi szervezetének elnöke, Urbán Róbert, a helyi művelődési egyesület vezetője és Horváth Noémi, a VMSZ Női Fórumának az elnöke, aki elmondta, hogy gyűjtést szerveztek a csókai községben élő rászorulók, nagycsaládosok megsegítésére. Harminc segélycsomagot állítottak össze, amelyek élelmiszereket, ruhaneműt és tisztítószereket tartalmaztak, a csomagok egy részét január folyamán adták át a rászorulóknak.

Felvételünkön Urbán Róbert, Balázs Ferenc, Kormányos László, Horváth Noémi, Bózsó Ildikó és négy gyermeke látható, a két hónapos legkisebb gyerek éppen aludt (Gergely Árpád felvétele)

Felvételünkön Urbán Róbert, Balázs Ferenc, Kormányos László, Horváth Noémi, Bózsó Ildikó és négy gyermeke látható, a két hónapos legkisebb gyerek éppen aludt (Gergely Árpád felvétele)

A Hódegyháza helyi közösséghez tartozó Hodics két sor házból álló tanyavilág, a régi vert falú házak jelentős része lakatlan, csak kevesen élnek már itt az Aranka melletti soron. Közéjük tartozik a hat apró gyermeket nevelő, igen szerény körülmények között élő Bózsó család. Az anyuka, Ildikó decemberben hozta világra hatodik gyermekét, a kislány a Lívia nevet kapta, a többi gyerek nagyság szerint: Robika hároméves lesz, következik Szebasztián, majd Janika, a hatéves Nikola, a legidősebb pedig Klaudia. János, az apa napszámba jár, a nagyobb gazdáknál a jószág körül mindig akad munka.

A hatgyermekes család a megélhetési gondok ellenére nem csügged, élik a mindennapjaikat, ennyi gyerek mellett nincs idő sopánkodni. Amint az anyuka elmondta, családi pótlékból és az alkalmi munkákból próbálják előteremteni a napi betevőt. Télen a legnagyobb gond a tüzelő, a férj a közeli Aranka menti elhagyatott erdőből szerzi be a tűzifát.

A Bózsó család szerény kis házával majdnem szemben egy nagyobbacska házban lakik egy másik ötgyerekes család, Kocsisék. A családfő, Kocsis Károly elmondta, hogy ők is alkalmi munkákból élnek, mivel saját földjük nincsen, napszámba jár dolgozni. Az állandó jövedelemforrást a szociális segély és a családi pótlék jelenti. A ház asszonya, Kocsis Ibolya megköszönte a VMSZ Női Fórumának az adományát, és elmondta, hogy amire leginkább szükségük lenne, az egy tüzelős sparhelt, mert a régi már szétégett. Kocsisék öt gyereke közül a két legfiatalabb, Sztella és Szilárd tartózkodtak otthon, a három nagyobb gyerek közül kettő már kirepült a családi fészekből.