2024. december 22., vasárnap

Egészségnap az óbecsei Than Emlékházban

Az alternatív gyógymódokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők

Rendterápia elnevezéssel tartottak egészségnapot szombaton az óbecsei Than Emlékházban. A rendezvényre látogatók az alternatív gyógymódokkal ismerkedhettek meg, illetve ki is próbálhatták azokat.

A csontkovácsolás célja, hogy megszüntesse a gerinc, az ízületek és az idegek működési zavarai által okozott panaszokat úgy, hogy korrigálja az eldeformált mozgásszervi rendszerünket. Sárvári Zoltán csontkovács elmondta, hogy nagyon sokan fordulnak hozzá fej- és derékfájás miatt.

Különféle masszázstechnikákat próbálhattak ki az érdeklődők

Különféle masszázstechnikákat próbálhattak ki az érdeklődők

– A fejfájás a váll körüli izmok merevségéből ered. Sokan panaszkodnak derékfájdalomra, ez főleg a sok üléstől alakul ki. Az idősebb korosztály tagjai főképp térd- és csípőfájdalom miatt fordulnak hozzám. A nem megfelelő étkezés különféle lerakodásokat eredményez, ezek izomrendszeri problémákhoz vezetnek. A mozgásszegény életmód is nagyban felelős a kialakult problémákért – mondta a csontkovács.

A rendezvényt harmadik alkalommal szervezte meg az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör és a szintén helyi Vi-Lo-Go Polgári Társulás.

A lámpás kártya izgalmas úton vezet önmagunk megismerése folyamatában

A lámpás kártya izgalmas úton vezet önmagunk megismerése folyamatában

– Többféle masszázs technika közül válogathatnak az érdeklődők, de a reikit és a csontkovácsolást is kipróbálhatják. Állapotfelmérés, lovas terápia, gyógytornász, nutricionista, ásványterápia-aromaterápia, számmisztika, lámpás kártya és gyógynövények sokasága várja a látogatókat. A programot hangfürdővel zárjuk. Elmondhatom, hogy nagyon sokat szeretnék megismerni az alternatív gyógymódokat, illetve kipróbálni azokat. Nem tudunk minden problémát megoldani a klasszikus orvoslással és a gyógyszerekkel. Arra próbálunk rámutatni, hogy a gyógyszerkezelésen túl vajon még mit és hogyan lehet tenni saját magunk érdekében – közölte dr. Koncz Mónika, a Vi-Lo-Go Polgári Társulás elnöke.

A Rendterápia elnevezésű rendezvény az óbecsei önkormányzat és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásának köszönhetően valósult meg.

A reiki kiváló eszköz a testi-lelki egyensúly megteremtéséhez

A reiki kiváló eszköz a testi-lelki egyensúly megteremtéséhez

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Napjainkban a fiatalabb generáció tagjai is csontkovácshoz fordulnak