2024. december 22., vasárnap

A must és a bor faluja

A XXXII. Szüreti Napok Horgoson

A magyarkanizsai község legnagyobb falujának legnagyobb rendezvénye zajlott a hétvégén. Horgoson a Szüreti Napok ünnepsége pénteken kezdődött vasúttörténeti és terménybemutató kiállítással. Tóth Zoltán, a helyi közösség tanácsának elnöke köszöntötte a jelenlevőket, és elmondta, hogy számukra milyen fontos ez az ünnep, mely a dolgos, tenni akaró horgosi emberek egyik legfontosabb eseménye.

A főzőverseny az egyik legkedveltebb része a szüreti napoknak (Fotó: Puskás Károly)

A főzőverseny az egyik legkedveltebb része a szüreti napoknak (Fotó: Puskás Károly)

Legény a gáton, néptáncos lóval (Fotó: Puskás Károly)

Legény a gáton, néptáncos lóval (Fotó: Puskás Károly)

– A szüret számunkra hagyomány és régi szokás, hiszen kemény munkánk gyümölcse érik be, de ünnep is, hiszen együtt, egy közösségben élhetjük ezt meg s oszthatjuk meg örömünket vendégeinkkel, barátainkkal. Örömünkre szolgál, hogy ez a hagyomány, ez az ünnep a mai napig megőrizte értékét, és oly sok ember számára jelentős. Napról napra azon dolgozunk, hogy településünk szebb, gazdagabb és élhetőbb legyen. Tesszük ezt azért, mert hálával tartozunk elődeinknek, és tesszük azért is, mert felelősek vagyunk a jelenért és gyermekeink jövőjéért egyaránt – mondta el péntek este Tóth Zoltán. Ezt követően bemutatkozott a Szatymazi Színkör.

Borlovagok Horgoson (Fotó: Puskás Károly)

Borlovagok Horgoson (Fotó: Puskás Károly)

A legtöbb programot szombatra szervezték. Ekkor már reggel gyülekeztek a főzőverseny résztvevői, akik pörkölteket és sülteket készítettek.

A horgosi Marjanov Stevan például egész nagy csapat vadászt tömörített, akik megadták a módját a vaddisznópörkölt főzésének. Mint mondta, különösebb titka nincs a receptjüknek, de nagy odafigyelés kell, jó alapanyag, na meg persze a jó társaság is nagyon fontos.

A legkisebbek is szeretik és éltetik a hagyományokat (Fotó: Puskás Károly)

A legkisebbek is szeretik és éltetik a hagyományokat (Fotó: Puskás Károly)

Színvonalas művelődési műsor zajlott a központban (Fotó: Puskás Károly)

Színvonalas művelődési műsor zajlott a központban (Fotó: Puskás Károly)

Az ilonafalvi Kálmán József, aki birkatenyésztéssel foglalkozik, ezúttal őzpörköltet főzött. Csak hagyma, só, bors, paprika, semmi huncutság nem kell a jó ételhez, ahogy mesélte a visszatérő vendég.

Természetesen kirakodóvásár is volt, ahol a legszebb kézműves termékektől kezdve a házi jellegű ételeken át a mustig volt minden.

Vörös Sándor először járt a szüreti napokon. A sajtkészítő elmondta, hogy bár sok hasonló rendezvényen volt, ez az egyik legszebb a környéken.

A kirakodóvásáron tényleg be lehetett vásárolni (Fotó: Puskás Károly)

A kirakodóvásáron tényleg be lehetett vásárolni (Fotó: Puskás Károly)

Berényi Mihály az egyetlen kovács Horgoson, aki a kézzel készített termékeit hozta el a rendezvényre, és elmondta, hogy célja a régi kovácsszakma bemutatása. Szerszámokat, késeket, bárdokat hozott, amelyek sok ember tekintetét megragadták.

A must volt az egyik főszereplő. Oláh János horgosi termelő kínált mustot, amivel állítása szerint nem árt vigyázni, mert könnyen méregtelenít. A szőlőtermés idén is jó, ahogy mondta, ő elégedett. Az édes mustot sokan kóstolgatták, ez volt az egyik fénypontja a rendezvénynek.

És az egyik főszereplő... A must! (Fotó: Puskás Károly)

És az egyik főszereplő... A must! (Fotó: Puskás Károly)

Természetesen a szórakozásra is gondoltak szombaton is. A szüreti futást követően a Duna-kupa nemzetközi kerékpárverseny zajlott, az Asztaliteniszklubban pedig a szüreti kupa. Mindeközben folyamatos volta gyermekzsivaj és a jókedv a játékparkban, a Játszóház udvarában, ahol korongozás, gyertyaöntés, bábszínház, ugrálóvár, hennafestés, arcfestés és szüreti kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket.

Délután aztán a szüreti felvonulás és az ünnepi műsor vette kezdetét, melybe a vendégek is bekapcsolódtak a helyi műkedvelők mellett. Az UFO együttes, az Abba Sisters, az Absolute együttes és Dj Cino volt szombat este a zenefelelős, nem kis sikerrel.

Enni és inni is bőven volt mit (Fotó: Puskás Károly)

Enni és inni is bőven volt mit (Fotó: Puskás Károly)

Vasárnap pedig a Havas Boldogasszony-templomban a szentmisén terményáldással zárult a háromnapos ünnep, melybe hagyomány és tisztelet, de a szórakozás is belefért.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás