A Magyarkanizsa községbeli falvakat és a szántókat figyelembe véve szembetűnik, hogy egyre kevesebb olyan növényt lehet látni, amelynek betakarításához emberi kéz szükséges. Sárgállottak a kalászosok, a repce, a napraforgó, sok a kukoricatábla, ugyanakkor érdekes módon cirkot is egyre kevesebbet látni, dohányt pedig szinte csak elvétve. Nagy múltú dohánytermelők hagyták abba ennek a növénynek a termesztését, és tértek át valami másra, ugyanis a földművesek elmondása szerint a sok, szinte csak kézzel végezhető munkát igénylő kultúrák betakarításához igencsak nehéz munkaerőt találni, illetve drága is.
Almásiék gyakorlott kezekkel dolgoznak (Jenei Klementina felvétele)
Persze vannak, akik nem hagytak fel a dohánytermesztéssel. A növénynek addig, amíg elkerül a felvásárlóhoz, több folyamaton is át kell esnie, és ezek egy részét, például a varrást, már viszonylag régen gépiesíteni tudták, ám még élénken él az emlékezetükben az az időszak is, amikor az egész udvart betöltötték a dohányfűzők, akik nagy tűkkel fűzték fel a kezüket feketére fogó dohányt. Aztán vannak, akik már nem is úgy szedik le, ahogyan évekkel ezelőtt, hogy csak az alsó, sárga, érett leveleket tépik le, hanem szárastul vágják ki, sőt évek óta nem is szántanak, csak gruberoznak. Ezt az elvet követi a kispiaci Gulyás József is, aki öt holdon termeszti a növényt. A faluban és a környéken is sokkal kevesebben foglalkoznak már dohánytermesztéssel, ám vannak még néhányan. Közülük a szalatornyai Almási Tibor és a kispiaci Gulyás József mesélt arról, hogy milyen az idei év a dohány szempontjából.
– Az idei évben öt holdon termesztjük a dohányt, ami nem a legjobb minőségű ebben az évben. Ez annak tulajdonítható, hogy a változékony időjárást a növény nehezen tűri, a nagy hőmérséklet-ingadozást nem szereti. Palántálás után jól jön neki a csapadék, utána azonban jobban szereti a napos időt, most meg aztán volt itt minden, váltakozott rendesen a nagy eső és a nagy hőség. Reméljük, hogy a közepes termés azért meglesz! Mi a csókai dohánygyárral működünk együtt hét-nyolc éve, amióta a zentai nem foglalkozik a Burley fajtával, ami nekünk van. A tavalyi évben 2 euró 20 cent volt, az ötödosztályúért pedig mindössze 50 centet fizettek, most is itt mozog az ár. Mi, dohánytermesztők meg vagyunk elégedve, ha másod-, harmadosztályba kijön a dohány, ami 1,70 körüli árat jelent. Itt veszik el a dohány értéke. Sokan fel is hagytak a termesztéssel, részben a munkaigényessége miatt, viszont más is közrejátszik. Hét évvel ezelőtt 120 dináros órabért kellett fizetni, most pedig 250–300 dinárt, a dohány ára azonban csak tíz centet emelkedett, itt a baj. A forróságot és a nehéz munkát is bírni kell, ami ezzel jár. Sajnos azt látom, hogy megfeleződött a termelők száma, és ezen a téren nem is vagyok derűlátó – magyarázta a kispiaci Gulyás József, aki az egyik legforróbb augusztusi napon épp a cirokszedésből érkezett, amely szintén kemény munka. Náluk a dohányszedés már másképp működik, két hete a tetejét levágták, hogy ne virágozzon feleslegesen, és most majd szárastul vágják ki a növényt, amelyet – ahogyan fogalmazott – „akasztanak”, tehát nem levelenként szárítják, hanem egyben, és majd novemberben gyűjtik össze a leveleket. Vele ellentétben a szalatornyai Almási család még a hagyományos módszerekkel gazdálkodik, amit annyiban korszerűsítettek, hogy varrógéppel varrják össze a dohányt, ám ahhoz is nagyon ügyes, bejáródott kezek kellenek. A hőségben való levélszedésről nem is beszélve. Náluk a takaros gazdaságban más kultúrák is vannak, krumpli, tök is egyebek között. De azért dohányt is ültettetek, igaz, kevesebbet, mint máskor. Idén egyholdnyi van, de az is előfordulhat, hogy jövőre már dohánynézőbe nem is mehetünk hozzájuk, csak más növényekről beszélgethetünk.
Gulyás Józseféknél otthon, a kertben is van egy mintapéldány (Jenei Klementina felvétele)
– A dohánytermesztéssel még a szüleim kezdtek foglalkozni, mi pedig 25 éve csináljuk. Tavaly még öt holdunk volt, idén már csak egy, és gyanítom, hogy jövőre fel is hagyunk a dohánytermesztéssel. Az oka, hogy az ára sem emelkedik, és munkást is egyre nehezebb találni. Mi a régi elvek szerint dolgozunk, reggel megszedjük, mire nagyon felmelegszik, ezzel a folyamattal végzünk is, akkor már a tanyán landol a dohány. A fűzéséhez délután kezdünk hozzá, ami estig eltart. Amit egyik nap leszedünk, azt aznap fel is fűzzük. A szerződésünket most a palánkai Boso céggel kötöttük meg, amely 2,10 eurót fizet az első osztályúért, az átlag 1,8–2 euró közt mozog, ami tűrhető. A dohánytermelők száma is igencsak megcsappant, a régi hetven-nyolcvanról hét-nyolcra csökkent, ami jövőre még kisebb lesz. Mi is a konyhakertészetnél maradunk, a káposzta, a krumpli, a fokhagyma marad, a dohánynak viszont búcsút mondunk – hangsúlyozta Almási Tibor.
A községben szemmel láthatóan jóval kevesebb van az effajta növényekből, amelyek már-már kuriózumnak számítanak majd, hacsak nem történik valamilyen számottevő, mindent alapjaiban megrengető pozitív változás a mezőgazdaság ezen ágazatában.
