2024. december 3., kedd

Horgosról Győrbe

A legjobb kis fizikusok továbbutazhatnak

A horgosi Kárász Karolina Általános Iskola adott otthont az általános iskolások fizikamegmérettetésének. A pénteki versenyre nagyon sokat készültek a diákok, ahogy azt a szervező tanárnő, Balázs Piri Diana elmondta. A tizenhetedik Ribár Béla Általános Iskolások Fizikaversenye tizedik alkalommal zajlott le Horgoson, így mondhatni, hogy javarészt Horgos volt eddig az iskolások fizikaversenyének fellegvára. A Genius Tehetséggondozó Mozgalom keretében a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete vállalja minden évben ezt a megtisztelő feladatot, hogy helyet és alkalmat ad a gyerekeknek nemcsak arra, hogy megmutassák, mit tudnak, hanem ezzel együtt további versenyre is eljutnak, ahol már még többekkel mérhetik össze tudásukat. A verseny négy részből állt. Először is gondolkodtató kérdéseket kaptak, majd egy, a helyszínen bemutatott kísérlet megmagyarázása következett. A folytatásban számítási feladatokat kellett megoldaniuk, és végül fizikatörténeti kérdésekre kellett választ adniuk. Az idei versenyen James Prescott Joule élete és munkássága szolgáltatta a tudománytörténeti kérdések alapját.

A mostani versenyen húsz tanuló vett részt, akik a horgosi tanárnő, Balázs Piri Diana szerint nagyon szépen dolgoztak.

– Két szabadkai tanuló szerepelt a legjobban, akik továbbjutottak a győri Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny döntőjére, Horváth Dániel és Lukács Dániel, akik a Kizur István Általános Iskolát képviselik május 19–21-én. Egy balatoni utazást is kapnak a tanulók. Rajtuk kívül még Juhász Ákos is nagyon szépen szerepelt, aki bár hetedikes, sok nyolcadikost megelőzve vette az akadályokat – számolt be Balázs Piri Diana.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Balázs Piri Diana felvétele