2025. február 11., kedd

FRISSÍTETT – Radikálisabb sztrájk az óbecsei középiskolákban

Blokád alá vonták az Óbecsei Gimnáziumot

Egyes óbecsei középiskolában a tanárok és a diákok egy része radikálisabb sztrájkba kezdett. 

Az Óbecsei Gimnázium diákjai hétfőn blokád alá vonták az oktatási intézményt, az éjszakát is ott töltötték. Néhány tanár támogatta őket, akik velük voltak az iskola épületében. A tanárok hétfőn szavazattöbbséggel a rövidített, vagyis 30 perces tanórák mellett döntöttek, azonban a diákok plenáris ülésén a blokádról hoztak döntést. Az iskolaszék is ülésezett, ahol úgy határoztak, hogy nem adják át az iskola kulcsait a tanulóknak. Az Óbecsei Gimnáziumban a blokád kedden is folytatódott. Tanítás nem volt, de a diákok saját kezdeményezésre különféle aktivitásokat szerveztek. A tanulók közleményükben hangsúlyozták: nem tagadták meg a belépést az intézmény alkalmazottaitól.

Az Óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában harmincperces órákat tartanak, azonban 17 alkalmazott – akikből 16 tanár – keddtől teljes munkabeszüntetésbe lépett. A sztrájkoló dolgozók 9 és 13 óra között minden nap az oktatási intézményben tartózkodnak. Az Óbecsei Műszaki Iskolában 45 percesek az órák, de két tanár már hetek óta teljesen beszüntette a munkát. A Testvériség Általános és Középiskolában 45 perces órákat tartanak.

Az óbecsei Zdravko Gložanski és a Sever Đurkić Általános Iskolában ezen a héten 30 perces órák lesznek, a Samu Mihály és a Petőfi Sándor Általános Iskolákban rövidített órákkal (30 perc) zajlik a tanítás a következő határozatig. A péterrévei Samu Mihály Általános Iskolában és a bácsföldvári Svetozar Marković Általános Iskolában nincs sztrájk, 45 percesek a tanítási órák.

Az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskolában február 10-től 14-ig teljesen felfüggesztették a tanítást.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az Óbecsei Gimnázium diákjai hétfőn blokád alá vonták az oktatási intézményt (Fotó: Bečejski mozaik)