Hetvennégy éves a második világháború utáni első magyar könyvtár Nagybecskereken. Az 1945 májusában alapított Petőfi Magyar Művelődési Egyesület első szakosztálya volt. A 13 500 címszó között sok értékes könyv van.
Szépirodalmi művekből, gyermekirodalomból, bibliográfiából, lexikonokból válogathatnak a könyvszerető nagybecskerekiek a helybeli Petőfi Magyar Művelődési Egyesület könyvtárában, ahová hetente kétszer – a nyári szabadságok idején is – be lehet térni.
– Az olvasók száma azt mondhatom, hogy könyvtárunkban csökkent. Sajnos. Én itt vagyok most már 19 éve a könyvtárban, és volt olyan időszak, amikor a könyvnek tulajdonképpen a megtartási idejére három hétet adtuk. A gyerekeknek azt mondtam két hét után vissza kell, hogy hozzad, mert a másik gyerek vár a könyvre. Sajnos ma már ez nincs így – mondja Tabacski Edit, a Petőfi könyvtárosa.
A tordai származású Dani Mihály Ausztráliából tért haza, hogy nyugdíjas éveit Nagybecskereken töltse. Elsősorban a világirodalmat szereti. Magyar, német, angol és szerb nyelven olvas. Mint mondja az olvasást többre értékeli, mint a rádiózást vagy a televízió nézését, hisz az ember akkor olvas, amikor kedve és ideje van rá.
A hazai és az anyaországi adományoknak köszönhetően a könyvtár állománya folyamatosan gyarapodott. A legtöbb könyvet azonban a nagybecskereki családok ajándékozzák a Petőfinek.
– Mondhatni, hogy így biztos kezekbe kerülnek. De az ok, amiért ezek a könyvek idekerülnek, annak nem nagyon örülünk. Ugyanis arról van szó, hogy a nagybecskereki magyar családok egy része kihal, és akkor az utódok, akik már sokszor nem is beszélik a magyar nyelvet, hozzák ide be a könyveket. Vagy a másik eset, amikor külföldre vándorolnak, és a könyvállományuk sok esetben szintén az egyesülethez kerül – mondja Jenovay Lajos, Petőfi MME elnöke.
A nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület könyvtára, az egyesület megalakulása óta folyamatosan dolgozik. Ez a könyvtár rendelkezik a legtöbb magyar könyvvel Nagybecskereken.